Újdonságok az MMA Kiadó kínálatában

Tizenhárom új könyvet, köztük a Schrammel Imre keramikus életművét bemutató albumot, valamint Cs. Szabó László és Szilágyi István kötetét jelentette meg a Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó júniusra, a szeptemberre halasztott könyvhét eredeti időpontjára. A könyvheti kiadványokat és ez évi újdonságokat dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője és Fejérvári Gergely, az MMA Kiadó vezető szerkesztője mutatta be 2021. június 9-én, az MMA irodaházában.
Kucsera Tamás Gergely a sajtótájékoztatón kiemelte: ez a második év, hogy nincsen könyvhét. "De mégis itt vagyunk, mert abban bízunk, hogy normalizálódik ez a helyzet" mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt másfél évben nagyobb figyelmet fordíthattak a könyvkiadói tevékenységre, a kiadó gazdag kínálattal jelentkezik az idén. Hangsúlyozta: a Magyar Művészeti Akadémia kiadója a művészeti könyvkiadás és a művészetről szóló kommunikáció meghatározó intézményévé vált, igazodási pont lett. A Schrammel Imre keramikus életművét bemutató albumról elhangzott: a Kossuth-díjas művész, a nemzet művésze hatalmas életművét feldolgozó, gazdagon illusztrált, csaknem 250 képet tartalmazó album Kernács Gabriella tanulmányával és a művésszel készült interjúval jelent meg.
Szombathelyen hamarosan állandó kiállítása nyílik a művésznek, ehhez kapcsolódva a kötetet németül is kiadják. Az új könyvek között van Szilágyi István A hóhér könnyei címmel megjelent prózaválogatása. A tavaly megjelent nagyregény, a Messze túl a láthatáron előzményeit a címadó elbeszélés adja hangzott el a könyvről. Mint ismertették, az új kiadványok között van Cs. Szabó László újabb kötete, amelyben két írását a Franklin Delano Roosevelt és a Levelek a száműzetésből című munkáit jelentették meg. Emellett a kínálatban szerepel
Nagy Gáspár összegyűjtött verseinek újrakiadása, valamint az Árendás József plakátvilága című album. A "clown-album" hitelesen reprezentálja az idén hetvenöt éves művész életművét, tanulmányokkal, reflexiókkal, kritikákkal, számos képpel. Mint a sajtótájékoztatón kiemelték: az MMA Kiadó és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) együttműködésével megjelent a Magyar irodalmi művek 1956–2016 című lexikon, amely 52 szócikkíró közreműködésének köszönhetően 332 szerző 655 kötetét ismerteti. A 960 oldalas műben a kötetek megjelenési évük szerint találhatók meg, a lexikon olvasmányközpontú, felhívja a figyelmet a magyar irodalom gazdagságára, sokszínűségére. Az MMA kiadó kínálatában megtalálható Istvánfi Gyula Az építészet mellékvágányain című munkája, továbbá az iparművészeket és tervezőművészeket bemutató sorozatban a Bakos István grafikusművész és Molnár Imre bőrműves iparművész pályaképét adó kötet. Az új kiadványok között van Sulyok Bernadett Ami örök és ami mulandó, valamint Szakolczay Lajos "Szólíts nyugodtan Gyurkának!" Találkozások Faludy Györggyel című kötete is, amelyben Faludy Györgynek a szerzőhöz írt levelei olvashatók. Váradi Levente Végtelen motívum című albuma a hetvenéves Magyar Állami Népi Együttes munkáját, előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg, gazdag képanyaggal.
A sajtótájékoztatón kitértek egy korábban megjelent albumra is: Jernyei Kiss János szerkesztésében a Barokk freskófestészet Magyarországon című, ötrészesre tervezett sorozatból eddig két rész jelent meg, és készül a harmadik. Az MMA Kiadó legfőbb célja az MMA és intézményei gondozásában-kezdeményezésére megjelenő könyvek, CD-k, DVD-k és a Magyar Művészet periodika kiadása, továbbá az MMA által megrendelt életmű-dokumentációk készítése, portréfilmgyártás, videószolgáltatás, valamint a fotó- és videóarchívum gondozása. A kiadó évente 40-60, zömében saját, kisebb részben közös kiadásban megvalósuló kiadvánnyal jelentkezik a könyvpiacon. Könyvei sorozatok formájában és egyedi könyvekként dolgoznak fel művészet- és tudományterületeket. Kínálatában jelen vannak életműalbumok, monográfiák, ismeretterjesztő kiadványok, képes film-, fotó- és művészettörténeti albumok, forrásközlések, tanulmánykötetek és szépirodalmi művek.



Az MMA Kiadó könyvei megtalálhatók és megrendelhetők a kiadó weboldalán.