7. Szakrális Építész–Belsőépítész Konferencia

Az Ars Sacra Fesztivál keretein belül szeptember 17-én tartották a Remény című Szakrális Építész–Belsőépítész Konferenciát a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
A rendezvény mottója: A múltunkra támaszkodva a jelenben munkálkodunk jobb jövőnk reményében. Mentsük meg a magyar kultúra még álló tárgyi emlékeit, szakrális építményeit! 

A konferenciasorozat nemcsak a gyakorló építészeknek, belsőépítészeknek adhatott szakmai továbbképzési lehetőséget, hanem nyitott és ingyenes volt az egyetemi hallgatók, a szakrális építészettel foglalkozó egyéb szakembereknek és a laikus érdeklődők számára is. A kultúrával, építésüggyel, örökségvédelemmel foglalkozó hatóságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok, városvédő és más civil szervezetek részvételére a szervezők idén is számítottak, hiszen szakrális emlékeink megmentése csak összefogással lehetséges. 

Előadók: Jelenits István paptanár, Ferkai Tibor író, Gunther Zsolt építész, Czigány Tamás építész, Fekete György belsőépítész, Végh András régész, Terei György régész, Potzner Ferenc építész, Péczi Katalin építész, Földes László építész, Rainer Péter építész-belsőépítész.

A konferencia résztvevőit köszöntő beszédében Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta, az Ars Sacra mozgalommal az Akadémia kezdetektől fogva egyetért és saját eszközeivel támogatja is. Köszönetet mondott a szervezők hét éve tartó folyamatos és szakszerű munkájáért, az építészeti, iparművészeti és zenei szervezések magas színvonaláért. Hozzátette: a Vigadó épületének jövő évi átadását követően az MMA örömmel biztosít helyszínt egy-egy művészeti esemény megrendezéséhez.
2013. szeptember 17.  |  konferencia