Kampis Miklós (1935–2020) ▪ fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Kampis Miklós építőművész, a nemzet művésze

84 éves korában elhunyt Kampis Miklós építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA felügyelő testületének korábbi tagja, a 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége. Kampis megszervezte a Dél-Dunántúli Építész Stúdiót Pécsett, Zalaegerszegen. Később Keszthelyt és Kaposvárt összefogva hozzákezdett egy szellemi munkához, azért, hogy túléljék azt a szellemi nihilt, amely kisugárzott az akkori kor állami tervező irodáiból, a zsűrikből, a minisztériumokból, a közigazgatás szféráiból. Az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre, és ő volt az, aki Kaposvár első sétálóutcáját, a sétálóutca fogalmát képes volt megvalósítani Magyarországon, melyet aztán sok település követett. Alakulásától kezdve a Kós Károly Egyesülés igazgatója, majd tiszteletbeli tagja. 2001-ben kapott Kossuth-díjat, majd 2018-tól a Nemzet Művésze elismerést. A Magyar Művészeti Akadémia Kampis Miklóst saját halottjának tekinti.

„Az építészet mindig is szakrális tevékenység volt. Egy fantasztikus dolog. Az ember ezáltal alakítja környezetét. Ennek persze mindig úgy kellene történnie, ahogy a természet működik. Márpedig a természet nem akárhogy működik. Olyan erők működnek benne, amelyekkel még egy átlagos építész sincs tisztában." (Kampis Miklós)

Kampis Miklós Budapesten született 1935. november 14-én. Apja, Kampis Antal az ország egyik leghíresebb művészettörténésze volt, ő adatta ki Határ Győző Heliáne című regényét (1948), amit Borsos Miklós illusztrált. Édesanyja elsőrangú akvarellista és festőművész volt.
1946–1949 között a sárospataki gimnáziumban tanult, majd technikumba került. Kampis Miklós az Ybl Szakiskolát követően 1954 és 1959 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karra járt, ahol Makovecz Imre évfolyamtársa volt. 1965-től antropozófiai tanulmányokat folytatott, 1966 és 68 között pedig a Budapesti Műszaki Egyetem, Városépítés-Városgazdálkodás Szakmérnök képzésén vett részt. 1959-től helyezkedett el a BUVÁTI-nál (Budapesti Állami Tervező Intézet), ahol 1961-ig dolgozott. Ezt követően 1961 és 1987 között a SOMOGYTERV tervezője, majd vezető tervezője és főépítésze volt. Dolgozott a Dél-Dunántúli Építészeti Stúdiónál (1976–1980), majd a PD. Építészeti Stúdió vezetője volt (1976–1979). 1987-től 1997-ig a KAPOSTREV Kisszövetkezetnél vezető tervező volt. Munkájában az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre (például Kaposvár első sétálóutcája). 1997 óta a K+K 2000 Építésziroda cégvezetője volt.
Kaposváron az ő irányításával mérték fel a '70-es évek elején a megyében lévő valamennyi népi műemléket. Jelentősebb országos tervpályázatokon indult sikerrel (Hollókő, Ófalu foghíjbeépítések, Velence-tavi hétvégi házak). „A települést, a mesterséges környezetet emberek, társaink hozták létre, részéül egy általános kulturális és civilizációs rendszernek, amelyet társadalomnak hívunk. Az építészet jellemzésénél nem hagyható figyelmen kívül a társadalom, mint környezeti tényező, amely az építési szándék, szükségletek és a ráfordítás tekintetében alapvetően befolyásolja az architektúra megjelenését, kibontakozását vagy elsorvadását" – vallotta.
1983-ban Lőrincz Ferenccel, L. Szabó Tündével és Kovács Péterrel közösen tervezte legjelentősebbnek tartott munkáját, az új kaposvári köztemetőt, amely az 1987-es áttervezés ellenére nem épült meg. 1970 és 1989 között tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének.
Az 1980-as évektől rendszeresen antropozófiai kurzusokat tartott, eleinte az 1981-ben Makovecz által alapított visegrádi építőtáborokban, majd a Magyar Építőművészek Szövetségének budapesti székházában. A Kós Károly Egyesülés alapítója (1988), 1989 és 2004 között igazgatója, majd 2003-tól örökös tagja volt. Közreműködésével jött létre az egyesülés Vándoriskolája, illetve a Szabadoktatási Kollégium. 1997–2001 között a Magyar Építész Kamara elnökségének tagja volt, amelynek már megalakításánál is közreműködött. Díjak, elismerések: Magyar Építőművészek Szövetsége-plakett (1978), Kós Károly-emlékérem (1995), Kossuth-díj (2001), a Nemzet Művésze Díj (2018)
2000–2011 között a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.



Kampis Miklóstól 2020. március 21-én, szombaton 11:00 órakor vesznek végső búcsút Kaposvár Keleti temetőjében (Kaposvár, Mező u. 35.). gyászjelentés

Végső nyugalomra helyezték Kampis Miklós építészt Kaposváron. A nemzet művészét római katolikus szertartás szerint Vajda Gábor, a Jézus Szíve templom plébánosa búcsúztatta. A kaposvári építészt utolsó útjára családja, barátjai, kollégái kísérték el. A szertartáson a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Somogy Megyei Építész Kamara búcsúztatta Kampis Miklóst. A Magyar Művészeti Akadémiát Marosi Miklós alelnök, Turi Atilla tagozatvezető és dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár képviselte.
2020. február 25.  |  gyászhír kampis miklós