Mégis élünk – az MMA író, költő és irodalomtörténész tagjainak Trianon antológiája

A nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én az Irodalmi Tagozat Élőfolyóirat estjének keretében mutatták be a Mégis élünk – Trianon 100 című irodalmi antológiát az MMA irodaházában. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata által összeállított válogatásban több mint harminc magyarországi és külhoni magyar szerző versei és prózai alkotásai találhatók. A kötetet az Orpheusz Kiadó adta ki, szerkesztője Mezey Katalin.
"Az antológiában ugyanúgy olvashatók fél évszázada megjelent írások, mint a centenárium évében írottak. A kötetben a líra, próza irodalmi világán túl az irodalomtörténet művészetelméleti szövegei is helyet kaptak. A szerzők mindegyike kortársunk. A Tőzsér Árpádtól Iancu Lauráig terjedő, balsorsörökös utódnemzedékként a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik életének megtöretéséről kapottként, a külső kényszer okozta fájdalom és a megújulni akarás hétköznapjainak kettősségéről azonban már sajátjukként vallanak" – fogalmazott az antológia bemutatóján Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, aki a gyűjtemény előszavát írta. Hozzátette: a kötet bizonyítéka annak, hogy "nem felejtettünk, hiszen nem feledhetjük a közös nemzeti múltunk száz évnél régebbi értékeit, miként az elmúlt évszázad kulturális, valamint politikai és társadalmi eseményeit sem, amelyeket bár külön-külön éltünk meg, mégis átérezzük, ismerjük a magyar egészet".
Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, író, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, az antológia szerkesztője emlékeztetett arra, hogy az irodalmi művekben közös referenciacsoportként egyszerre jelenik meg a szívós élni akarás motívuma és a veszteségekkel való őszinte szembenézés. Ezek a művészeti, költői, írói alkotások jelentős dokumentumai annak, hogy hogyan lehetett ezt az elmúlt száz évet magyarként megélni. "Ezeket az alkotásokat kezébe kell adni mindazoknak, akiket érdekel a magyar nép modernkori sorsa, hogy a hiteles, nagy tehetségű, önmagukat és a közösségüket kifejezni tudó tanúk szavaiból ismerjék meg azt az élethelyzetet, melyet a magyarság huszadik százada jelentett."
A kötet a Magyar Művészeti Akadémia író, költő és irodalomtörténész tagjainak munkáit tartalmazza. Abban újszerű, hogy – bár több nemzedékhez tartoznak – kortárs írók műveit, gondolatait összegzi Trianon utóéletéről, ami így vagy úgy, de máig meghatározza életünket, és nemcsak a határon túl, de az anyaországban is. A kiadványban többek között Ágh István, Ács Margit, Ferenczes István, Füzesi Magda, Kodolányi Gyula, Nagy Zoltán Mihály, Szilágyi István, valamint a közelmúltban elhunyt Gál Sándor lírai és prózai alkotásai olvashatók. A Trianon-antológia előzményei közt több, az MMA akadémikusai által szerkesztett gyűjtemény is van, így a Magyar Napló gondozásában 2016-ban megjelent, A szavak lélegzete című reprezentatív versgyűjtemény, valamint az Orpheusz Kiadó által kiadott, Metszetek címmel publikált prózaantológia is.