Jankovics Marcell: János vitéz

Restaurált magyar animációkat mutatnak be világszerte

A párizsi Cinémathéque francaise fesztiválján március 16-án mutatják be a 4K felbontásban restaurált János vitézt, amelyet április 4-én a Szlovén Filmarchívum is a műsorára tűz; a párizsi vetítés lesz az MMA alelnöke, Jankovics Marcell restaurált alkotásának az első nemzetközi bemutatkozása. A bolzanói filmfesztiválon öt magyar rövidfilmet láthat a közönség, míg a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon Ternovszky Béla Macskafogó című filmjének felújított változatát vetítik. A filmeket a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívuma újította fel és adja ki digitálisan.
A 2018-ban 4K felbontásban restaurált János vitézt március közepén mutatja be a világ legrégebbi filmarchívuma és filmmúzeuma, a párizsi Cinématheque francaise fesztiválja, a Tout le memoire du monde. Mint írják, Jankovics Marcell két év munkájával készült, 1973-ban bemutatott János vitézével indult a magyar egész estés animációs filmek gyártása. A színes képi világú, zenés rajzfilmet Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján, a költő születésének 150. évfordulójára készítették. A filmalap tervei szerint 2020-ig a János vitéz Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban is DVD- és Blu-ray-kiadásra kerül. Április 9. és 14. között a bolzanói filmfesztivál műsorába kapott meghívást öt magyar rövidfilm, a Koncertisszimó (Gémes József), az Oscar-díjas A légy (Rofusz Ferenc) és a Cannes-ban Arany Pálmával díjazott Küzdők (Jankovics Marcell), valamint Moto perpetuo (Vajda Béla) és A szél (Varga Csaba). A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon Ternovszky Béla felújított Macskafogó című filmjével, valamint Dargay Attila és Macskássy Gyula alkotásait felvonultató egyórás rajzfilm-összeállítással várják a közönséget április 12. és 14. között. A március 7-éig tartó Teheráni Nemzetközi Animációs Fesztiválon a Kecskemétfilm kezdeményezésére, a Filmarchívummal való együttműködésben átfogó, a Magyar Művészeti Akadémia által létrehozott kiállításon mutatták be a 100 éves magyar animációt, de tíz felújított magyar filmet is műsorra tűztek.
A Filmarchívum kétlemezes exkluzív DVD és Blu-ray kiadványok formájában jelenteti meg Jankovics Marcell János vitéz és Ternovszky Béla Macskafogó című filmjének teljeskörűen restaurált változatát. A magyar animáció rövidfilmes alkotásait pedig kísérőfüzettel és egyéb extrákkal négylemezes díszdobozban adja ki a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívuma.