Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
2020. február 27.

A táncosnak tartása van, mindig egyenes

A Szegedi Kortárs Balett a 2017/18-as évadban ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Az együttest alapító Imre Zoltán születésnapján, november 8-án a Müpában, nagyszabású gálaműsorral és fotókiállítással elevenítették fel az elmúlt három évtized emlékezetes pillanatait, a társulat művészi útját. Pataki András és Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, az MMA levelező tagja huszonöt éve vezeti a társulatot, Juronics Tamás foglalta össze ezt az időszakot.

2017. november 15.

Nem engedhetünk a minőségből

NEMZETKÖZI MARTON ÉVA ÉNEKVERSENY 2018
 
A Zeneakadémia harmadik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre 2018. március 14-ig jelentkezhetnek a 18–32 éves nők, valamint a 18–35 év közötti férfiak. A magyar kormány mintegy 100 millió forinttal támogatja a rendezvényt, az MMA pedig különdíjat ajánlott fel. Prof. em., Ks. Marton Éva operaénekes, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja, a verseny névadója, Hoppál Péter államtitkár, Vígh Andrea rektor és Csonka András programigazgató jelentette be a rangos nemzetközi esemény elindulását.

2017. november 9.

Holt költők társasága

Oberfrank Pál főszereplésével Európában elsőként állítja színpadra a Holt költők társaságát a Veszprémi Petőfi Színház Funtek Frigyes rendezésében. Oberfrank Pál színművész, rendező, a színház igazgatója és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a darabban John Keating irodalomtanár szerepét formálja meg. A színház vezetésének régi vágya teljesül a darab színpadra állításával, amelyet – a jogok megszerzését illetően – több éves munka előzött meg.

2017. november 2.

A naiv királynő – Bánsági Ildikó hetvenéves

Október 19-én ünnepli hetvenedik születésnapját Bánsági Ildikó színművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akit jelenleg a Nemzeti Színházban több szerepben is láthat a közönség. Október 22-én a köztelevízió az MMA-portréfilmek sorozatában idézi meg felejthetetlen színházi és filmes alakításainak hosszú sorát.

2017. október 19.

Kemény Henrik színházterem

Színháztermet neveztek el Kemény Henrik Kossuth-díjas bábszínészről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról a Budapest Bábszínházban. A Budapest Bábszínház szeptember 30-án tartotta első bemutatóját Vörösmarty utcai új játszóhelyén. Másnap, 2017. október 1-jén a legendás bábosra emlékeztek az életmű legavatottabb hazai ismerője, Láposi Terka segítségével, és a színház két művésze, Tatai Zsolt és Barna Zsombor egy-egy Vitéz László-előadásával. A Kemény Henrik terem próbatermi funkciója mellett 40 fő néző befogadására is képes.

2017. október 4.
Első Utolsó