„A hazámat szolgálom"

Lantos István az orgonaként használt zongoráról, Bartók Béla szigoráról és Dohnányi Ernőről, aki „Keblemre, pajtás!" alapon mindenkit szeretett

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották. Mitől különleges a magyar hangszeres zenetanítás? – egyebek mellett erről is kérdeztük.
2023. november 28.

Bodonyi Csaba MAB emlékérmet kapott

November 6-án a MTA-MAB Tudomány hónapjának megnyitó ünnepségén Bodonyi Csaba DLA Széchenyi- és Ybl-díjas építész, az MMA Miskolci Regionális Munkacsoportjának elnöke kitüntetést kapott.

2023. november 14.

Bemutatták Kertész Imre műhelynaplóját

Tematikus nappal ünnepelte Kertész Imre Nobel-díjas író születésének 94. évfordulóját az alkotó nevét viselő intézet. Ebből az alkalomból kerekasztal-beszélgetésen mutatták be a szerző Vázlatok című, a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezetett műhelynaplóját. A könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, az MMA volt ösztöndíjasával, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélgetett.

2023. november 13.

Ünnep a derű és az idő jegyében

Kerek születésnapos akadémikusok koncertje

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata kerek születésnapos akadémikusait köszöntötte 2023. november 12-én vasárnap este a Pesti Vigadó dísztermében. Az évfordulósok – harmincöttől kilencvenig – jelenlétükkel, műveikkel és művészetükkel egyaránt megajándékozták a közönséget. Az eseményen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar.

2023. november 13.

Kilencedik Magyar Speciális Filmfesztivál

Hat kontinens, harminchárom ország, százkilencvenkét pályamű
 
A fesztivált november 7. és 9. között tartották meg Budapesten, a rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. Ez az egyetlen, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó tematikus filmes seregszemle a Kárpát-medencében, aminek célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek gondolataira és érzéseire ráirányítsa a többségi társadalom figyelmét és ezzel segítse elő az elfogadást.

2023. november 10.
Első Utolsó
// ]]>