Hat kortárs szobrász alkotásai láthatók a Műcsarnok új tárlatán

Hat kortárs szobrász alkotásai láthatók a Súlypontok – A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című tárlaton az MMA intézményében, a Műcsarnokban, melyen többek között organikus anyagokból és műanyagból készült alkotásokat, kisplasztikákat és installációkat is láthatnak az érdeklődők. Az „egy terem – egy művész – egy kurátor" típusú kiállítást immár hatodik alkalommal rendezik meg a kiállítóhelyen. Idén először azonos műfaj szerint választottak alkotókat: a szobrászat lett a tárlat rendező elve. A kiinduló koncepció abból ered, hogy napjainkban Magyarországon erős szobrászati fellendülés tapasztalható, szinte minden anyagra és műfajra találunk friss példát.

A kiállítás nem mutat keresztmeszetet hiszen hat művész munkái nem adhatnak teljes szakmai áttekintést , a kiválasztott alkotók azonban sok olyan tematikus és technikai megoldást alkalmaznak, melyek jellemzők a kortárs szobrászat törekvéseire. A sorozat eredeti koncepciójához hűen a kiállító művészek most is az újonnan készített, vagy a hely adottságaihoz installatív módon hozzáigazított műveiket láthatják az érdeklődők. A tárlaton hangsúlyos az emberi test reprezentációja.
Farkas-Pap Éva kiállított kisméretű plasztikái változatos, modern anyagokból, többek között betonból, porcelánból, Lego-darabokból készültek, melyek megjelenítik többek között a játék és az emlékek hatását a felnőttkorra. Gálhidy Péter, az MMA korábbi ösztöndíjasa alkotásainak legfőbb inspirációs forrása a természet, a tárlaton szobrai és kisplasztikái is láthatók. A kiállításon megtekinthetők Majoros Áron Zsolt egész alakos acélszobrai is.
A kezdetben nonfiguratív, geometrikus, szakrális jelentésekben gazdag munkákat készítő Menasági Péter szobrász
– aki szintén MMA-ösztöndíjas volt a mostani kiállításon figuratív alkotásokat mutat be, melyen korábbi köztéri alkotásainak, többek között a 2004-ben a Rózsadombon felállított Mansfeld Péter-szobor tapasztalatai jelennek meg. A Melankólia című sorozatában mind a három helyspecifikus munka egy-egy Pilinszky-idézetet kapott.
Polgár Botond kiállított szobrai testidézetek, létező festmények, szobrok egy-egy kimetszett részlete, jellegükből fakadóan torzók, melyek az emberi lét végességével való szembenézésről és a nyomhagyás szándékáról szólnak. Az örmény származású, az 1990-es évek óta Magyarországon élő Yengibarian Mamikon kiállított alkotásainak anyaghasználatában az ólom és a viasz is megtalálható, a tárlaton kiállított műveiben gyakran megjelennek a keresztény szimbólumok.         
A kiállítás június 25-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.

2023. március 24.  |  kiállítás műcsarnok szobrászat