Akinek a képzelet az igazi nyelve…

„Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit" – összegzi a járvány eddigi tanulságait Petrás Mária. A Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja az utóbbi, pandémiás hónapokban is művészi tervein dolgozott. Legutóbb az online térbe költözött Héttorony Fesztiválon lépett fel, adventi kiállítására pedig festmények születtek. (Kurucz Éva interjúja.)

Művészként a járvány ideje alatt is alkot. Milyen képzőművészeti alkotások születtek ebben a furcsa, ismeretlen, lélekpróbáló időszakban? Hogyan segített Önnek a zene, a képzőművészet „átvészelni" ezeket a hónapokat?

– Ez az időszak alkalmas volt arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek: például művészként változott bennem a színekhez való viszonyulás. Úgy érzem, vissza kellene fogni a színeket, a natúr színekből, aranyból többet kellene használni egy-egy képzőművészeti alkotásnál. De nemcsak mint alkotó gondolkodtam, hanem mint a körülöttünk lévő világot érzékelő ember is: azt gondolom, komoly feladatunk van mindnyájunknak. Nagyon sok a fölösleg a mai világban. Nincs egyensúly, harmónia a világi és a szakrális dolgok között. Én már évtizedek óta talán ezért is foglalkozom kiemelten a művészet és a szakralitás kapcsolatával. Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit, javítsuk, nemesítsük önmagunkat. Ám ehhez egészen mélyre kell visszamennünk, vissza kell térnünk a gyökerekhez. Ez az időszak talán lehetőség a megtisztuláshoz, és egyszersmind a megújuláshoz.

Hogy az ünnepek közeledtével a sokat emlegetett varázsszó, SZERETET, ne csak szóban merüljön ki, hanem cselekvő szeretetté váljon, hogy igazi tartalommal tudjuk megtölteni.

Az idén 30 éves Erdély Művészetéért Alapítvány szervezésében Ön és lánya, Alina közös, adventi kiállítása nyílt meg az E-Galériában? Mit láthat a közönség a tárlaton?

– Nagyon megtisztelő, hogy újra meghívást kaptunk Alinával az E-Galériába. Az alkotásokkal egyelőre "személyesen" nem lehet találkozni, de online láthatóak. Én bevallom, egy festménysorozatot készítek "Látomások" címmel, ami erre a tárlatra még nem készült el teljesen, de nemsokára a végére érek. Alina pedig egy köralakú munkába, a Napba formázza bele az angyali seregeket, ez is hamarosan elkészül. A kiállítás fő motívuma természetesen a karácsonyra hangolódva az angyal tematika, amelyek Alina és az én domborműveimben is megjelennek. Azt hiszem, szükség van jó erőkre, angyali segítségre a mindennapokban. Hiszen ahogy felénk mondják: "Isteni erők nélkül beszürkül minden."

A Héttorony Fesztiválnak komoly hagyománya van, 2012 óta minden év novemberében Makovecz Imre poetikus tereit – idén a járvány miatt közönség nélkül – töltik meg minőségi művészi tartalommal a népzene és a világzene legjobbjai. Ön milyen műsorral készült?

– „Napkelettől Napnyugatig" című előadásomat a reggeli és az esti ima foglalja keretbe egy órában, amely egy napot, de akár egy egész életet is szimbolizálhat. A nagy ünnepeket idézem meg: szakrális és világi énekek egyaránt szerepelnek a műsorban. Megint csak visszatérek az interjú eredeti gondolatához: szükség van az arányok újragondolására, és ha most csak online követhette a közönség az előadást, akkor is remélem, hogy "egy templomból egy sugár ki fog menni az emberekhez".

– Végezetül: A jövő évre mit kívánjunk Önnek és magunknak? Ön szakmailag min dolgozik most, amit jövőre szeretne megvalósítani?

– „A szakrális művészet hatása az emberiségre" című témakör régóta foglalkoztat. A „Szakralitás a csángó világban" című dolgozatomban fejtem ki, hogy a szakrális művészetnek az időtlenség vagy éppen az örök jelen idő a jellemzője. Mint csángó magyarok szülötte belső szemlélője, megélője vagyok annak, hogy az ottani ember hogyan kereste és találta meg mindig az utat a hitén keresztül a Teremtőhöz. Az ösztöne és a képzelete meg tudta teremteni azt a kis világot, amely alkalmas volt arra, hogy behívja az Isteni Erőt az életében, és egyben fel tudjon emelkedni. Ezt a mindennapi hitet gyakorlással tudta megteremteni.
A csángók mellet viszont szeretném tanulmányozni más népek kultúráját is. Milyen kapaszkodóik vannak? Hogyan viszonyulnak a szakralitáshoz a mindennapi életükben és a művészetükben, és népművészetükben?
És hogy mit kívánjak magunknak a következő évre? Egy biztos: vissza kell tanulnunk azt, hogy miként lehet a rosszat jóra fordítani.

2020. december 16.  |  petrás mária