Felavatták Szokolay Sándor síremlékét

Felavatták a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja, a két évvel ezelőtt elhunyt Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző síremlékét október 1-jén, a zene világnapján a soproni evangélikus temetőben. Az eseményen a zeneszerző családján kívül jelen volt Jókai Anna, a Nemzet Művésze és Devich János gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori tanácsadója is.
A zeneszerző szellemiségének és hitvallásának emléket állító síremléket az Örökség és Prima díjas képzőművész, V. Majzik Mária készítette a Szokolay Sándorra jellemző szív- és keresztmotívum felhasználásával. Az evangélikus temető ravatalozójában kezdődő megemlékezésen elsőként dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere köszöntötte a gyülekezetet.
„Szokolai Sándor nemcsak zeneszerzőként, hanem igaz lokálpatrióta soproniként két évtizeden keresztül élt és alkotott a városban. Vitalitása és szeretete, erkölcsi példamutatása egészen páratlan volt. Mind közéleti, mind művészeti tevékenységével gazdagította és építette a közösséget, amely mérhetetlenül sokat nyert személyével" – tekintett vissza a zeneszerző életére dr. Fodor Tamás.
Jókai Anna kétszeres Kossuth-díjas író- és költőnő Szokolay Sándorral kapcsolatos személyes emlékeit is felidézte ünnepi beszédében. „Kevés olyan embert ismertem, aki ilyen elkötelezetten és következetesen élt és alkotott. Ennek az embernek szerintem még az álma is muzsika volt" – mondta a költőnő soproni beszédében. A síremlék avatásán szólt arról is, hogy Szokolay Sándorral hasonló volt a művészetről való felfogása, mindketten igyekeztek életüket is az alkotásaik színvonalára emelni.
Az avatási ünnepségen Devich János gordonkaművész is megemlékezett a két évvel ezelőtt elhunyt művészről. „Ez az emlékmű, amit ma avatunk, hasonlóan a gótikus katedrálisok égbe törekvő csúcsíveinek zárókövéhez, legyen Szokolay Sándor életművének záróköve, amelyben hatalmas megtartó erő rejlik és ezért méltó a szerteágazó munkásság összegzésére. Emlékeztessen minket a halhatatlan zeneszerzőre, az istenfélő férfiúra, a magyarságért aggódó prédikátorra, a körülrajongott családfőre, a mindig segíteni kész barátra" – mondta beszédében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori tanácsadója.
Az avatási ceremónia Szemerei János, Nyugati Egyházkerület evangélikus püspökének vezetésével a síremlék felavatásával fejeződött be. A 2013-ban elhunyt komponista sírját a mai napig sokan felkeresik, a családtagokon kívül olyanok is, akik személyesen nem ismerték, de tisztelték és szerették őt.

Forrás: MTI/MMA



A zeneszerzőre emlékezve Szokolay Sándor: Margit, a hazának szentelt áldozat c. OPERAFILM vetítésére kerül sor 2015. október 3-án szombaton este 19.30-kor, A Zeneakadémia I. Előadótermében (Bp. VI., Liszt Ferenc tér 8.).
2015. október 2.  |  szokolay sándor síremlékavatás