Elhunyt Kő Pál szobrászművész

79 éves korában elhunyt Kő Pál szobrászművész, tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze. Kő Pál egyszerre volt a szobrászművészetben modern újító – gondoljunk például a Gellért-hegyen álló, lóról leszállt Szent István-szobrára – és több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója. Életművében a királyok, uralkodók, hadvezérek emlékművei mellett a magyar kultúra és tudomány, és elsősorban a magyar irodalom kimagasló jelentőségű alkotóinak portrészobrai alkotnak fontos műegyüttest. A Magyar Művészeti Akadémia Kő Pált saját halottjának tekinti.
Kő Pál a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1978 óta segíti felnőni a jövő szobrász generációitszobrászművész, egyetemi tanár Perespusztán született 1941. június 2-án. Eredeti neve Pataki Lajos, majd Maczky Levente Lajos.
Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere: Somogyi József, az MMA posztumusz tiszteleti tagja volt. 1955-ben a jászszentandrási katolikus templomba stációképeket készített. 1963 óta volt kiállító művész. 1978 óta tanított a Képzőművészeti Főiskolán (2000 óta Magyar Képzőművészeti Egyetem), 1991-től egyetemi tanár volt, majd 1992–1996 közt rektorhelyettes. 2009 óta volt az egyetem professor emeritusa. „Legteljesebbnek szobrász-tanári munkámat érzem" – írta Kő Pál 2007-ben.
„A növendékeimnek és gyermekeimnek sem tudok egyebet mondani, mint amit nekem tanítottak a szüleim, akik a tízparancsolat szellemében neveltek, mert én Isten kegyelméből római katolikus keresztény vallást gyakorlok, és épp elég ezt betartani" – vallotta Kő Pál. A szobrászművész Magyarországon, a 80-as évektől tudatosan kereste azokat a feladatokat, amelyekben újraállíthatta az országvigyázó képmásokat. Szondi György drégelypalánki kőszarkofágja – fekvő páncélosvitéz-portréval a tetején – XVI–XVII. századi magyar síremlékeket idéz, a jórészt eltűnt középkori magyar szobrászat szellemében faragta meg Géza fejedelem és István király veszprémi kő domborművét és a vatikáni magyar kápolnában a három, Magyarországon is működött szent kőreliefjét. Királyszobrai közül kiemelkedik Károly Róbert gyöngyösi oszlopszobra, s III. Béla közöttünk járó, méltóságos bronzalakja Baján. Egyik legismertebb műve az I. kerületi Szent György téren található kolduskapu, amit az építész Vadász Györggyel és Vadász Bencével, illetve a vasművész Lehoczky Jánossal közösen készítettek.
Míves kisplasztikákkal indult szobrászatának az a gazdag vonulata, amelynek legfőbb jellemzője egyfajta ízes, érzékeny, néha groteszkbe hajló, kézműves szürrealizmus. Figurái a falusi gyerekkorból hozott különös meséit idézik. Már korai szobrain jókedvű, pop-artos ötletek csillantak meg: Krisztus-arcú, hársfa Utcaseprőjére piros csíkos mellényt festett, diófa Kossuthját sujtásos filcmentébe öltöztette, tollas posztókalappal szépen faragott fején, így lett belőle kicsit groteszk, népmesebeli „Kossuth apánk". A hősi Lenin-szobrok idején vállába húzott fejű Lenint faragott, festett fakabátban: mintha Chagall félkézen álló, gonosz Lenin-bábuja ugrott volna a talpára.

„Kő Pál akkor tűnt fel és feltűnt, amikor a magyarországi szobrászat majdnem olyan helyzetben volt, mint ma (1995-ben), az ikonográfiai változás idején. […] Kő Pál szobrai nem voltak alkalmasak az erőszakosságra, és nem követték a régi sémákat. Szobrai természetesek, naivak, bájosak és meghatók voltak. […] Jólesett látni ezt a szobrászatot állathős igék és a Nyugatról importált, szintén agresszív tárgyak és pszeudoképek között. Sokfelé menekült akkoriban a magyar művészet, Kő Pál egymaga menekülési út volt. Amikor a magyar szobrászat kikapaszkodott a sivárságból, ezt Kő Pál segítségével tette. Aki ezt a kort ismeri és vizsgálja, az tudja, hogy milyen nehéz volt kiutat találni a sok becsületes tévedésből, ezt Kő Pál istenáldotta tehetséggel, mint leleményt találta meg." Melocco Miklós

