Párbeszéd a művészetkritikáról
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata „Párbeszéd a művészetkritikáról" címmel kétnapos konferenciát rendezett 2019. október 21–22-én. Az MMA Irodaházában, majd a Pesti Vigadóban összehívott összművészeti konferencián a képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építészet, filmművészet, színház, zeneművészet és irodalom avatott művelői vállalkoztak arra, hogy tapasztalataik összevetésével a kritikusok mellett az alkotókat is bevonva elmondják véleményüket a rendszerváltozás utáni műkritika aktuális helyzetéről. Az esemény életre hívói Tóth Klára filmkritikus, az MMA levelező tagja, a konferencia szakmai felelőse, és dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA rendes tagja, a Művészetelméleti Tagozat vezetője voltak.
A rendkívül tartalmas egyes művészeti ágakra bontott előadássorozatokat különböző programok tették még színesebbé. A konferencia első napján például Szelényi Károly magyar koronázási jelvényekről készült válogatott műtárgyfotóit lehetett megtekinteni egy kis kiállítás keretében.
A dialógusra törekvő barátságos hangvételű két napos rendezvény olykor parázs polémiára ösztönző kérdésfeltevései egy a magyar kulturális élet ideget ért, régen lappangó problémájának, a kritika művészeti életet befolyásoló szerepének színeváltozásait tette vizsgálat tárgyává. Mi a kritika? Van-e egyáltalán kritika? Hogyan változott meg napjainkra? Mi egyáltalán a művészet a kritika mai felfogásához viszonyítva? Mi ezzel a baj? A bajokat hogyan lehet orvosolni? Mik azok a regnáló társadalmi, technikai tendenciák, amiket szemfüles hozzáállással előnnyé lehet kovácsolni a műkritika érdekében? Alapvetően ezek a felütések adták a konferencia tematikáját, ahol az elmúlt harminc évet vették alapul, de a régmúlt idők kontextusába ágyazva. Hamar kiderült, hogy a témának elképesztő érintettsége van a művészek körében, amit a szekciókat lezáró hozzászólások gyakorisága és őszinte stílusa is alátámasztott. A felszólalók az általános diagnózis felállítása után (amiben egyöntetű konszenzusra jutottak: azaz ma nincs értékelhető kritika), a célok kompakt megfogalmazására tettek kísérletet. Akár a „kritika kritikája" alcímet is viselhette volna a konferencia, hiszen a műfaj előző két évszádra visszanyúló vitathatatlan aranykorának tükrében bemutatott mai helyzet szinte ordít a szakma becsületének helyreállításáért. Az előadások, a pódiumbeszélgetések és a hozzászólások, karöltve az említett kérdésekkel, az alábbi szempontokat vizsgálták át alaposan.
A kétnapos szakmai konferencia beszámolóját érdemes Fekete György belsőépítész meglátásaival zárni. A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke az első nap pódiumbeszélgetése során hozzászólásával több gordiuszi csomót is átvágott. Először is azzal, hogy Bertold Brechtet idézve azt mondta: „az igazság mindig konkrét". A kritikusnak kézbe kell vennie a művet és a megfelelő szakmai analízissel könnyen eldönthető a kérdés, hogy a mű hova tartozik. Majd folytatta: Művésznek lenni küldetés. A művésznek „küldője" van. Ki azt tartja fontosnak, hogy neki a küldője az Úristen, ki azt, hogy neki a természet, másnak pedig a társadalom, vagy a belső személyes indíttatás. A kritikusnak az egészet kell látni és utána mehet bele a részletekbe. A mű okaiból és körülményeiből kell kiindulnia, ezek után térhet rá a konkrét műre. Az MMA egykori elnöke Heisenberg tudósokról és művészekről alkotott gondolatát is megosztotta: „a tudománynak az emberi boldogulást kell szolgálnia, a művészetnek pedig a soha nem voltat kell létrehoznia." Végül az oktatás szerepét hangsúlyozta. A legfontosabb: „kihallani" a gyerekek képességeit. A vagy-vagy oktatás helyett, térjen vissza az is-is oktatás.
