Tizenhárom almafa

Wass Albert művével adózik Trianon emlékének a Nemzeti Színház.

A Tizenhárom almafa, az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Jönnek című művek mellett korabeli dokumentumszövegek alapján írták meg Trianon utótörténetét színpadra alkalmazva. A próbafolyamat két és fél hónapig tartott, amit egy alapos kutatómunka előzött meg. Március 6-án mutatták be darabot, ám pár előadás után az egészségügyi veszélyhelyzet miatt leálltak az előadások. A rendező Vidnyánszky Attila és a főszereplő Szarvas József azonban még a főpróba után örömmel beszélgetett velünk a fontos témájú előadásról.
A főpróba után rövid interjú készülhetett a rendezővel, Vidnyánszky Attilával és a főszereplővel, Szarvas Józseffel, akik mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai.
Elsőként Vidnyánszky Attila válaszolt:
Nézőként az emberben egy általános nyugtalanságérzés uralkodik el a darab közben, hiszen érzi, ebben a világban bármi megtörténhet. Minden bizonytalan, változékony, robbanások, lövések, halál az uralkodó, a nagypolitikusok sem biztosak a következő lépésükben, a kisember pedig hiába élné az életét a természettel, almafáival összhangban, sosem tudhatja, hogy házán épp melyik frontvonal húzódik át.
– Igen, ez szándékos rendezői koncepció, hiszen nagyon nehéz Trianonról, az elcsatolt területek kapcsán nem nyugtalanul, nem zaklatottan beszélni. Fölkavaró minden ténye, minden eseménye az ember zsigereibe hatol, és úgy érzem, hogy az alkotóstáb, a színészek is, dolgozva ezen a darabon, ugyanezt a zaklatottságot és felkavaró érzést élik meg, és ezt fogalmazzák meg a színpadon.
– Ha a színpadképre gondolunk, a három osztású színpadképre, gondolom, az egyik szárny a nagypolitikát ábrázolja, a másik a harcokat, a katonaság mozgását, a középső pedig a kisember sorsának alakulását a kettő szorításában.
– A színpadot egy oltárképnek képzeltem, ahol középen ott van Mózsi, a maga kis Paradicsomában, a maga kis Tündérkertjével, hiszen nem véletlen a szereposztás, a 2. felvonásban eljutunk Szarvas Jóskán keresztül a mába. Ami pedig körbeveszi ezt a Paradicsomot, ott a történelem a maga iszonyatos agresszivitásával és valóságával, amiből nem lehet kiszakadni, amitől nem lehet szabadulni. Befolyásolja a mindennapunkat, a múltunkat, a jövőnket, bedarál bennünket.
– Mennyi idő volt ennek a darabnak a színpadra állítása, kezdve onnan, hogy Wass Albert regényét színpadra alkalmazták úgy, hogy a rétegeket belül is válaszolnak egymás befejezetlen gondolataira a különféle szereplők, pl. a nagypolitikára a katonák, vagy a katonaság mondataira Mózsi és a családja, persze nem egymás, hanem a nézők számára. Ezt egy hatalmas kutatómunka előzhette meg, illetve időről időre bejátszanak archív felvételeket, hanganyagot, képanyagot.
– Igen. Miközben eldöntöttük, hogy nem akarunk egy dokumentarista darabot készíteni, azt mondtam a színészeknek az első próbán, amikor belekezdtünk a bemutató előtt két és fél hónappal (amit persze megelőzött egy nagyon komoly előkészítő munka), hogy érzésekről, érzetekről fogunk beszélni, nem pedig egy dokumentumdrámát fogunk létrehozni. Közben pedig erről nem lehet úgy beszélni, hogy az ember nem ássa bele magát, hogy nem elég tájékozott. Mi Wass Albert regényét, a Tizenhárom almafát az alapnak tekintettük, de idéztünk más műveiből is, pl. a Jönnek, vagy az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényeiből, és persze felhasználtuk a trianoni békedelegáció naplóit, Apponyi beszédét, de korabeli feljegyzésekből is kerültek be mondatok és ez adja ezt a bonyolult szövetét az előadásnak. Azoknak szoktam javasolni, akik megkérdezik, hogy hogyan kell ezt a darabot nézni, hogy ne keressen rögtön logikai kapcsolódási pontokat, hanem hagyja, hogy hasson. Éppen úgy, ahogy az ember Trianonra gondol, akkor nem egy történelmi dátumsor jut az eszébe, hanem érzetek villannak fel benne, képek, élmények. Ezt próbáltuk egy ilyen sajátos színházi formába önteni.
– A tizenhárom almafa minek a jelképe?
– Mózsi maga, és a 13 facsemete annak a mélységes hitnek, meggyőződésnek a szimbóluma, metaforája, hogy mi magyar nemzetként a jövőre vagyunk ítélve. Nekünk dolgunk van ebben a világban. Az Úristen tervez velünk. Mondják, hogy akit nagyon sújt, azt szereti nagyon, de mindig jelzi, hogy jövőnk van, hogy komoly szerepünk van, kicsi népként is ebben a világban. Fel tudunk újra állni, ennek a metaforája a tizenhárom almafa.
– A főszereplők mellett a gyermekszereplőkről, a Mózsi gyermekeit alakító kis szereplőkről is ejtsünk szót.
– Ez egy önmagán túlmutató próbafolyamat volt és a kis 8-9 éves gyerekek, akik gyermekszínész palántákká váltak, megérezték ennek a fontosságát számunkra. Négyen vannak, ketten egy-egy szerepre, és szépen kinyíltak. Kinyílt a kis lelkük. Megérezték a hangulatát, megérezték, hogyan kell ebben a miliőben létezniük. Ügyesek voltak nagyon.
 
