Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Mészöly Miklósra emlékezik az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben megemlékezik a 100 éve született és 20 éve elhunyt Mészöly Miklósról, a múlt század második felének kiemelkedő írójáról. Mészöly Miklós életműve arra példa, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást. Remekművei Az atléta halálától a Sauluson és a Filmen, a Magasiskolán és a Családáradáson, esszéin át nemcsak új poétikájukkal hatottak, hanem maradandó erővel jelenítették meg a magyar és a közép-európai lét következményeként nemzedékek alapélményévé vált „szép reménytelenség"-et is. Az MMA a kettős évfordulón (a járvány miatt meg nem valósítható rendezvények hiányában) júniusban kerítés-kiállítással, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriam… portréfilmmel tiszteleg Mészöly Miklós emléke előtt.
2021. január 19.

„Veszedelmekről álmodom az ordasok tépte tájon"

A IX. Székelyföld Napok csíkszeredai bemutatója után Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia, a Hargita Kiadóhivatal és a Kortárs Kiadó közreműködésével Ferenczes István: „Veszedelmekről álmodom" című könyvének bemutatójára is sor került 2018. november 12-én, hétfőn az MMA-irodaház új rendezvény­termében. A szerzővel Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA levelező tagja, Ferenczes István monográfusa, Ambrus Lajos író, és Lövétei Lázár László költő beszélgettek.

2018. november 16.

A külföldi magyar irodalmi élet egyszemélyes kulturális centruma

Kabdebó Tamás-emlékest a bajai Ady Endre Könyvtárban

2018. október 24-én Kabdebó Tamás-emlékestet tartottak a bajai Ady Endre Könyvtárban. A város szülötte, a József Attila-díjas és Arany János-díjas, Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett író, költő, műfordító és irodalomtörténész Halászni bókokat című angolul írott, tizenkilenc rövid, halfélékről szóló, rokonoknak és barátoknak szánt utolsó kötetét már csak idén tavasszal bekövetkezett halála után vehette kézbe a nagyközönség.

2018. november 14.

Mezey Katalin Hídverő-díjat kapott

Október első hétvégéjén adták át az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjait, közölte a Hargita Népe október 9-ei számában. A díjazottak között van Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője is, aki Hídverő-díjat kapott Székelyudvarhelyen. Az ünnepségen Fekete Vince költő, az MMA rendes tagja külön erre az alkalomra írt laudációját olvasta fel, majd Kovács István költő, történész, az MMA rendes tagja köszöntötte a díjazottat.

2018. november 12.

Szilágyi István 80

Szilágyi István erdélyi magyar írót, a Kő hull apadó kútba és más nagyszabású regények (Agancsbozót, Hollóidő) szerzőjét, a nemzet művészét és az MMA rendes tagját köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. október 15-én barátai, tisztelői, pályatársai. Az ünnepség a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Írószövetség, a PIM és a Magvető Kiadó közös rendezvénye volt. Visszatekintve Szilágyi írói motivációi között talán az első helyen szerepelt, hogy Kölcsey, Ady, Arany magyar nyelvén, a Szilágyságból, a Partiumból „hozott, örökölt, uralt" nyelven szólaljon meg – mint sejtetve lett: új regényen dolgozik.

2018. október 16.

Társművészetek találkozása

Szépirodalmi pályázatot hirdetett a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum

A Színek és szavak találkozása című szépirodalmi pályázatra mindazok jelentkezhetnek, akiket megihletett Szőnyi István (1894–1960) Kossuth-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész munkássága. A pályázatról, a magyar művészeti életre nagy hatást gyakorló alkotóról, valamint a felhívást megjelentető, zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumról Káli-Trutz Enikővel, az intézmény muzeológusával beszélgettünk.

2018. október 11.
Első Utolsó