Generációk építőművészeti sorozat

Istvánfi Gyula könyvének bemutatója

Újabb kiadványtípussal bővült az MMA Kiadó portfóliója. A Generációk címmel útnak indított építőművészeti sorozat szintén monografikus művek gyűjteménye, akárcsak az építészekről szóló akadémikusportrék, de az alkotók most nem tárgyai, hanem szerzői a könyveknek – mondta el Pécsi Györgyi, a kiadó vezetője, az MMA levelező tagja. Az építészet mellékvágányain című könyv 2021. június 15-ei bemutatóján az is kiderült, hogy a kiadó idén ősszel egy harmadik sorozatkötettel is előrukkol 1 épület 1 építész címmel. A Generációk építőművészeti sorozatot a két ötletadó, Turi Attila építőművész, tagozatvezető és Dénes Eszter szerkeszti. A rendezvényen a kiadvány első darabjának bemutatására került sor, a szerző Istvánfi Gyula építész, építészettörténész, az MMA rendes tagja beszélt élményeiről, az írásra sarkalló ihletforrásról, dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára köszöntőbeszédet mondott.
Az építészet mellékvágányain Istvánfi Gyula személyes pályafutásának nyomon követése az építészet történetébe ágyazva. Egy építészetelméleti könyv, módszertan-intelmek és műemlékvédelmi kérdések köré csoportosítva, amelyből fokozatosan kibontakozik a szerző ars poeticája. Életrajz, történeti áttekintés, a szakma bemutatása, utazások, visszaemlékezések, a hagyományaink felidézése, régi korok építészeti sajátosságainak felelevenítése, népi kultúránk, ősi motívumainak súlypontozása, elődeink szakrális tudásának mementója mind-mind része. A forma, a gondolat, ami ihlette, Arany János Epilogus című verse. Ebben a hangulatban íródott, „költődött" ez a könyv Istvánfi Gyula elmondása szerint. Rámutatott, a kiveszőben lévő népi szakralitás „romértékeiből" kiolvasható originalitás, emlékeink, gyökereink, szokásaink, látásmódunk elemi megnyilatkozásaival időszerű foglalkozni, a műemlékvédelem pedig fontos letéteményese ennek a feladatnak. Turi Attila Plesz Antal építész, néhai akadémikus egykori mondásával érzékeltette a könyv lényegét: „az életről szól, az építészet csak apropó." Ez az élet a szerző elméleti-oktatói és kutatómunkájának bemutatásával rajzolódik ki, ami által végigkövethetjük Istvánfi Gyula életének és pályafutásának döntő mozzanatait. Lényeges eleme a feltáró munkának Turi Attila szerint is a falu, a szakralitás és a műemlékvédelem, hagyományaink előtérbe helyezése. A népművészet megszólító ereje ugyanis egyre gyengébb, egyre kevesebb embert érint meg, miközben a szakrális, ősi motívumok ugyanúgy megtalálhatók kultúránkban. Ezért fontos az átalakuló értékviszonyok között a megmaradásra helyezni a hangsúlyt egy megfelelő szakmaisággal interpretált műemlékvédelmi hozzáállással. Kucsera Tamás Gergely az MMA intézménycsalád egyik fő profiljáról: a szellemi örökséggondozásról, leltárkészítésről és egyes területeken a kánonépítésről beszélve elmondta, az MMA Kiadó ezek kereszteződésében hajtja végre a rá háruló feladatokat. Kiadványokat, sorozatokat, könyveket, digitális archívumokat szerkesztve tesz a művészetért, hagyományaink megőrzéséért, és ennek sorába illeszthető Istvánfi Gyula jelen könyve is. Példát ad, az MMA feladata pedig a példa felmutatása. „Az építészet mellékvágányain" önreflektív mű, Szent Ágoston vallomásához hasonlítható hitvallás. Ezen felül az építész a fél évszázada kallódó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ újjászervezésében is fontos feladatokat látott el, igazi professzori minőségben segítve ezzel a Művészeti Akadémia munkáját.
 
Az építész életműveket feldolgozó vállalkozás már a negyedik kötetnél tart, és továbbiak vannak születőben, ugyanez vár az új szempontokat célul kitűző sorozatok megjelenésénél is. A Generációk építőművészeti, és az 1 épület 1 építész leendő kötetsorozatok mellett az MMA még Hajnóczi Gyula munkásságáról emlékezik meg a 2021-es évben, szintén könyvet szentelve a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építésznek.
 

Istvánfi Gyula: Az építészet mellékvágányain c. könyve megrendelhető az MMA Kiadó honlapján keresztül, itt.