Új pályázat az építészet otthonának megteremtésére

A Magyar Művészeti Akadémia Titkársága kétszakaszos meghívásos, a részvételi szakaszban bármely -a referencia követelménynek megfelelő- építész iroda számára nyitott, a pályázati szakaszban kétfordulós építészeti tervpályázatot hirdet a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új épületegyüttesének tervezésére. A helyszín a budapesti Városligeti fasor 9-13. Az első, Részvételi szakaszba való jelentkezés határideje 2023. június 29., a pályázat díjazására bruttó 45 millió forint áll rendelkezésre.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ 2017-ben jött létre a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) fenntartásában. Az MMA feladata az intézmény új, állandó otthonának létrehozása az egykori Belügyminisztériumi Kórház területén, a felújított és ma már az intézmény kiállítóhelyeként használt Walter Rózsi-villa szomszédságában.
A tervpályázat fő feladata az új Főépület megtervezése, a meglévő, egykori Grünwald- és Herczel-szanatóriumok integrálásával. A korábbi, eredménytelenül zárult tervpályázatot követően a pályázatot előkészítő bizottság újratervezte az intézmény, a majdani Magyar Építészeti Központ és Múzeum programját és a pályázati eljárást is. Ennek eredménye a jelenlegi, kétszakaszos, kétfordulós tervpályázat. A kiírók szerint a racionalizált építészeti program olyan kompakt, világszínvonalú építészeti beruházást tesz lehetővé, amely szem előtt tartja a fenntarthatóság és a működtethetőség követelményeit is.
A tervpályázat első, részvételi szakaszának jelentkezési határideje 2023. június 29. Az ezt követő kétfordulós pályázati szakasz 2023 őszén zajlik majd; az eredményhirdetés tervezett időpontja 2023. december 1.
A tervpályázathoz kapcsolódó dokumentumok elérhetőek az alábbi honlapon:
https://www.oeny.hu/oeny/tpalya/adatlap/magyarepiteszetikozpontesmuzeum
 
A tervpályázattal kapcsolatos tudnivalók
A tervpályázat két szakaszból áll: a részvételi szakaszból és a pályázati szakaszból, amely közösségi értékhatárt meghaladó értékű, meghívásos, kétfordulós tervpályázat. Az első, részvételi szakaszban a jelentkező alkalmasságát a tervpályázat honlapjáról letölthető nyilatkozatokkal igazolja, megjelöli a referenciáit és benyújtja a szükséges dokumentumokat. A kiírók a jelentkező szakmai alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról döntenek, valamint – keretszám nélkül – kiválasztják azokat az alkalmas pályázókat, akiket meghívnak a pályázati szakasz első fordulójában való részvételre. A hatályos jogszabályok alapján a tervpályázat részvételi szakaszában a kiírók közvetlenül is felkérnek jelentkezőket. A részvételi szakasz nem titkos és nyitott: a közvetlenül felkért jelentkezőkön kívül valamennyi érdekelt részvételi jelentkezést nyújthat be. Az eljárás első szakaszában a kiírók nem kérhetnek, a jelentkezők pedig nem nyújthatnak be pályaművet.
 
A közvetlenül felkért jelentkezők listája: Balázs Mihály Építész Műterme Kft.; Bodonyi Csaba; Finta és Társai Építész Stúdió Kft.; Hadas Építész Mérnöki Művészeti Kft.; M-Teampannon Építész és Mérnöki Iroda Kft.; NAPUR Architect Kft.; „PARALEL" Építész Iroda Kft.; Pásztor Péter; Sáros és Társa Építésziroda Bt.; Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft.; Vadász és Társai Építőművész Kft.
 
A pályázati szakasz első fordulójában a meghívott, illetve felkért jelentkezők legfeljebb két tervlapból álló pályamunkát nyújthatnak be. A pályázati szakasz második fordulójába az első fordulót követően, a bírálóbizottság döntése alapján, a dokumentációban meghatározott értékelési szempontok alapján legfeljebb tizenkét pályázó kerül felkérésre további pályamunka benyújtására. A bírálóbizottság a második forduló során beérkezett pályaműveket a dokumentációban meghatározott szempontok alapján értékeli, és az érvényes pályamunkát benyújtó pályázók között díjakat oszt ki, illetve pályamunkákat vásárol meg: a második fordulóban legfeljebb az első három díjazott, illetve a megvételben részesített pályaműve körét határozza meg. A többi pályaművet a bírálóbizottság nem rangsorolja, de a zárójelentésben valamennyi második fordulóban pályamunka benyújtására felkért pályázót megnevezi. Azon pályázók, akik érvényes pályamunkája a második fordulóban díjazásban vagy megvételben nem részesül, költségtérítésre jogosultak, amelynek összegét a bírálóbizottság határozza meg a kiírásban rögzített maximális értéket figyelembe véve.
 
A bírálóbizottság elnöke Turi Attila építész, az MMA alelnöke; társelnöke Lánszki Regő országos főépítész, az ÉKM építészeti államtitkára. Tagjai: Tima Zoltán építész, az MMA rendes tagja; Salamin Ferenc építész, az MMA rendes tagja, az MMA Építőművészeti Tagozata vezetője; Szegő György építész, a Műcsarnok Nonprofit Kft. szakmai igazgatója, az MMA levelező tagja; Szabó Levente DLA építész, a BMGE Építészmérnöki Kar tanszékvezetője, a MÉSZ delegáltja; Sólyom Benedek építész, Erzsébetváros főépítésze; dr. Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docense; Jankovics Norbert művészettörténész; Vasáros Zsolt DLA építész, a BME Építészmérnöki kar tanszékvezetője, a MÉK delegáltja; Dévényi Sándor építész, az MMA rendes tagja. Póttag Perényi Tamás DLA építész.
A tervpályázat célja, hogy a tervpályázati eljárást követően sor kerüljön a vonatkozó, a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatására és az alapján a tervpályázat nyertesével a tervezési szerződés megkötésére, a Dokumentáció 1. számú mellékletében részletezett tervpályázati tervezési feladat alapján a tervezési szerződésben részletezendő tervezési feladat megvalósítására.
2023. június 8.  |  turi attila pályázat mém mdk