Eleink hagyatéka

Stoller Antal Huba koreográfus portréestje

60 év tánc címmel 2019. december 3-án 19 órakor a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán látható az a portréműsor, amely az idén 75 éves Stoller Antal Huba életéről, népzene- és néptáncgyűjtői tevékenységéről, táncos pályájáról, koreográfiáiból készült. A néptáncos-koreográfus – az MMA rendes tagja – „második szakmájának" legendás képviselője. Koreográfiai munkássága a Bihari Táncegyüttesben kezdődött, majd a miskolci Avas és a budapesti Vasas művészegyüttesek művészeti vezetője volt. Az MMA Népművészeti Tagozatának szervezésében látható műsor élőtánccal és vetített emlékekkel várja az érdeklődőket. Az estről Stoller Antalt kérdeztük.
2019. december 3.

Népismeret és filmezés

Kiosztották a IV. Nemzetközi Népismereti Filmszemle díjait

A kalotaszegi Sztána adott otthont a dr. Kós Károly néprajztudós tiszteletére 2017. augusztus 25–27. között, negyedik alkalommal megrendezett népismereti filmfesztiválnak. Az esemény lehetőséget teremtett a Kárpát-medence néprajzi filmezéssel foglalkozó szakemberei által az utóbbi években készített alkotások megmérettetésére, alkotók és a filmek iránt érdeklődők találkozására.

2017. szeptember 4.

Noé bárkáján

Vidák István 70 — életmű-kiállítás

Vidák István népművész, textil- és nemezművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának életmű-kiállítása Noé bárkáján címmel látható a Pesti Vigadóban. A kiállítás visszatekintés az elmúlt évtizedek gyűjtő- és tanulóútjaira, a Vidák család néphagyományokat megőrző és továbbadó munkásságára, de mindemellett egy előzetes betekintés is a jövő esztendőben megrendezendő népművészeti nemzeti szalonba, amely a Magyar Művészeti Akadémia hitvallásának megfelelően, egyedülálló módon a világban, a kortárs művészetek között biztosít helyet a népművészetnek.

2017. augusztus 4.

Régtől fogva úton vagyok…

Vidák István, a Népművészet Mestere

Vidák István népművész, akit elsősorban a nemezelés egyik felélesztőjeként ismernek szerte a hazában, hetvenesztendős. A Pesti Vigadóban a következő bő hónapban látható kiállításának címe: Noé bárkáján, mellyel – alkotótársával, Nagy Mari nemezművésszel közösen – azt a hagyomány-átörökítő és -megújító munkát kívánják kifejezni, mely tevékenységüket jellemzi. Életművük három alapvető pilléren nyugszik: kutatás, alkotás, átörökítés. Az életmű-kiállítás kapcsán Vidák Istvánnal beszélgettünk.

2017. augusztus 2.

Átadták Lajtha László emlékművét és az elkészült harangtornyot Kisgyőrben

Lajtha László születésének 125. évfordulója alkalmából 2017. június 30-án ünnepélyes keretek között adták át a Kossuth-díjas zeneszerző és népzenekutató tiszteletére emelt emlékművet, valamint a reformáció 500. évfordulójára elkészült harangtornyot a bükkaljai Kisgyőrben. A harangtorony átadó eseménye Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettesének igehirdetésével kezdődött, majd a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusai és a Misztrál együttes ünnepi műsorát láthatták a résztvevők.

2017. július 3.

Bővült a Kallós-gyűjtemény Válaszúton

A magyar állam támogatásával végzett munkálatok révén megkétszerezte kiállító felületeit a Kallós Zoltán néprajzkutató gyűjteményét bemutató válaszúti múzeum Erdélyben. A megnagyobbított múzeumépületet 2017. június 2-án avatták fel. A 90-es évektől Kallós Zoltán fokozatosan népművészeti központot épített ki Válaszúton, ahol jelentős néprajzi kiállítás is helyet kapott. A megnyitóval együtt ünnepelték a múzeumot is működtető Kallós Zoltán Alapítvány fennállásának a 25. évfordulóját.

2017. június 2.
Első Utolsó