Golgota készül Kisgyőrben

Ebben az évben is összegyűltek a fafaragók Kisgyőrben, ahol egy Golgota felállításába kezdtek. A tavaly elkészült betlehem folytatásaként most Krisztus szenvedéstörténetének stációjeleneteit ábrázolják kifaragva és állítják kompozícióba.
A 2015. június 20–30. között megrendezett kisgyőri Családi Kézműves Szaktábor közel harmincéves múltra visszatekintő népművészeti rendezvény. Kisgyőr község önkormányzata és a Bükkaljai Mesterek Népművészeti egyesülete ad otthont évről évre az Északkelet-Magyarország régió népművészeinek (elsősorban famíveseinek) és tanítványaiknak. A tábor célja, hogy munkája eredményeként köztéri alkotásokkal is népszerűsítse népművészetünket, továbbá a közösségépítés, amelyet nemcsak a családok részvételével, hanem az állami gondozott gyermekek fogadásával is megvalósítanak Kékedi László akadémikus vezetésével. Idei vállalt céljuk szakrális népművészeti alkotás létrehozása volt, köztéri alkotásként.
A közösségi munkával létrehozott Golgota, egy teljes kálvária méltó párja a 2014-ben készített szabadtéri betlehemesnek, mely nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő mind méretét, mind az alkalmazott technikákat és motívumokat tekintve.
A Golgota hivatalos átadására és felszentelésére 2016 virágvasárnapján kerül sor. Jelenleg már a parkosítási, kertészeti munkák folynak.
2015. augusztus 3.  |  fafaragás