Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
2024. március 4.

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.

2020. október 19.

Elhunyt Szőcs István író

Szőcs István író, szerkesztő, művelődéstörténész (1928–2020), a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 93. évében elhunyt Kolozsváron. Munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre taksálható irodalommal (is) foglalkozó cikkeinek, kritikának száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, melyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott. Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához. Szőcs Istvánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

2020. szeptember 11.

Bertha Bulcsu emlékét szobor őrzi Balatongyörökön

Felavatták Bertha Bulcsu (1935–1997) író, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja mellszobrát, Szabó Tamás Munkácsy Mihály-díjas művész alkotását Balatongyörökön, az önkormányzat udvarában. Az alkotás már nyár közepe óta díszíti az önkormányzat udvarát, de ünnepélyes avatására csak most került sor. Bertha Bulcsu részben Balatongyörökön töltötte kamaszkorát. Ezek az esztendők, de később is egész élete a Balatonhoz kötötte. Nevét 2003-ban vette fel a művelődési ház. A településen Bertha Bulcsu személyes emlék, hiszen sokan ismerték, együtt jártak vele iskolába, és itt él az a soksok hős, egykori barát, aki az írásaiban megjelenik, szögezte le beszédében Biró Róbert polgármester.

2020. szeptember 8.

Elhunyt Bogdán László író, költő

Életének 73. évében augusztus 10-én elhunyt Bogdán László, József Attila-díjas Sepsiszentgyörgyön élő erdélyi magyar író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Széles látókörű gondolkodóként, rendkívül sokoldalú érdeklődésű értelmiségiként a háromszéki kultúrélet meghatározó személyiségei közé tartozott. Bogdán Lászlót az MMA saját halottjának tekinti. • A Magyar Művészeti Akadémia nevében Vargha Mihály búcsúztatta a néhai akadémikust, akit Nagyboldogasszony napján Sepsiszentgyörgyön helyeztek örök nyugalomra.

2020. augusztus 10.

80 éves lenne Bella István költő

2020. augusztus 7-én lett volna 80 éves Bella István Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. Sárkeresztúron a róla elnevezett művelődési házban emlékeztek a költőre augusztus 6-án Bakonyi István irodalomtörténész előadásával, Csengey Márton, a Fehérvári Versünnep döntőse és Cserta Gábor zenész közreműködésével. Bella István digitalizált művei a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) oldalán olvashatók.

2020. augusztus 7.
Első Utolsó