Színészlegendák II. Vallomások, visszaemlékezések, elbeszélések 1896–1946

Megjelent a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. és a Petőfi Irodalmi Múzeum Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös vállalkozásának második összeállítása, a Színészlegendák II. Vallomások, visszaemlékezések, elbeszélések 1896–1946 című hangoskönyv. Már a Színészlegendák I. Levelek, naplók, feljegyzések 1800–1866 című kiadvány bemutatásakor jelezték a készítők, hogy az anyag bőséges, így lesz folytatás. Most pedig elkészült és egyelőre CD hordozón áll rendelkezésre a századelő, a 20. század első felének írásait, színművészek visszaemlékezéseit, naplótöredékeit egybegyűjtő különleges hanganyag.
2020. november 2.

Ráckevei Anna a Csokonai Színház igazgatója

A Jászai-díjas színművészt, érdemes művészt választották meg a debreceni Csokonai Színház új igazgatójává.

2013. március 28.

Színházi világnap

Az 51. színházi világnap alkalmából szerdán számos programmal várják a közönséget a színházak, színházi szervezetek.

2013. március 27.

Határtalan napok – A Miskolci Nemzeti Színház kulturális fesztiválja

"Miskolc számára, úgy vélem a kitörési lehetőséget a kultúra jelenti" – nyilatkozta a miskolci színház igazgatója és a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Kiss Csaba.

2013. március 26.

Bereményi Géza Józsefváros díszpolgára lett

Bereményi Géza író-filmrendező kapta idén Józsefváros díszpolgári címét. Posztumusz díszpolgári címet adományoztak Gyurkovics Tibornak.

2013. március 22.

Kaszás Attila-díj hatodszor

Idén nyáron, immáron hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amely a magyar ajkú színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.

2013. február 22.
Első Utolsó