Ahogy Wass Albert szerint a Jóisten kezdetben markából hintette szét a székelységet, dolgos és konok embereket szórva a földnek egy szegletére, úgy lesz időtlenné az a jelenlét is, mely egy nép örökkévalóságát szavatolja. Az előadás Trianont több szempontból megvilágítva, az első világháborútól napjainkig tartó időszakot veszi górcső alá. A túlélés eszméjét, a székelység állhatatos, néha keserű, időnként jóízű, de mindig zsigerből fakadó humorára alapozza. A főszereplő Mózsit alakító Szarvas József színművészt kérdeztük:
– A Tizenhárom almafa című színdarab főszereplője, Mózsi, aki egy igaz székely magyar ember, akinek megformálása nemes feladatnak tűnik.
– Igen, amikor a színpadon állok, és azt kiáltom, hogy „Székely magyar vagyok!", az nagyon jó érzés. Nagyon fontos, amivel az előadásunk foglalkozik. Az ember egyszerre hordozza múltját és jelenét, szerves része a kultúra, ami élő, organikus. Még akkor is, ha vannak energiák, amik ezt a szövetet szeretnék megszakítani. Vannak olyan hangok, hogy a múltat végképp eltörölni. De kérdem én, mi van azután, hogy eltöröltük a múltat? Akkor a hit helyett hitetlenség, a bizalom helyett bizalmatlanság, a karácsony helyett fenyőünnep, a húsvét helyett nyusziünnep. Ha a múltat eltöröljük, nincs utána semmi, csak hazugság, sérülés és robotika. Úgy gondolom, hogy ez a darab, és az emlékezés Trianonra ezzel a színházi eszközzel is, a nyelvünk szempontjából is nagyon fontos. Ezzel a nyelvünket is védjük, hiszen igenis van miről beszélnünk, a tartalom nagyon is fontos. Szép az a „múltnak kútja". Tele van fájdalommal, gyásszal, históriával, közösséggel, születésekkel, szépséggel és jövőképpel, de ehhez hozzátartozik a megmaradásunk igenlése, a megmaradásunk ünneplése, hiszen kis nemzetként már az is ünnep, hogy vagyunk. Az pedig még nagyobb ünnep, hogy talán leszünk is.
– Vidnyánszky Attila rendező egy oltárképhez hasonlította a színpadképet, a háromosztatú színpadkép közepén az Ön családjával (a nagypolitika és a katonák között), és mintha ez a középső rész, az Önök családja lenne a legderűsebb.
– Igen, mindeközben a középső rész az, ami a legnagyobb veszteséget elszenvedi. A közép. A megmaradás közepe. A fák, az erdők, a hegyeink, az élményeink, az érzeteink, a gyerekek, a feleség, a férj, a család. A kis család ebben a szorításban él. De nem csak ma, hanem mindig, száz, ezer, kétezer esztendeje. A család áll mindig minden öröm és bánat közepén. A család megtartása, és annak feltétlen túlélése, ez a legnagyobb kihívás egy férfi számára. Ez áll a középpontban és az alma. Hiszen az almában benne van minden, ami fontos. Gyermekkori élményem, hogy egy paraszt-polgár gazda pontosan tudta, hogy hány darab és hány féle gyümölcsfát kell ültetnie ahhoz, hogy a családja bármilyen baj esetén ne haljon éhen. Az is személyes élményem, hogy az őshonos fákat kellett elsőként kipusztítani, kiirtani a közgondolkodásból. Megszűntetni az élő, organikus felelősségvállalást. Mert bizony felelősséggel tartozom a családom iránt, de amikor szükség van rám katonaként, akkor a hazám iránt is. A kettő bizalmi szövetét nem szabad elszakítani.
– Trianon 100. évfordulójára emlékezünk 2020-ban. Hogyan tudja ez a darab ezt az emlékezést a nagyközönség számára megadni?
