A művészettel nevelés a nemzet jövőbeli sikerébe történő befektetés

…az „általános" szint amatőrnek sok, profinak viszont kevés…

Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az előadó-művészeti együttesek állami támogatásáról, a támogatási rendszer átalakításának szükségességéről, a zenekarok profiljának meghatározásáról és a Nemzeti Kulturális Alap program működéséről nyilatkozott a ZENEkar című folyóiratnak. Honlapunkon a teljes interjút közöljük.
2020. október 1.

Bogányi Gergely új típusú hangversenyzongorája

Egy új típusú hangversenyzongorát fejlesztett ki az elmúlt évek folyamán Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész. A várakozásaikat is felülmúló, egyedülálló formatervezésű, az eddigieknél gazdagabb hangképű, illetve hangzású zongorát januárban mutatják be a nagyközönségnek.

2014. november 19.

Kompozíciók a filmvásznon

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, valamint a Zeneművészeti Tagozata szervezésében Szöllősy Éva művészettörténész és Szőllősy András zeneszerző tiszteletére rendezték meg a „Zümmög a fény" című estet november 8-án a Vigadóban.

2014. november 10.

Szent Erzsébet legendája újra a Vigadóban

Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának ősbemutatóját 1865. augusztus 15-én tartották a Pesti Vigadóban a mester vezényletével. Az esemény méltó megünneplésére készülve egyeztető találkozóra hívta a Magyar Művészeti Akadémia képviseletében dr. Kucsera Tamás főtitkár és Marton Éva, az MMA elnökségi tagja a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert. 

2014. november 5.

A Magyar Művészeti Akadémia '56-os ünnepi koncertje

A Magyar Művészeti Akadémia 1956 hőseinek tiszteletére rendezett koncertet a Vigadóban október 21-én, kedden. 

2014. október 22.

Dubrovay László szimfonikus képei Gyurkovics Tibor verseivel

Reprezentatív műsorral emlékeznek az 1956-os forradalomra október 22-én a Kodály Filharmonikusok Debrecenben. A hangversenyen elhangzik Dubrovay László: 1956 – szimfonikus képek versmondóra és zenekarra Gyurkovics Tibor verseivel című műve Koncz Gábor színművész közreműködésével, aki a koncert narrátora is egy személyben.

2014. október 21.
Első Utolsó