A konferencián számos nagy nevű meghívott, sokféle intézmény és művészeti ág képviselője fogadta el az MMA invitálását a párbeszédre és járult hozzá a rendezvény magas színvonalához. Az MMA részéről előadók voltak: Keserü Katalin művészettörténész, az MMA rendes tagja, Szurcsik József grafikusművész, az MMA rendes tagja, Schrammel Imre keramikusművész, az MMA rendes tagja, Dvorszky Hedvig művészettörténész, az MMA levelező tagja, Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja, Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja, és Wesselényi-Garay Andor építész, az MMA MMKI tudományos munkatársa.
A konferenciát megnyitóbeszédével Vashegyi György, az MMA elnöke indította. Az ülésszakok levezető elnökei az MMA részéről: Farkas Ádám szobrászművész, az MMA rendes tagja, az Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottság elnöke, Kucsera Tamás Gergely művészetfilozófus, az MMA főtitkára, Tóth Klára filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja, és dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozat vezetője voltak.
A pódiumbeszélgetéseken az MMA-t Fekete György belsőépítész, az MMA rendes tagja és tiszteletbeli elnöke, Scherer József formatervező művész, az MMA rendes tagja, és Jelenczki István filmrendező, az MMA rendes tagja képviselték.
A részletes programtervet művészeti ágakra lebontva itt lehet olvasni.
A dialógusra törekvő barátságos hangvételű két napos rendezvény olykor parázs polémiára ösztönző kérdésfeltevései egy a magyar kulturális élet ideget ért, régen lappangó problémájának, a kritika művészeti életet befolyásoló szerepének színeváltozásait tette vizsgálat tárgyává. Mi a kritika? Van-e egyáltalán kritika? Hogyan változott meg napjainkra? Mi egyáltalán a művészet a kritika mai felfogásához viszonyítva? Mi ezzel a baj? A bajokat hogyan lehet orvosolni? Mik azok a regnáló társadalmi, technikai tendenciák, amiket szemfüles hozzáállással előnnyé lehet kovácsolni a műkritika érdekében? Alapvetően ezek a felütések adták a konferencia tematikáját, ahol az elmúlt harminc évet vették alapul, de a régmúlt idők kontextusába ágyazva. Hamar kiderült, hogy a témának elképesztő érintettsége van a művészek körében, amit a szekciókat lezáró hozzászólások gyakorisága és őszinte stílusa is alátámasztott. A felszólalók az általános diagnózis felállítása után (amiben egyöntetű konszenzusra jutottak: azaz ma nincs értékelhető kritika), a célok kompakt megfogalmazására tettek kísérletet. Akár a „kritika kritikája" alcímet is viselhette volna a konferencia, hiszen a műfaj előző két évszádra visszanyúló vitathatatlan aranykorának tükrében bemutatott mai helyzet szinte ordít a szakma becsületének helyreállításáért. Az előadások, a pódiumbeszélgetések és a hozzászólások, karöltve az említett kérdésekkel, az alábbi szempontokat vizsgálták át alaposan.
- Kritikus: ki írjon kritikát? Milyen előképzettség, jártasság, elméleti, gyakorlati tudás szükséges ahhoz, hogy valaki hiteles és jó kritikus lehessen? Noha egyetértés volt abban, hogy az értelmiségnek kell átvennie a vezető szerepet ebben, voltak olyan hangok is, amelyek az értékmentés érdekében engedtek pl. a laikus, „nem profi" gyűjtőknek is. Példának Csontváry életművét hozták, akit egy teljesen amatőr műkedvelő mentett meg a feledés homályától.
- Térbeliség: hol jelenik meg a kritika? Vitathatatlan tény volt mindenki számára, hogy ma már a nyomtatott sajtó egyre kevesebb – legyen szó bármilyen művészeti ágról – az internetes orgánumok hódítanak. Ezt a területet pedig nem tudja egyelőre „lekövetni" az igényes kritika, nem képes lépést tartani a digitális forradalommal az értő műkritika.
- Időbeliség: mikor jelenik meg a kritika? Ma rendszerint túl későn. Ami túl korán az nem kiérlelt recenzió, hanem fűrészporos, leginkább az interneten terjedő alacsony színvonalú tudományoskodó fércmunka. Ugyanakkor nehéz terepnek bizonyult az idő kérdése, hiszen a kritika még nem is olyan régen egy-egy előadás után rögtön közlésre került a másnapi sajtóban, ráadásul igen igényes módon.