– Leginkább azzal, ha a nézőink kíváncsiak rá. Az előadásunk lényegében az életről, a megmaradásunkról szól. Fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban.
A Nemzeti Színház Wass Albert regényének színpadra alkalmazásával emlékezik a 100 éve történt Trianon körüli eseményekre. A szépirodalmi mű alapján írt szövegkönyv korabeli dokumentumszövegekkel kiegészítve hivatkozási alapul szolgál egy olyan előadás színreviteléhez, melynek célja egy „nagy világrendben" állhatatosan tovább élő kis nép, a székelység harcának és életre ítéltségének a bemutatása, a szülőföldön való megmaradás ténye.
A békediktátum fogalma, a határok újra mozdításának esetlegessége – a magyar ember még a hátizsákjában is saját határait cipeli, vagy ha ki sem mozdul lakóhelyéről életében, több ország polgára is lehet – egy száz éve tartó önellentmondás. S ugyanúgy, ahogy a béke és a diktátum, mint szavak egymásnak feszülnek, szemben állnak azok a népek, azok a semmiről sem tehető, ide-oda lökött családok is, melyek egy ilyen döntést elviselni kényszerültek és kényszerülnek.
Trianon nem egy történelmi adat vagy címszó, hanem egy történeti időívet kifeszítő közérzet. Ebben viszont emberek élnek, magyarok, románok, szászok, és sorolhatnánk, hiszen a Kárpát-medencét lakó népek térképe nem vizsgálható egy adok-kapok viszonyrendszer kisebb-nagyobb harcai nélkül. Mert: „Vannak vidékek", írja Kányádi Sándor, s ezek a vidékek máig, valamiféle szívbéli, benső kis országokká alakultak.
„Trianon" – állandó megszállás egy állandó szabadságharc tükrében. Mozgó föld a kiszámíthatatlan időben. Ami viszont állandó ezen a földön, az egy nép, esetünkben a magyar, vagy a székely, aki éppen itt lakik. Aki itt él már egy jó ideje, és itt is fog élni, mert számára a létezés maga a hely. Történelemtől, időtől, történelmi időtől függetlenül.
Rátóti Zoltán szintén fontos szerepet kapott a darabban: gróf Apponyi Albert beszédét mondta el. (Az Apponyi-beszéd egy 40 perces monológ, a Párizsban elhangzott trianoni védőbeszédet is beillesztették az előadásba.) Rátóti Zoltánt a páratlan koncentrációval és művészi színvonalon előadott monológja után a közönség, mintegy megszakítva az előadást, a premieren vastapssal ünnepelte. Nemrég úgy nyilatkozott: ha ősszel újra műsorra tűzik a Tizenhárom almafa című darabot, úgy tűnik, nem tudják majd elégszer eljátszani, hogy kielégítsék a nézők érdeklődését, ugyanis rengetegen szeretnének jegyet venni rá.



Apponyi beszédét feldolgozó történelmi dráma látható a Duna Televízióban

A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében címmel látható történelmi dráma a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából június 4-én 20 óra 15 perckor a Duna Televízióban.
A filmet a keszthelyi Festetics-kastélyban forgatták Rátóti Zoltán mint Apponyi Albert főszereplésével, Georges Clemenceau-t Dánielfy Zsolt alakítja. A filmben sok szereplővel, gyönyörű környezetben és fantasztikus díszletek között idézik meg a kort, a beszédet Máthé Áron történész szakértő magyarázataival megszakítva dolgozzák fel. A történelmi dráma azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttség vezetőjeként Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el.