Vörös Győző

Magas pápai kitüntetést kapott Vörös Győző ókorkutató

A Pápai Akadémiák Díjának aranyérmét Vörös Győző magyar ókorkutató, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja nyerte el, az ezüstérmet két olasz tudós, Domenico Benoci, valamint Gabriele Castiglia kapta – adta hírül a Kultúra Pápai Tanácsa május 12-én sajtóközleményében. A rangos elismerés nyerteseit eredetileg tavaly hirdették volna ki, de a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt elhalasztották. A friss hír és az indoklás a Vatikán hivatalos portáljan, itt olvasható.
A Pápai Akadémiák Koordináló Tanácsának javaslatára a Pápai Római Régészeti Akadémia és a Collegium Cultorum Martyrum számára fenntartott Pápai Aranyérem 2020-as kitüntetettje Vörös Győző professzor a díjat Machaerus régészeti feltárásáért kapta meg. A Jordániában, Keresztelő Szent János golgotáján, a Machaerus sziklaormán végzett kutatómunkák eddigi eredményeit három kötetben publikálta az Edizioni Terra Santa gondozásában (2013, 2015, 2019). Az ásatásokat annak idején a Magyar Művészeti Akadémia, és személyesen Makovecz Imre támogatásával kezdhette el.
Vörös Győző Rómából írt: „Tudomásom szerint utoljára a néhai Ennio Morricone kapott Pápai Aranyérmet Ferenc pápától. A ritka pápai elismerést szeretném drága feleségemnek, szeretett gyermekeimnek és az örök Magyarországnak ajánlani. Hiába dolgozom huszonnyolc éve külföldön, mindig magyar színekben tevékenykedtem, a Pápai Aranyérmet is magyarként, a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként és nem jeruzsálemi professzorként vagy jordániai ásatásvezetőként kaptam Ferenc pápától. A Holt-tenger partján is magyar zászlóként lobogok a kezdetektől, a szívem magyar keresztényként dobog. Büszkén mondhatom, hogy csak magyar iskolákba jártam, az ELTE-n lettem ókorkutató és a BME-n építészdoktor, mindkét helyen a legkiválóbb mestereim voltak. A siker Magyarországé, amelynek hálás fia maradok."
A díjat Pietro Parolin bíboros-államtitkár adja át a Szentatya nevében a Pápai Akadémiák ülésén, amelyet a jövő év elején tartanak. Ekkor veszi kezdetét az az emlékév is, amely Giovanni Battista de Rossi régész, a modern keresztény régészet megalapítója és a Collegium Cultorum Martyrum magiszterje születésének kétszázadik évfordulójához kötődik.
2021. május 13.  |  vörös győző pápai aranyérem