Minden mindennel összefügg

2019. június 22-én újabb Magyar Örökség díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták. A Magyar Örökség Díjat negyedévente adják át olyan magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak, akik vagy amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemelkedéséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát". A díjat Makovecz Imre, Fekete György és Farkas Balázs javaslatára, a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. Júniusban a díjazottak között volt a Vujicsics együttes népzenei hagyományőrző tevékenysége, valamint Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, az MMA köztestületi tagja is.
2019. augusztus 2.

Erdélyi Zsuzsanna: Múltunk íratlan lírája – Az archaikus népi imádságműfaj háttérvilága

„Amíg e köteten munkálkodtam, állandóan eszemben járt, mennyire igaz történelem és sors, ember és kor kapcsolata, egymást meghatározó szerepe" – írja monumentális esszégyűjteményének bevezetőjében a közelmúltban elhunyt Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós. A Múltunk íratlan lírája – Az archaikus népi imádságműfaj háttérvilága című kötet az ősi népi imákat, vallásos költeményeket és népénekeket sokrétűen vizsgáló írásainak összegző válogatása.

2015. július 6.

Beregszászon járt a Magyar Állami Népi Együttes

Beregszászi fellépéssel kezdte június 21-én este a Magyar Állami Népi Együttes nagy sikerű ukrajnai jótékonysági koncertkörútjának második szakaszát, amelynek állomásain ismét a Kárpátalján élő népek zenei és táncörökségéből összeállított Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsort mutatja be.

2015. június 24.

Elhunyt Bánszky Pál néprajzkutató

Elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

2015. június 13.

Hatalmas sikert aratott a Magyar Állami Népi Együttes Kijevben

A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja Hágókon innen és túl című jótékonysági koncertjén közel háromszázezer forintnyi jegybevétel és adomány gyűlt össze, amelyet az ukrajnai menekült gyerekek megsegítésére fordítanak.

2015. június 2.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata alkotóinak kiállítása a szolnoki Agórában

A szolnoki táncfesztiválhoz kapcsolódva Egy úton címmel kiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata alkotóinak munkáiból az Agóra Kulturális Központban.

2015. június 2.
Első Utolsó