Esterházy Jánosról készített filmet Zsigmond Dezső

Triptichon, avagy Esterházy János szárnyasoltára címmel készített háromrészes történelmi dokumentumfilm-sorozatot Zsigmond Dezső rendező, Csányi János producer és Molnár Imre történész, a felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról. A nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, szovjet gulágokon és csehszlovákiai börtönökben sínylődő Esterházy minden szenvedővel közösséget vállalva, zsidókat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket bújtatott és menekített, miközben a szlovákiai magyar kisebbségért életét áldozta. Az öt országban forgatott, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók koprodukciójában készült filmsorozat I. részét október 12-én, kedden 22 40-kor tűzi műsorára Duna Televízió.
Esterházy János élete és öröksége címmel a dokumentumfilm három részben (Keresztút, Áldozathozatal, Harmadnapon) tárja fel életének és szimbólummá válásának történetét Zsigmond Dezső rendezésében. Az alkotás Esterházy János rendkívüli élettörténetét mutatja be, egy olyan férfiét, aki képes volt meghalni azért, amiben hitt. A felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról szóló filmben a nézők találkozhatnak Esterházy János lányával, valamint testvérének gyerekeivel is. A trilógia a Triptichon Film Kft., a magyar MTVA és a lengyel állami TVP koprodukciójában készült, így mind a magyar, mind a lengyel állami televízió műsorára tűzi. Nálunk az alkotás egyes részeit kedd esténkét láthatják a nézők a Duna Televízión.
Esterházy János életútján keresztül a XX. század minden meghatározó történelmi eseménye – a Monarchia, az I. világháború, a trianoni tragédia, a Horthy-korszak, a fasizmus, a II. világháború, a kommunizmus, a Gulág és a csehszlovák börtönök, végül 1956 reménye – teljes egészében elbeszélhető. A mártír politikus a közép-európai népek, mindenekelőtt a magyarok és lengyelek hőse, aki a hitleri német és a sztálini szovjet birodalom szorításában magyarokkal és lengyelekkel, valamint a térség országaival a „harmadik út" létrehozását tervezte.
„Esterházy Jánosé egy rendkívüli élettörténet. Az ő élete az emberi nagyság, méltóság, élete utolsó 12 évében pedig a szentségnek olyan tanúságtétele, amivel egész eddigi pályafutásom során nem találkoztam. Nem ismerek hozzá hasonló embert és az övéhez hasonló történetet" – nyilatkozta a film producere, Csányi János. Zsigmond Dezső rendező elmondta: „Olyan emberekhez sikerült eljutnunk, mint a lányához, akivel Olaszországban forgattunk. Bár betegsége miatt már nem tudta szavakban felidézni édesapja alakját, de ez a meg nem szólalás is nagyon jelképes volt, hiszen Esterházy János élettörténetét is elhallgatták több, mint fél évszázadon át. De forgattunk Lengyelországban is Esterházy János testvérének, Máriának leszármazottaival."
Esterházy Mária naplójából sokat idéznek a dokumentumfilmben, és bizonyos jeleneteket árnyjátékkal mesélnek el, akárcsak a rendező korábbi, a Herminamező árnyai – Tisza István miniszterelnök meggyilkolásáról szóló filmjében. A rendező azért szereti használni az árnyjátékot, mert elegáns távolságtartásnak tartja, a direktben eljátszott jelenetekkel szemben illusztrációként működik a filmben.
A Triptichon második részét október 19-én 22.45-kor vetíti a Duna TV, a harmadik részt pedig október 26-án 23.40-kor.
2021. október 12.  |  esterházy jános zsigmond dezső dokumentumfilm