Belsőépítészek napja

Megnyílt az Iparművészet a belsőépítészetben című tárlat a Pesti Vigadóban
Átadták „Az év belsőépítésze 201718" díjat, valamint az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának szakmai különdíját

 
2019-ben húszéves a magyar belsőépítész közösség szakmai elismerése, Az év belsőépítésze-díj. Ebből az alkalomból rendezett a Magyar Belsőépítész Egyesület a díjátadó köré szakmai konferenciát, valamint a díj történetére is visszatekintő tablókiállítást. „Az év belsőépítésze 201718" díjat Fülöp Krisztina vehette át a Pesti Vigadó Makovecz termében, amely a belsőépítészet helyzetét megvitató konferencia helyszínéül is szolgált szeptember 19-én. Emellett megnyílt a Belső terek mesterei összefoglaló című tárlat, ennek keretében a 20 éves „Az év belsőépítésze" díj és az Iparművészet a belsőépítészetben című önálló kiállítások. A tárlat megnyitóján szakmai különdíjat adtak át Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, műemléki restaurátor szakértőnek.
2019. szeptember 20.

Shakespeare-szonettek ihlette kollázsok a Barabás Villában

William Shakespeare ihlette papírkollázsokat és verseket vonultat fel Katona Szabó Erzsébet textilművész és Kodolányi Gyula költő, műfordító közös kiállítása a budapesti Barabás Villában. Az Üzenet William Shakespeare-től - improvizációk szonettekre című tárlat 2014. április 8-án nyílt meg. 

2014. április 9.

Az anyag életre kel

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész életművéből 2014. március 28-án nyílt kiállítás a megújult és bővült Vigadó Galériában. 

2014. március 28.

Németh János keramikusművész kiállítása Zalaegerszegen

Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja 80. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában 2014. március 21-én. A tárlat megnyitóján Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mondott köszöntőt.

2014. március 24.

Túllépni a megszokott formákon - Baráth Ferenc plakátalbuma

Megjelent a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának Díjával kitüntetett Baráth Ferenc grafikusművész Plakátok című albuma.

2014. március 4.

A kerámiaművészet színterei

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tornyai János Múzeum, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium 1998–2013 című kiállításhoz kapcsolódóan megrendezi az Értékteremtés, Folytonosság a Kortárs Professzionális Kerámiaművészetben című szakmai konferenciát.

2014. február 26.
Első Utolsó