Kodolányi János felidézése a Magyar Művészeti Akadémián

Kodolányi Jánosnak (1899. március 13. – 1969. augusztus 10.), a 20. századi magyar irodalom klasszikusának kettős jubileuma van az idén. Ebből az alkalomból májusban a Magyar Művészeti Akadémia három rendezvényen tiszteleg az író emléke és munkássága előtt, hogy felmutassa életművének monumentalitását és időszerűségét. Május 2-án a Színházművészeti Tagozat szervezésében, MMA-tagok közreműködésével előadják a Zárt tárgyalás (1943) című esszé-drámát a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán. Május 10-én, a díszteremben, az Irodalmi Tagozat Tavaszi Irodalmi Gáláján egy mű-részlet elhangzása után Kodolányi Gyulával, az MMA tagjával hangzik el rövid beszélgetés nagybátyjáról. Május 14-én 9 és 15 óra között Én vagyok címmel pedig konferenciát tartunk a Makovecz teremben.
Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjat kapott 1990-ben, és újrakezdődött műveinek kiadása is. Míg olvasói tábora nemzedékeken át kitartott művei szeretetében, fogadtatása a szellemi életben az Írószövetség 1999-es konferenciájával majd az In memoriam-sorozat 2001-es kritikai gyűjteményével ívelt fel csak újra, és felcsillant a remény, hogy az író méltó helyére kerül a magyar irodalmi értékrendben. Akkoriban indult meg műveinek új összkiadása is a Szent István Társulatnál. 2002 után azonban ismét a hallgatás és a sok évtizedes politikai indíttatású rágalmak kényszeres ismételgetése vette körül művét.
Születésének 120. és halálának 50. évfordulója, bízunk benne, bíztató fordulat idejére esik a közízlésben és a hagyomány és a történelem értékelésében. Élnek még Kodolányi János életének olyan tanúi, akik hiteles emlékekkel és ismeretlen történetekkel tudják elevenné varázsolni személyiségét. Működnek írók és irodalomtörténészek, akik negyed század óta lankadatlanul tesznek tanúságot az életmű különlegessége mellett. És felnőtt egy új fiatal nemzedék, amelynek legjobb kutatói elfogulatlanul olvassák és szeretik e gyönyörűen író, hatalmas képzeletű mesemondót. A posztkommunizmus és a posztmoderizmus kliséit félretolva, nagy horizonttal világítanak rá az életmű ismeretlen és izgalmas titkaira és összefüggéseire.
Kodolányi János szenvedélyes igazságkereső volt, aki a 20-as években naiv kommunistaként József Attilával együtt indulva, 1930-tól azt hirdette, hogy a totális ideológiák – Hitleré, Mussolinié és Sztáliné – a Gonosznak ugyanazt a birodalmát valósítják meg. Részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945 után pedig fokozatosan belső emigrációba szorult, miután bezúzták a Vízöntő (1946–47) című meseregényt, ami nemcsak korszerű mitológiai újraírása a Gilgames-eposznak, de félreérthetetlen szatírája is a két világromboló birodalom egymás ellen fordulásának. Íróként Móricz Zsigmond tanítványaként indult, majd csatlakozott a népi mozgalomhoz, Illyés, Németh László, Szabó Lőrinc és Sárközi György barátjaként. A harmincas évek végén megírja nagy népszerűséget hozó Árpád-kori regényeit, amelyek, Szabó Zoltán elemzése szerint, oly hitelesen teremtik ujjá a magyar nyelv és a történelem középkori világát, mint Bartók és Kodály zene-feldolgozásai. Várkonyi Nándor, Weöres Sándor és Hamvas Béla szellemi konstellációjába tartozó, akarattyai magányában írt utolsó három könyve folytatja a babiloni-bibliai tematikát. Kodolányi János ekkor teszi fel életművére a koronát a varázslatos, hatalmas tudással megírt Jézus-Judás könyvvel (Én vagyok, 1951–52), és a monumentális és a szent könyvekre és a modern kutatásokra támaszkodó Mózes-könyvvel (Az égő csipkebokor, 1953). Ezek csak fokozatosan és cenzúrázottan jelennek meg először 1957 és 1972 között.
2019. április 25.  |  kodolányi gyula kodolányi jános