Laki Péter, Somogyi Pál, O. Ecker Judit, Hajnóczi Péter, Fekete György és Finta József

Somogyi Pál érdemelte ki „Az év belsőépítésze" elismerést

Immár tizenhetedik alkalommal adták át „Az év belsőépítésze" díjat december 14-én. A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Somogyi Pálnak adták át az elismerést. A díjazottat Finta József, a Nemzet Művésze méltatta, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a belsőépítészet visszanyerte a szakmát megillető rangot.
„Az év belsőépítésze" elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének. A Laki Péter által magánkezdeményezésként alapított díj átadó ünnepsége állandó találkozóponttá nőtte ki magát az építész szakma és az építőiparban tevékenykedő beruházói és kivitelezői kör képviselőinek életében. Az eddig eltelt 17 év alatt ráfordított és tanúsított energia, kitartás, következetesség és nem utolsósorban pénz által. Az év belsőépítésze 2014 címet Somogyi Pál érdemelte ki a székesfehérvári Szent Gellért Hotel és Tanulmányi Ház rekonstrukciójával, aki már másodszor nyert, hiszen 2003-ban is ő kapta az elismerést. A szakmai zsűri örömmel állapította meg, hogy Somogyi Pál a tőle megszokott, eddig beadott és ismert módon magas szakmai színvonalon túl is különlegesen tiszta formákkal kiérdemelten, lenyűgöző eleganciával fogalmazta meg enteriőrjeit.
A zsűri külön kiemeli és dicséretben részesíti a Velencei Nemzetközi Magyar Pavilon kialakítását, Jakab Csaba és Márton László Attila munkáját. 
A díjazott, a kitüntetést tanúsító aranyozott bronz emlékplakett mellett, Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától egymillió forintos jutalmat vehetett át.
A díjátadón Fekete György bejelentette, hogy a belsőépítészet jövő májustól az önálló szakok közé kerül, tehát újra diplomázhatnak azok a fiatalok, akik ezen a területen szeretnének érvényesülni.

A nyertes pályamű:

2015. december 15.  |  somogyi pál belsőépítészet