Fotó: Lugosi Lugo László
Fotó: Lugosi Lugo László

Elhunyt Jakobovits Miklós

Életének hetvenhetedik évében elhunyt Jakobovits Miklós Munkácsy Mihály-díjas erdélyi magyar festőművész, muzeológus, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Festészetét a szürrealizmus egykori eredményeire támaszkodó, a művészi groteszk lehetőségeivel hatásosan élő képalkotás jellemzi. Nagyrészt a természeti látványtól elvonatkoztatott csendéleteket és urbánus tájakat fest. Bolondokháza című sorozatában a 20. századi zárt, diktatórikus társadalmak paródiáját nyújtotta. Fiatalkori csendélet-jellegű kompozícióin érezhető az olasz metafizikus festészet, főként Carlo Carrá és Giorgio Morandi hatása. E hatásra kezdett érdeklődni az olasz trecento festői fogásai iránt a hetvenes években, amelyet főként sokalakos, szimbolikus kompozícióinál, a kép megszerkesztésénél és az egyes figurák gótikus megfogalmazásánál, valamint a lokálszínek használatánál észlelhetünk. A nyolcvanas években a festőiség utáni absztrakció és az olasz arte povera hatása jellemzi táblaképeit, de végig megőrzi a kivitelezés mívességét. Feleségével, Jakobovits Mártával több kerámiai alkotótelepen járt; témáinak plasztikai megformálása, az agyag lehetőségei foglalkoztatták; így, és a kollázson keresztül jutott el tárgylenyomatok és képtárgyak készítéséhez.

„Jakobovits Miklós művészetében a hetvenes évek végéig az emberi alak volt a fő motívum, a képmutató, hazug világot kifigurázó képeit hol finom irónia, hol erőteljes groteszk hangvétel uralta. Alakjait gyakran színházi maskarákba vagy annak tűnő, ám valóságos öltözetekbe bújtatta. A gyógyító humor eszközét a hetvenes évek végén lassan felváltotta egy lírai-meditatív fogalmazás. Már a hetvenes évek első felében megjelentek a külvilágtól való elfordulás első jelei, legfeltűnőbben a Giorgio Morandit idéző csendéletekben. A hetvenes évek második felében nemcsak a tematika, hanem képeinek – sokszor harsány – színvilága is megváltozott. Egy önkorlátozó, sokszor a monokromitásig menő színhasználat jelenik meg, mellyel párhuzamosan egyre nagyobb figyelmet kap a faktúra. Művészetét anyaghasználata (homok, textil, fém) miatt sokszor az arte poverával hozzák összefüggésbe, ám ezen irányzat képviselőit egy erőteljes konceptualizmus is jellemzi. Alapvetően festői attitűdje, inkább az Antoni Tàpies-féle ún. pintura matèrica-val áll rokonságban. Legfőbb művészi célja az anyag átszellemítése, alkimistaként kísérletezik a nem hagyományos festői matériákkal. Képeinek felületét domborműszerűen mintázza meg, egyes festményeiben a lenyomat, frottázs technikája is felfedezhető. A faktúrák kialakításában sokszor a véletlenszerűség dominál, az anyag önmozgásának látszatát keltik, máskor az egy-két motívumra redukált képeken – melyekből a kiállításon is látható néhány – egyes részleteket a művész aranyfüsttel von be, vagy ezüstözi felületüket." – írja Nagy T. Katalin művészettörténész.

1959-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Kádár Tibor és Miklóssy Gábor. A Körösvidéki Múzeum főmuzeológusaként (1985-1997) jelentősen hozzájárult a gyűjtemények gyarapításához. Sasianu Alexandruval létrehozta a Nagyváradi Egyházművészeti Barokk Képtárat. 1997-től a Barabás Miklós Céh elnöke.

1965 óta szerepel egyéni kiállításokon Magyarországon, Romániában, Hollandiában, Németországban. 2007-ben a Budapest Galériában állított ki. Gyakran jelentkezik feleségével, Jakobovits Mártával együtt, legutóbb Budapesten 2012. december 12-ig az Erlin Galériában volt látható közös kiállításuk.

Életművét Szolnay Sándor-díjjal (1994), Hollósy Simon Emlékéremmel (1996), a Romániai Örmények Szövetsége Művészeti Díjával (1997), a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével (2002) és Munkácsy-díjjal (2003) ismerték el.

 

2012. december 18.  |  jakobovits miklós kegyelet