Minden mindennel összefügg

2019. június 22-én újabb Magyar Örökség díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták. A Magyar Örökség Díjat negyedévente adják át olyan magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak, akik vagy amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemelkedéséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát". A díjat Makovecz Imre, Fekete György és Farkas Balázs javaslatára, a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. Júniusban a díjazottak között volt a Vujicsics együttes népzenei hagyományőrző tevékenysége, valamint Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, az MMA köztestületi tagja is.
2019. augusztus 2.

Angyalfütty

Megjelent Berecz András Angyalfütty című új meselemeze. A CD-mellékletét Gyulai Líviusz metszetei illusztrálják, a kiadvány bemutatóját 2013. december 14-én tartják a Nemzeti Színházban.

2013. november 25.

A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata, valamint az MTA BTK Zenetudományi Intézet 2013. november 14. és 15. között konferenciát rendezett A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája címmel.

2013. november 16.

Pásztoremberek – Kunkovács Lászlóval az Urániában

2013. november 11-én, hétfőn este az Uránia Filmszínházban került sor Kunkovács László néprajzos, fotóművész új, reprezentatív albumának a bemutatójára.

2013. november 12.

Faragott falu

A népi kézművesség jövője

Október 11–13-án, Kisgyőrben került sor a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett, A népi kézművesség jövője című konferencia lebonyolítására, az ország minden részéből érkező, közel negyven fő részvételével.

2013. október 22.

A népi kézművesség jövője

Október 11–13-án, Kisgyőrben kerül sor a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett, A népi kézművesség jövője című konferencia lebonyolítására, az ország minden részéből érkező, közel negyven fő részvételével.

2013. október 9.
Első Utolsó