Valóra vált képzelet

Gyulai Líviusz kiállítása

Gyulai Líviuszt a művészettörténészek a nagy grafikus generációhoz szokták sorolni, ő volt a legkisebb fiú a »nagy öregek« közt – Kondor, Würtz, Hincz, Reich, Rékassy – és mint a népmesékben, ő volt az, aki folyvást újjászületett. Megejtő az a keresetlenség, ahogy illusztrál. Magától értetődő természetességgel közlekedett a stílusok között" – írja Orosz István Gyulai Líviusz kiállításának bevezetőjében. A márciusban elhunyt Gyulai Líviusznak Valóra vált képzelet címmel nyílt kiállítása a Műcsarnok Kamaratermében. A nagy grafikusnemzedék benjáminjának sokrétű művészetéből Orosz István válogatásában kapunk ízelítőt.
A tárlat megidézi az autonóm grafikusművészt, az illusztrátort és az alkotó animációs filmjeit is. Gyulai Líviusz pályafutása során 500 könyvet illusztrált, de előszeretettel készített játékos, ironikus felfogású és sokszor archaizáló tollrajzokat, rézkarcokat, linómetszeteket és litográfiákat is. A kamaratárlaton a művész életének minden állomásából mutatnak be alkotásokat.
Ez egy nagyon gazdag életmű, és próbáltunk minden szegmenséből választani. Tehát az illusztrátor Gyulai Líviusz mellett nyilván meg kellett mutatnunk az autonóm képzőművészetet művelő Gyulai Líviuszt is, illetve az animátort, a rajzfilmeket készítő Líviuszt, akit valószínűleg nagyon sokan ismernek, hisz a televíziókban sokszor mentek a filmjei."
Orosz István kurátor hangsúlyozta: Gyulai Líviusz munkássága a grafikai technikák és művészeti stílusok széles tárházát vonultatja fel, így a kiállítás egyfajta bevezetést nyújt a grafika műfajába is.

A tárlaton látható Gyulai Líviusz egyik legismertebb munkája, a Kecske rinocérosszal című litográfia nagy méretű reprodukciója. Egy másik közismert alkotása, Az öreg Casanova című tollrajz szintén kiemelt helyet kapott a kiállításon és bemutatják fontosabb irodalmi illusztrációit is. Fantasztikus realizmus amit látunk, nagyon erős huncutság, irónia, szarkazmus van a művekben, ezek a motivációi annak a világirodalmi kitekintésnek, amivel ő az írókat olvasta." A kiállításra látogatók a művész animációs videóit, vele készült interjút, valamint azokat az eszközöket is megtekinthetik, amelyekkel Gyulai Líviusz alkotott.

Két linómetszet elé a nyomódúcokat, külön vitrinekbe pedig a grafikus munkaeszközeit is elhelyezték, de a bemutatott anyagban helyet kaptak többek között rézkarcok, litográfiák és eredeti tollrajzok is. Gyulai Líviuszt sokan könyvillusztrátorként ismerték meg Weöres Sándor hetvenes években megjelent, nagy sikerű Psyché kötetével, és mivel a grafikus később még számos könyvet illusztrált ezekből a kiállítás is bemutat egy válogatást , máig a legtöbben így találkoztak Gyulai munkáival. Az autonóm képzőművész és az illusztrátor mellett a tárlat megidézi az animátor Gyulai Líviuszt is, akinek több animációs filmjét is megtekintheti a közönség.

Gyulai Líviusz kiállítása 2022. február 20-ig látogatható az MMA intézményében, a Műcsarnokban.
Itt belenézhet a kiállításhoz készült újságba.

2021. december 9.  |  orosz istván műcsarnok gyulai líviusz kamarakiállítás