Néha úgy faragott, mint egy középkori oltárfaragó, néha úgy, mint egy hajdani pásztorember, s néha – nagy műveltségű sculptor doctus: tanult szobrász lévén – felhasznált egy-egy gesztust a 20. századi izmusokból, anélkül azonban, hogy bármelyik stílusirányzatnak elkötelezte volna magát. Sajátos, kézműves szürrealizmusát 1976-ban átemelte első nagyobb köztéri munkájába: a mohácsi Történelmi Emlékhely hatalmas, festett, fém- és csontberakásokkal díszített fa sírjeleibe – ez az együttes a mai napig egyedülálló jelenség emlékműszobrászatunkban. A faragott, festett, berakásos, szürrealisztikus munkák folytatása 1977-ben az Ady-pályázat Magyar Messiása: a sárgaréz rácsba beletört gyöngyös tollú csodamadár, a budapesti Fórum Hotelben Krúdy sosemvolt álom-Budapestjének hatalmas, színes fa domborműve és a bécsi Bankház kétméteres kakastáltoson lovagló tündérfiúja. Az életmű párhuzamos vonulata a királyok, szentek, hősök köztéri, kő és bronz szoborsora. A ledöntött királyszobrok, összetört síremlékek, elpusztított hősarcképek, a csaknem jeltelenné lett történelem országában, Magyarországon, a 80-as évektől tudatosan kereste azokat a feladatokat, amelyekben újraállíthatja az országvigyázó képmásokat. A jórészt eltűnt középkori magyar szobrászat szellemében faragta meg Géza fejedelem és István király veszprémi kő domborművét és a vatikáni magyar kápolnában a három, Magyarországon is működött szent kőreliefjét.
"Lujos mester" (vagy Hevesi Pál – ahogy Jankovics Marcell nevezte el a művészt) a 20. század végi magyar szobrászat posztmodern vonulatába tartozott, ebben több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója volt. Kő Pál faragott fát és követ, öntött bronzot, megformált és égetett terrakottát, felhasznált szokatlan matériákat – szőrt, bőrt, posztót, csontot stb. –, ötvözött különféle anyagokat, beépített kompozíciójába talált tárgyakat, egy-egy alakját valódi ruhadarabokkal öltöztette fel. Hasonlóképpen változatos műveinek, körplasztikáinak és domborműveinek, érmeinek, szálkás rajzainak tematikai tára: parasztalakok, történelmi személyiségek, királyok és utcaseprők, költők, szentek, művész-kortársak, népmesei alakok öltenek testet önállóan vagy balladisztikus, meseszerű, nosztalgikus atmoszférát sugárzó jelenetek szereplőiként.
Görömbei András irodalomtörténész állapította meg: „Művészete a magyar nemzeti önismeret mélyítésében, megújításában is különleges érték. Köztéri szobrai és domborművei nagy magyar művészek és történelmi alakok egész sokaságának állítanak a magyar sorsot, magyar történelmet tudatosító és megítélő emlékműveket. […] Az egyik alakban meg tudja jeleníteni a néptudatban élő hőst, a másikban a hatalmas életismeretet, a harmadikban a finom intellektust, a negyedikben pedig a pásztorsors mélyéről fölfakadó poézist. […] Szobrai minden ízükben magyar alkotások. Népi ihletésű művei és történelmünket újraértelmező alkotásai alapján joggal nevezték őt az egyik legmagyarabb szobrásznak."
Munkásságát élete során számos díjjal jutalmazták, ezek közül a legfontosabbak az 1975-ös Munkácsy-díj, a 2011-ben kapott Kossuth-díj, 2016-ban a Magyar Örökség díjazottja, valamint a legmagasabb elismerés: Kő Pál 2014 óta volt a Nemzet Művésze cím kitüntetettje. Ugyancsak ebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. 2013-ban adták ki Wehner Tibor Kő Pálról szóló monográfiáját, melynek megjelenését az MMA is támogatta. Pályaképéről szintén Wehner Tibor tollából olvashatunk többet akadémikusi aloldalán.
Kő Pál 1995–2011 közt tagja volt az MMA társadalmi szervezetnek, majd 2011-től a köztestületté vált Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. Budapesten dolgozott, de Hevesen, nagyapja házában élt.

 
Ma este a közmédia is emlékezik: az M5-ön 21 óra 25 perckor kezdődik Kő Pál portréja, míg 21 óra 30 perckor a Történet hangszerelve című műsor vele felvett adása hallható a Kossuth rádión.

Kő Páltól 2020. június 20-án, szombaton 11:00 órakor vesznek végső búcsút Heves városi temetőjében (Gyöngyösi u. 98.) a katolikus egyház szertartása szerint. A gyászjelentés itt olvasható.
2020. június 8.  |  kő pál gyászhír