A rendezvényt E. Csorba Csilla, a PIM igazgatója nyitotta meg, aki lelkes szavakkal üdvözölte, hogy a Hubay Miklós tiszteletére rendezett programnak a Múzeum adhat otthont – és reményét fejezte ki, hogy nemcsak az emlékezés fog dominálni, hanem komoly elemzéseket is meghallgathatnak az érdeklődők. Ács Margit, a délelőtti szekcióülés elnöke felkérte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét, hogy mondja el köszöntő beszédét. Fekete György kiemelte, hogy ő itt nem elsősorban szakmai szempontok szerint beszél, hiszen nem az irodalom a szakterülete, de az bizonyos számára is, hogy Hubay Miklós élete, hagyatéka, drámai életműve nemcsak hogy méltó arra, hogy konferenciát rendezzenek bemutatására, hanem kötelessége is a Művészeti Akadémiának és az Irodalmi Tagozatnak, hogy köztudatban tartsa a jelentős művészi teljesítményeket – így nagy öröm számára, hogy az író születésének évfordulója közelében ez most megtörténhet – s aki a maga számára az egyik leginkább követendő példakép. Ezt követően a DIA jóvoltából tekinthettek meg a jelenlévők egy portréfilmet Hubay Miklósról, majd megkezdődött a délelőtti előadások sorozata, melyet Vilcsek Béla nyitott meg egy inkább személyes indíttatású, Hubay Miklós életének hányattatásait, helykeresését, drámáinak összetettségét bemutató beszéddel. Tarján Tamás ezután igazán érzékenyen, az író életének és több drámájának alapul vételével (Búcsú a csodáktól; A rózsa lelke; Elnémulás)  vizsgálta az apa-fiú viszonyt, természetesen kiegészítve ezt Hubay társadalom- és történelemszemléletével, egy olyan kor rajzát adva az író drámáin keresztül, melyben a fiatalság kibontakozása, felnövekedése meglehetősen problematikus volt. Ablonczy László, volt színigazgató előadásában egy olyan személyiséget rajzolt a hallgatóság elé, akinek írói, színházi és dramaturgiai gondolkozása egyértelművé tette, hogy sóvárog a világ teljessége iránt, ami tevékenységében, az oktatásban vállalt szerepében, a magyar nyelv terjesztésében és persze tizenhét darabjában ugyan megmutatkozik – azonban a mellőzöttség, a távol levés, a bizonyos fokú kitaszítottság miatt mégsem válhatott valóra a számára. Kabdebó Lóránt a drámák lezárásával, az írás aktusával, a drámák keletkezési körülményeivel, az ezek mögött megbúvó történetekkel, személyekkel, Hubay lehetséges élményeivel, merítési lehetőségeivel, a második világháború utáni időszakról, az Aczél György által meghatározott kultúrpolitika Hubay-féle értelmezéséről beszélt – elsősorban az Egy szerelem három éjszakája kapcsán. Előadásából egyértelművé vált, milyen fontos szerepe volt Hubay Miklósnak az irodalom alakulására. A délelőtti ülés utolsó előtti előadójaként Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező szólalt fel, aki több Hubay-művet színpadra állított már az elmúlt húsz esztendőben, és kiemelte, hogy nem személyes indíttatásból, nem személyes ismerettségből születtek ezek az előadások, hanem mert Hubay olyan problémákat, történeteket mond el, dolgoz fel, melyek mindenképpen színpadra kívánkoznak. Sajnálattal tolmácsolta, hogy Hubayt a színházak nem becsülték meg kellőképpen, és gyakorlatilag egész életében – annak ellenére, hogy nagyon sokan tisztában voltak képességével, drámáinak összetettségével – mellőzött volt. Ezt kívánta ellensúlyozni az a 2010-es bemutató Debrecenben, ahol is az Elnémulás című utolsó drámája került színpadra, amely ugyanakkor, a konferenciához kapcsolódóan, május 6-án itt a Petőfi Irodalmi Múzeumban is megtekinthető lesz. A délelőtti ülés rövid zárásaként Márkus Aliz olvasta fel az Új Könyvpiacban közölt írását egy nemrég megjelent Hubay-könyvről, mely Madách Imre Az ember tragédia című művével foglalkozik, s ami Hubay Miklós erről szóló jegyzeteinek, elmélkedéseinek, összefoglalásának lenyomata.