fotó: Török Máté / MMA

BÁBU Fesztivál Lázár Ervin meséivel

Hetedjére rendezik meg a BÁBU Fesztivált a Budapesti Bábszínházban. A rendezvény középpontjában Lázár Ervin meséi állnak; négy nap alatt hat Lázár Ervin-történetet láthatnak az érdeklődők, emellett lesznek felnőtt bábelőadások és szakmai programok is. Március 21-e a bábművészet világnapja.
A fesztivált március 21. és 24. között rendezik meg; a bábszínházi világnapon, március 21-én induló fesztivál célja az izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással.
Az idén hat Lázár Ervin-mesét, öt vendég- és egy saját produkciót láthatnak az érdeklődők.

Az első nap délelőttjén A kétarcú boszorkány, a Pécsi Nemzeti Színház előadása látható Sólyom Katalin szereplésével. Délután A kislány, aki mindenkit szeretett című előadást játsszák a Szabadkai Gyermekszínház előadásában. A produkció Szerbiában több díjat elnyert, az adaptációt Markó Róbert készítette, a látvány Michac Gábor, a koreográfia Fejes Kitty munkája, a rendező Tengely Gábor.
A veszprémi Kabóca Bábszínház Bartal Kiss Rita rendezésében, Miareczky Edit tervezésével, Bakos Árpád zenéjével A Négyszögletű Kerek Erdő című produkcióval vesz részt a fesztiválon.

A legkisebb boszorkány című előadás a Budapest Bábszínház repertoárján is szerepel, a fesztiválon azonban a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészei játsszák el Amarilla történetét Mátravölgyi Ákos bábjaival, Somogyi Tamás rendezésében.
A Budapest Bábszínház a fesztivál alatt is műsorra tűzi A Hétfejű Tündér című, számos díjat elnyert előadását, amely március 23-án, szerdán délelőtt látható. Szintén ezen a napon játssza el a békéscsabai Napsugár Bábszínház Berzsián és Dideki történetét Veres András rendezésében, Rumi Zsófia látványával.

Március 24-én, a fesztivál zárónapján hazai szakemberek a színházi nevelés témáját járják körül, majd délután a 13 éven felülieket várják az ESZME és a Vaskakas Bábszínház előadására, Az időnk rövid története című produkcióra.

Tavaly Kemény Henrik és Vitéz László állt a fesztivál középpontjában, a programot ide kattintva olvashatja el. A mostani programról tájékoztató itt.


Lázár Ervin író születésének 80. évfordulója alkalmából a nyíregyházai Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára rajzpályázatot hirdet. Alsó- és felső-tagozatos kategóriában várják az alkotásokat, mely alkotások ihletője Lázár Ervin bármelyik kedvelt meséje lehet.

Írói tótágas Nagy Gábor irodalomtörténész előadása Lázár Ervin írásművészetéről:

2016. március 21.  |  lázár ervin bábművészet