Fotó: Csapó Balázs – Kisalföld

A vidéki és határon túli jelenlét a következő tíz év célja

A kisalföldi megyeszékhelyen, Győrben ünnepelte köztestületté válásának 10. évfordulóját a Magyar Művészeti Akadémia. Már az alapítóknak is szándéka volt, hogy ne csak Budapesten, hanem vidéken is kialakuljanak a kultúra központjai, támogatták a magas művészet vidéki és határon túli megjelenését, képviselőit. Vashegyi György elnök a győri ünnepségen arra utalt, hogy a következő tíz év egyik kiemelt feladata ennek a vidéki, majd határon túli jelentétnek a megvalósítása. A jubileumi alkalommal nyitották meg a győri Múzeumházban Jahoda Maja Ybl Miklós-díjas belsőépítész és Ferenczy Noémi-díjas textilművész, az MMA rendes tagja és Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, az MMA levelező tagja alkotásaiból összeállított tárlatot.
2021. november 18.

Sára Sándor emlékére

November 19-én kihirdették a XX. Lakiteleki Filmszemle eredményét. A Sára Sándor operatőr, rendező, az MMA néhai tagja, a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet néhai tagja emlékére meghirdetett filmszemlén a több mint harminc fős zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA Film és Fotóművészeti Tagozatának vezetője volt. Az eredményhirdetést követően a Lakitelek Népfőiskolán felavatták Sára Sándor mellszobrát, Lantos Györgyi alkotását. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében Sára Sándort idézve hangsúlyozta: „a film akkor születik meg, amikor megnézik". A filmszemlét, ahogy évről évre, a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

2021. november 22.

Intelem

Kovács Péter Rajzok, képek című emlékkiállítása a Műcsarnokban

Kovács Péter – Pet'R – festőművész rajzok, képek című emlékkiállítása részleges, vázlatos, az életmű lényegi jegyeit felvillantó gyűjteményes tárlat, amely a művész korai, pályakezdő korszakból származó néhány művének bemutatása mellett az 1990-es évektől kibontakozó életmű legjelentősebb, leginkább egyéni módon kimunkált alkotásaira koncentrál. A Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának művei a klasszikus korok igézetét hordozó, ugyanakkor vérbelien modern, papírra és vászonra rögzített, egyesített festészeti és grafikai kompozíciók, melyek a Műcsarnokban késztetnek megállásra, elgondolkodásra.

2021. november 22.

Megújult a Magyar Művészet folyóirat

Új arculattal és szerkezettel jelentkezett az idei évben a Magyar Művészet, a Magyar Művészeti Akadémia elméleti folyóirata. A 2021/5. szám ünnepélyes bemutatóját 2021. november 17-én este, a Vígvarjú étterem (Pesti Vigadó) Flamingó termében tartották. A szellem, tudás és művészet éthoszát képviselő, korábban negyedévente megjelenő periodikum ezután is a magyar kultúra egészére kiterjedő figyelemmel foglalkozik a művészeti élet fontosabb eseményeivel, de hozzáállásában dinamikusabb szemléletet valósít meg és már kéthavonként jelentkezik. Az esten közreműködő vendégek, köztük a lap új főszerkesztője, Falusi Márton író, esszéista a lapot érintő változásokról beszélgetett. Köszöntőt Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője mondott.

2021. november 19.

Andrásfalvy Bertalant köszöntik országszerte

Jövőnk gyökerei címmel rendezett kiállítással köszöntik a 90 éves Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót, az MMA rendes tagját Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A tárlat november 17-e és 2022. március 1-je között tekinthető meg, amin eddig soha ki nem állított népművészeti tárgyak (szőttesek, főkötők, viseletdarabok), és eddig közöletlen filmek, fotók, térképek, és a gyűjtések során készült dokumentációk várják az érdeklődőket. A kiállítás azoknak az intézményeknek a közös vállalkozása, amelyek Andrásfalvy Bertalan szakmai életének legfontosabb állomásai voltak.

2021. november 17.
Első Utolsó
// ]]>