Plesz Antal (fotó: Lugosi Lugo László / MMA)

„Magyarország nem volt, hanem PLESZ"

90 éve született Plesz Antal építész, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja

Május 19-én lett volna 90 éves Plesz Antal (1930–2014), az ÉSZAKTERV és a Miskolci Építész Műhely ikonikus alakja. A remek építész, mintaadó polgár, a több generációt nevelő mester vallotta, az építészet elsősorban emberépítéssel kezdődik. A hatvanas–hetvenes évekbeli miskolci értelmiség vezéregyéniségeként, a magyar kultúra és művészet jelentős személyiségeihez fűződött baráti kapcsolatain keresztül az akkor (és jórészt még ma is) műszaki tudományként kezelt építészetet építőművészetként ő vezette be a helyi gyakorlatba. Ez az önként vállalt szerepe máig kiemeli a pályatársak közül. Már saját kora nagy hatású kultúraközvetítőként, az építészeti gondolkodás új mintaalkotójaként tartotta számon. Születésének 90. évfordulóján híres tanítványai közül Bodonyi Csaba, Ferencz István és Bán Ferenc építészek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai is megemlékeztek a „Plesz Antal jelenségről".
2020. május 19.

Építészeti konferencia a Millenárison

Az MMA Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége Építészet / oktatás 2014 címmel tartott konferenciát június 11-én a Millenáris Park C épületében. A rendezvény témája a közösségi építkezés fontossága volt.

2014. június 12.

Élővé tenni az épületet

„Mikor az emberek részt vesznek a környezetük építésében, és együtt a saját arcukra formálják azt, akkor nemcsak házak, hanem – észrevétlenül – közösségek is épülnek. Napjainkban fontos felhívni a figyelmet ennek szükségességére" – mondja Balázs Mihály Kossuth-díjas építész, a június 11-i, Építészet/Oktatás 2014 című konferencia egyik főszervezője.   

2014. június 6.

Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja

Megnyílt a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonja 2014. június 5-én, mely a közös építés lélekemelő erejére hívja fel a figyelmet. A demonstratív építést kísérő kiállítás része Kunkovács László néprajzkutató, fotóművész Ősépítmények című fotókiállítása.

2014. június 6.

5 hely, amire joggal lehetünk büszkék…

A Magyar Építőművészek Szövetsége a Miniszterelnökséggel közösen Megújult műemlékek friss szemmel címmel építészeti fotópályázatot hirdetett. A pályázat díjátadóját 2014. június 2-án tartották, amikor csaknem ötven hivatásos és amatőr fotós kapott elismerést. 

2014. június 3.

Építészet/oktatás 2014

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége Építészet/oktatás 2014 címmel tart konferenciát. A rendezvény témája a közösségi építés.

2014. június 3.
Első Utolsó