A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
2024. március 24.

Dévényi Sándor kapta a Kós Károly-életműdíjat

Idén első alkalommal adták át az állami építészeti díjakat egyszerre, a Magyar Építészet Napján, melyen a nemrégiben alapított Kós Károly-életműdíjat Dévényi Sándor vehette át a Pesti Vigadóban. Az eseményen Novák Katalin köztársasági elnök úgy fogalmazott: a magyar építészek munkái megmutatják azt a sokszínűséget, amely a magyar embereket jellemzi és azt a sajátosan magyar kultúrát, amelyet annyira tisztelünk és amelyben élünk.

2023. december 18.

Keletelt sorsok

Építészeti kamaratárlat nyílt a Műcsarnokban 

A Műcsarnok, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) közös kamaratárlata bemutatja azokat a magyar építészeket, akik a 19. századtól napjainkig Ázsia bűvöletében éltek és alkottak. A Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában című kiállítás 2023. december 15-től 2024. február 11-ig látogatható a Műcsarnokban, az MMA intézményében. Baldavári Eszter művészettörténész-muzeológus kurátori tárlatvezetésre várja az érdeklődőket december 16-án, szombaton 15 órától. 

2023. december 15.

Együttműködési megállapodás

Építészeti együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Művészeti Akadémia, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), az MMA Építőművészeti Tagozata, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztálya az MMA székházában, a Pesti Vigadóban december 13-án.

2023. december 14.

Erdély ikercsillagai

Bánffy Miklós és Kós Károly világa

Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás szombaton az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) támogatásával a Pesti Vigadóban.

2023. december 12.

Eredményesen zárult a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervpályázata

Nyilvánossá vált az építészeti múzeum tervezésére kiírt pályázat díjazotti köre

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Székházában, a Pesti Vigadóban tartott ünnepélyes tervpályázati eredményhirdetésen a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére az MMA Titkársága által kiírt építészeti tervpályázaton összesen 45 millió forint díjazást osztottak ki. A győztes a Tér és Forma Szeged Építéstervező KFT. – BIVAK studio KFT. közös pályázata lett.  A Magyar Művészeti Akadémia a közeljövőben, még 2023-ban elkezdi az egyeztetéseket a következő lépésekről, a tervezési szerződésről az első díjas pályázókkal – jelentette be Turi Attila, az MMA elnöke az ünnepélyes eredményhirdetésen. 

2023. december 11.
Első Utolsó