Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
2020. február 27.

Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül

A Magyar Művészeti Akadémia színházi iparművészeti tárlata

2018. június 22-től látogatható a 
Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül című egyedülálló színházi iparművészeti kiállítás a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában. Az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának felkérésére és támogatásával az egyensúly, a harmónia és az összefogás jegyében születik meg a különleges tárlat, amelyen mese- és bábfigurák, plakátok, maszkok, jelmezek, plasztikák, bőr- és üvegműves remekek, textilképek, ékszerek, kellékek, valamint díjak és egyedi látványtervek is helyet kapnak. A mintegy hetven kiállító művészt és alkotásaikat bemutató nyílt napokon, szakmai programokon, öltözékbemutatókon, illetve könyvkatalógus-bemutatón keresztül bárki bepillanthat a színházi iparművészet sokarcú kulisszatitkaiba.

2018. június 19.

Marton Éva 75 éves

Június 18-án hetvenöt éves Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. "A művészetnek és a szerelemnek éltem" – vallja Marton Éva, aki a 2000-es évek elején azért tért vissza hazájába, hogy tudását, tapasztalatait átadja. Ezért tanít jelenleg is és ezért hozta létre a róla elnevezett énekversenyt. A rendkívüli tehetséggel átitatott, gazdag életpályára az MTVA Sajtóadatbankjának portréja és az MMA összeállítása segítségével tekintünk vissza.

2018. június 18.

POSZT-díjkiosztó

Véget ért a tizennyolcadik Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos eseményt – melyet idén is kiemelten támogatott a Magyar Művészeti Akadémia – díjkiosztó gála zárta a pécsi Kodály Központban. Ezen dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára adta át Imre Éva színésznőnek a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Rosmersholm című darabja, melyben Imre Éva alakította Rebekka Westet, kapta idén a legjobb előadásnak járó elismerést is. Kucsera Tamás Gergely a díjátadáshoz kapcsolódó üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a fesztivál nemcsak a határon inneni, hanem immár a határon túli színházak találkozója. Az idei POSZT szakmai zsűrijének tagja volt Zsuráfszky Zoltán koreográfus, az MMA levelező tagja.

2018. június 18.

Elkészült az Arany János jeles műveit tartalmazó online hangoskönyv

Elkészült az Arany János 131 versét és 70 levelét tartalmazó online hangoskönyv – mondta el dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a Hallgatni Aranyt! kezdeményezés projektzáró sajtótájékoztatóján a Margitszigeten. A hallgatniaranyt.hu portált népszerűsítő országjárás, melyen a közreműködő színművészek Arany János életművét rendhagyó irodalomórákon ismertetik meg a középiskolásokkal, ezen a héten befejeződik. Az MMA projektjének köszönhetően egy-egy helyszínen 50-120 diák kapott maradandó irodalmi élményt, az interaktív foglalkozásba maguk is bekapcsolódhattak.

2018. június 6.

Jövő héten indul a Pécsi Országos Színházi Találkozó

2018. június 7. és 16. között 18. alkalommal rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót, a POSZT-ot, melynek sajtótájékoztatóján Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára is részt vett és rövid tájékoztatást adott arról, hogy a POSZT identitásának és üzenetének erősítése az MMA által is fontosnak tartott cél, ezért a tavalyi évhez hasonlóan az Akadémia támogatásával a versenyprogram legjobb előadásainak az elismerő díjak mellett pénzjutalmat is biztosít. A POSZT szakmai zsűrije és a közönség zsűrije által odaítélt díjakat (15 díj) díjanként bruttó 300 ezer forint összegű pénzjutalommal, valamint a szakmai érdeklődök pályázati alapját 500 ezer forinttal támogatja az idei évben az MMA.

2018. június 1.
Első Utolsó