- Módszer: mik azok a módszertani paraméterek, minták, kritériumok, ami mellett egy eklatáns hiteles kritikai szemle, kritikai közélet ki tud bontakozni? Foglaljon-e állást a kritikus? Vállalja-e fel a véleményét? Egyetértés volt abban, hogy a kritikus merje leírni a véleményét, igenis fogalmazzon meg kemény kritikát, ha szükséges. A politikai korrektséget száműzni kell.
- Műfaji kérdések: a kritika műelemzés, recenzió, vélemény, glossza, szubjektív beszámoló, műismertetés, publicisztika, cikk stb.? Milyen terjedelmű egy jó kritika? Az előadók a terminusok átértékelésére különösen nagy hangsúlyt fektettek.
- Függetlenség: a politikailag széttagolt ország kulturálisan is széthullott. Ezen a téren szintén egyetértés volt kritikusok és alkotók között. Ahogy a megoldásban is: a politika ne szóljon bele a művészetbe, politikailag ne legyen érintett a kritika. Többen is hangoztatták, hogy a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásának is ez volt az egyik célkitűzése: a kulturális élet szuverén fennhatósága.
- Pénz: a kritikusi életpálya az alulfinanszírozás miatt megszűnt. Ez tovább erodálja a szakmai pallérozottságot és rátermettséget. Nincs naprakész, hiteles „kommentár", hiszen nagyon kevés kivételtől eltekintve másodállásban, alkalmi jelleggel írnak ma a szerzők.
A kétnapos szakmai konferencia beszámolóját érdemes Fekete György belsőépítész meglátásaival zárni. A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke az első nap pódiumbeszélgetése során hozzászólásával több gordiuszi csomót is átvágott. Először is azzal, hogy Bertold Brechtet idézve azt mondta: „az igazság mindig konkrét". A kritikusnak kézbe kell vennie a művet és a megfelelő szakmai analízissel könnyen eldönthető a kérdés, hogy a mű hova tartozik. Majd folytatta: Művésznek lenni küldetés. A művésznek „küldője" van. Ki azt tartja fontosnak, hogy neki a küldője az Úristen, ki azt, hogy neki a természet, másnak pedig a társadalom, vagy a belső személyes indíttatás. A kritikusnak az egészet kell látni és utána mehet bele a részletekbe. A mű okaiból és körülményeiből kell kiindulnia, ezek után térhet rá a konkrét műre. Az MMA egykori elnöke Heisenberg tudósokról és művészekről alkotott gondolatát is megosztotta: „a tudománynak az emberi boldogulást kell szolgálnia, a művészetnek pedig a soha nem voltat kell létrehoznia." Végül az oktatás szerepét hangsúlyozta. A legfontosabb: „kihallani" a gyerekek képességeit. A vagy-vagy oktatás helyett, térjen vissza az is-is oktatás.
A konferencián számos nagy nevű meghívott, sokféle intézmény és művészeti ág képviselője fogadta el az MMA invitálását a párbeszédre és járult hozzá a rendezvény magas színvonalához. Az MMA részéről előadók voltak: Keserü Katalin művészettörténész, az MMA rendes tagja, Szurcsik József grafikusművész, az MMA rendes tagja, Schrammel Imre keramikusművész, az MMA rendes tagja, Dvorszky Hedvig művészettörténész, az MMA levelező tagja, Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja, Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja, és Wesselényi-Garay Andor építész, az MMA MMKI tudományos munkatársa.
A konferenciát megnyitóbeszédével Vashegyi György, az MMA elnöke indította. Az ülésszakok levezető elnökei az MMA részéről: Farkas Ádám szobrászművész, az MMA rendes tagja, az Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottság elnöke, Kucsera Tamás Gergely művészetfilozófus, az MMA főtitkára, Tóth Klára filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja, és dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozat vezetője voltak.
A pódiumbeszélgetéseken az MMA-t Fekete György belsőépítész, az MMA rendes tagja és tiszteletbeli elnöke, Scherer József formatervező művész, az MMA rendes tagja, és Jelenczki István filmrendező, az MMA rendes tagja képviselték.
A részletes programtervet művészeti ágakra lebontva itt lehet olvasni.
2019. október 25.
|
fekete györgy
,
haris lászló
,
farkas ádám
,
keserü katalin
,
schrammel imre
,
dvorszky hedvig
,
jelenczki istván
,
sulyok miklós
,
vashegyi györgy
,
solymosi-tari emőke dr.
,
szurcsik józsef
,
tóth klára
,
bőrmíves konferencia
,
művészetkritika