Filmember – Radó István: Egy filmdramaturg emlékei

Radó István: Egy filmdramaturg emlékei címmel adott ki újabb könyvet az MMA Kiadó. A magyar filmújságírás egyik első alakja ebben a tanulmányában a magyar film- és mozitörténet korai évtizedeit mutatja be. 1910-től 1947-ig pontosan dokumentált, ugyanakkor személyes visszaemlékezéseiben a filmszakma rég feledésbe merült érdekes eseményeiről és izgalmas alakjairól számol be az olvasóknak. A történelmi korszak bonyolultságát Radó meglepő fordulatokban, gazdag emberi sorsok és váratlan magatartások bemutatásával is érzékelteti. A visszaemlékezések szövegét Buza Péter válogatta, szerkesztette és bevezető tanulmányában ő mutatja be a korszakot, a szerzőt, és annak családját.
Filmújságíró, forgatókönyvíró, gyártásvezető, producer, szakkönyvek szerkesztője és kiadója. Ennyi mindenhez értett Radó István, aki 1891-ben született Kisvárdán. Felnőtté válásának kezdete egybeesett a magyar mozi születésével. Mindent látott, mindent tudott a szakmáról. Nem filmeket készített, mégis hozzájárult a filmek sikeréhez, hiszen ő „vezette be" azokat. Aki ezt a könyvet kezébe fogja és elolvassa, olyan ismeretekre tehet szert az 1910 és 1947 közötti korszakról, és főleg annak filmtörténeti epizódjairól, amit máshol nem tud megtenni. Radó ugyanis nagyon ismerte a szakmát. Szerencsénkre nem csak ismerte, de ismereteit megosztotta a közönséggel is, ezért írta a tanulmányait, cikkeit. Radó István ennek a korszaknak meghatározó alakja volt. Mindenkit ismert, akit kellett, nemcsak itthon, hanem kapcsolatban volt külföldi filmesekkel is. Olyan szakmát sajátított el, amit csak kevesen, a filmdramaturgia mesterségét. Megjegyzendő, a szakma ma is él, mind rádiós, mind televíziós területen, de ma is csak a legjobbak értenek hozzá. Radó azzal kezdte a pályafutását, amire abban az időben nagyon nagy szükség volt. Filmfeliratozó volt. A kezdeti némafilmekben ugyanis egyre nagyobb szükség volt a zenére és a dialógusokra. Először zenészek játszottak betéteket, majd kitalálták, hogy feliratokat, később dialógusokat készítenek a cselekményekhez, Ebben volt zseniális Radó. Nem csupán magyar, de külföldi némafilmek nagy szakértője lett, hiszen több nyelven beszélt, és ügyes magyar fordításokkal látta el azokat. Tehetségére már nagyon korán felfigyeltek. Olyannyira, hogy a korszak egyik emblematikus, ma is fontos vállalata, a Metro -Goldwyn -Mayer budapesti irodájának dramaturgja lett 1927-ben. Bár voltak próbálkozásai, mint vállalkozó nem volt sikeres. Annál inkább, mint szakember. Okos ember volt, aki „kitalálta" a mozit. A könyvben szereplő anekdota közül egyet emeljünk ki. Mindenki ismeri a Metro-Goldwyn-Mayer oroszlánját, ami a filmek előtt elüvölti magát. Nos, Radó eljátszotta, mintha az amerikai oroszlán érkezett volna Budapestre, noha csak az Állatkerttől kérte kölcsön a vadállatot. De ő találta ki, hogy egyes mozifilmekről a főszereplők, vagy fizetett emberek beszéljenek a villamoson, buszokon, dicsérve azokat és így szerezve tömegeket a mozikban a filmekhez. Radó gondolta ki a korszak legendás burleszk színészeinek Stan-nak és Pan-nak neveit is. Volt gondja ebből is, de megoldotta. 1947-ig minden korszakban elfogadták. Ott volt a Tanácsköztársaság, a Bethlen-korszak, később a világháború alatti magyar mozizás hétköznapjaiban és ünnepein. Zsidó származása miatt internálták Nagykanizsa mellé, de itt is feltalálta magát, igaz, kellett ehhez humánus parancsnoka is. Radó alakján keresztül megelevenedik a korszak. A kisstílű játékok, a színészek világa, a hetedik művészeti ág felemelkedése. És persze a politika, amiből mindig megpróbált kimaradni. Hiszen ő a művészetet képviselte. Ügyesen lavírozott egészen 1947-ig, akkor azonban a kommunista hatalom eltette őt az útból. Addigra azonban már megismerte a fél világ. Gondozta – egyebek mellett – a Vörös Film, az Új film és a Moziélet című lapokat. Megalapította a 25 éves mozi című irodalmi vállalkozást, amely az akkor jubiláló magyar kinematográfia történetét akarta megismertetni. A visszaemlékezéseket olvasva fedezzük fel, milyen elegánsan írja le még a legdurvább támadásokat is, amelyek a személyét érték. Külön színt jelent a könyvben Greta Garbo budapesti látogatása. Hogy valóban ő volt-e itt, vagy Muráti Lili játszotta el szerepét, ennek megfejtését az olvasóra bízzuk. Kép – betű – hang – ezek jelentették Radó életét, aki hosszan ír Lenkei Zsigmondról, a korszak másik nagy filmes alakjáról, aki bevezette őt a mesterségbe.
Könyve lapjain megelevenednek a korszak nagyjai. Rejtő Jenő, aki még saját műveiből készült filmek feliratozását sem vállalta. Karinthy Frigyes, aki minden írói műfajt és lehetőséget igyekezett kipróbálni.
Radó filmdramaturgiai emlékeihez Buza Péter készített előszót. Ennek elolvasása közben is számos csemegére akadunk. Buza már sokszor bizonyított. Tudjuk, hogy a XX. századi Budapest történetéről mindent tud, minden archívumot átnézett. Egyre-másra tűnnek elő Radó fiatalságának és felnőtt korának nagy eseményei. Ott vagyunk Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művének filmes bemutatóján. Ott vagyunk ennek a bonyolult korszaknak, a két világháború közötti éveknek, évtizedeknek a mindennapjaiban, vagy a Ninocska premierjén. Megtudjuk, hogy ki találta ki a mozi szót és kinek a nevét rejti Medve Ferenc, aki a világháború alatt számos fordítást gondozott.
Csak sajnálhatjuk, hogy Radónak és barátainak (például Gaál Béla, Gertler Viktor filmrendezők és Horváth Árpád színházi rendező) tizenöt pontos programjavaslatát a világháború utáni magyar filmgyártás jövőjéről nem fogadták el. Radó reformterveit mellőzték, ahogy Szőts István vízióját is a magyar filmkultúráról. és elgondolkodhatunk, hogy mit vesztett az ország a kommunista diktatúra alatt. Hány szakember pályájának végét jelentette az ostoba kultúrpolitika.
 
(Radó István: Egy filmdramaturg emlékei. Bp., 2020, MMA Kiadó, 188 oldal)
2020. október 21.  |  könyvajánló mma kiadó