Natura Naturata
Konok Tamás egyéni kiállítása
2017. január 21. – február 18.
Gönczi Galéria
Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
1986_51_2 Tondo sorozat – 8.5cm – akril, vászon

Konok Tamás Natura Naturata című tárlata Zalaegerszegen

Natura Naturata címmel látható Konok Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett festőművész, a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakjának alkotásaiból nyílt kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában. A tárlaton mintegy negyven geometrikus absztrakciót mutatnak be, köztük olyan műveket, amelyek 2016-ban készültek.
Konok Tamás a modern magyar képzőművészet ismert alkotója, a festészetben és a relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció képviselője. Bernáth Aurél tanítványaként 1953-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1959-től a francia fővárosban élt és alkotott. Az első önálló párizsi tárlatát 1960-ban nyitották meg a Galerie Lambertben, majd az Egyesült Államok több városában is bemutatták az alkotásait. A hetvenes évek elején (1971–1974-ig) főként építészettel kapcsolatos munkákat, reliefeket, plasztikákat, falképeket készített. Magyarországon elsőként 1980-ban, a győri a Xantus János Múzeumban nyílt kiállítása, a Szépművészeti Múzeumban 1981-ben nyitották meg Hetey Katalin szobrászművésszel közös tárlatát. Feleségével 2009-ben létrehozták a Konok-Hetey Művészeti Alapítványt, melynek célja a 20. századi kortárs művészet hazai és külföldi alkotóinak megismertetése. A kortárs művészettörténet megértését, befogadását és az ehhez kapcsolódó ismeretek elmélyítését segíti a 2010-ben megalapított kortárs művészeti szabadegyetem is. Konok Tamás művészi tevékenységét 1998-ban Kossuth-díjjal, 2004-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (polgári fokozat) ismerték el. Az MMA javaslatára létrehozott Nemzet Művésze címmel 2014-ben tüntették ki, és még ebben az évben Prima Primissima lett. Alkotásait a világ számos városában, csaknem kétszáz kiállításon mutatták be. Műveit többek között a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a párizsi és a New York-i közgyűjtemények őrzik.
A Konok Tamás művészetét mai napig is meghatározó geometrikus absztrakt ábrázolás az 1960-as évek végén bontakozott ki, amelynek ő a líraibb, oldottabb kifejezésmódját hozta létre. Festményeinek alkotóelemei a vonal, a vonallal körülzárt forma, a tér és a színek; kompozícióiban ezek harmonikus elrendezésére törekszik. Miközben a '60-as évektől monotípiákat és építészeti elemekhez kapcsolódó reliefeket is készít, művészete az utóbbi két évtizedben tovább haladt a lényegre koncentráló, reduktív festészet irányába.
„Ezen a – ha lehet így nevezni – új konstruktivizmuson kívül jó tizenöt-húsz éve érdekel az ezoterika, a misztikum, valami olyasmi, ami nem köthető a matériához. Izgat a születés, az elmúlás pillanata, az anyagi világ tér- és időbeli végtelensége. Közben érzem a kreáció mozgató erejét is. Magamnak szeretek festeni. Nem tudom, merre tart a vizualitás, hogyan változnak a valóság rögzítésének módjai, lehetőségei. Azt hiszem, furcsa korban, óriási változások pillanatában élünk" – mondta 2005-ben a Heti Válasznak adott interjúban a művész, aki a folyamatos nemzetközi jelenlét mellett 1980-tól rendszeresen kiállít Magyarországon is.
Csíkos piramis diptichon A és B – 50×80 cm – akril, vászon, 2013
A mostani tárlat – mely korábban Szentendrén is látható volt a MANK Galériában – válogatás az elmúlt évtizedben született festményekből, fő különlegessége pedig az a sorozat, amely a művész eddigi munkásságának nagyméretű képekben való összegzésének tekinthető. A kiállítás címe – Natura Naturata – utalás arra a szimbolikus világra, amelynek sajátos művészi eszközökkel való megformálása Konok Tamás munkásságát az utóbbi évtizedekben jellemzi.

A kiállítás február 18-ig tekinthető meg Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső VMK – Gönczi Galériában.
2017. január 24.  |  nemzet művésze konok tamás