A Felsőmagyarország Kiadó könyvbemutatója

Sigmond István és Gere István prózakötetét, Vasy Géza, Szász László és Petrik Béla irodalomtörténeti, kritikai tanulmánykötetét jelentette meg az idei téli könyvvásárra a miskolci Felsőmagyarország Kiadó. A kiadványokat december 12-én a Magyar Írószövetségben mutatták be.

Sigmond István, az MMA rendes tagja betegsége miatt nem tudott jelen lenni, az Isten is gyónni szeretne valakinek című könyvét Ács Margit író, az MMA elnökségi tagja mutatta be. A pályatárs fölhívta a figyelmet arra, hogy a közel húszkötetes kolozsvári író életművét méltánytalanul mellőzi az irodalomtörténeti kánon, jóllehet olyan abszurd világot épített föl írásaiban, melyek világirodalmi kontextusban is érvényesek. Műveiben „az emberi lény rémületes, bűnös, romlott belső erői kelnek életre, ugyanakkor ugyanez az emberi lény esendő, gyámoltalan áldozat is, részben önnön alvilágának, részben a másik ember agressziójának, teremtője közönyének az áldozata." A világ démoniságát, a lét sötét sátániságát mesélik el a borzongató Sigmond-novellák, -regények, az író munkái a legkeserűbb életművekkel rokoníthatók. E mostani könyve négy elbeszélést tartalmaz – Ács Margit A nem létező harangszót is hallani kellett című kafkai művet emelte ki, amely egy brutális katonai kiképzést idéz fel –, valamint az 1998-ban és 2011-ben a kolozsvári Helikonban megjelent rövidprózákat.

A Felsőmagyarország Kiadó tanulmányköteteit az est moderátora, a Vízjel sorozat szerkesztője, Pécsi Györgyi kritikus mutatta be, illetve beszélgetett a szerzőkkel. A Vízjel sorozatot 2004-ben indított a kiadó, azzal a céllal, hogy kortárs irodalomtörténészek, kritikusok tanulmányait nagyobb lélegzetű kritikáit jelentesse meg – a sorozat rangját olyan szerzők könyvei fémjelzik, mint Ács Margit, Bertha Zoltán, Csűrös Miklós, Láng Gusztáv, Márkus Béla, Monostori Imre és Pomogáts Béla. Vasy Géza, az Írószövetség volt elnöke Töredék és egész című új könyve Csoóri Sándor, Illyés Gyula, illetve a Hetek és a Kilencek költőcsoport munkásságát állítja fókuszba, Szász László pedig az erdélyi magyar irodalom és a múlt-múlt századforduló önazonosságát, énképét tekinti át Azidentitás elvesztése című tanulmánykötetében.

Petrik Béla jogász, eszmetörténész A nép-nemzeti mozgalom történeteiből című könyvében a legújabb levéltári és belügyi források feldolgozásával irodalomi, politikai és eszmetörténeti vonatkozásban vizsgálja a harmadik út kiemelkedő eseményeit, alakjait. A moderátor szerint az ún. nemzeti oldal nem írta meg a rendszerváltozás történetét, ezért is látja kiemelkedőnek Petrik „négyigenes" népszavazásról szóló, folyóiratbeli megjelenésekor is jelentős visszahangott kiváltott tanulmányát, melynek alapkérdése változatlanul vitát provokál (ti. totális vagy limitált hatalomváltás legyen-e, azaz a rendszerváltók a hatalomgyakorlók körét vagy magát a rendszert váltsák-e le).

2012. december 13.  |  könyvbemutató sigmond istván