Árendás József fotója Gyulai Líviuszról (2008)

Egy másik világ búcsúja

Gyulai Líviusz halálára

Aki közelebbről is ismerhette, mondhatja, hogy valamiképpen nem „illik" a halál Gyulai Líviuszhoz, Luluhoz, hiszen ő maga volt a ma oly ritka, végtelen derű, jóakarat, a mesélő időtlen öregapánk, de a bohém, vidám, huncut kópé is, a körülötte pezsgő élettel és a rácsodálkozó – látó – tekintettel. A maga gyermeki tisztaságában. Ezért is kétszeresen mesések lapjai. [Bicskei Zoltán megemlékezése]
Utólag könnyen mondhatom, hogy nem is lehetett másként, hiszen egész életében a mennyországot rajzolta, a magyar kultúra nagyjaihoz hasonlatosan az Édenből látta és láttatta e földi purgatóriumot. Esetében még ez az utolsó szó is túlzó, hiszen az ő kép-meséi (beleértve a mozgókép meséit is) mindig vigasztalóak, fölemelőek, gyógyítóak, gyarlóságainknak megbocsátóak. A képekből sugárzik, hogy egyszerre bohóc és szent alkotójuk. Isteni szemmel, és olvadékony lélekkel megáldva. A virgonc lelkű, turpis gyerek és a megbocsátó apóka rajztolla volt az övé. S milyen toll! Utolsó mohikánként beszéltek róla kortársai. Valóban, nincs már ilyen egyetemes tudású, kézügyességű rajzművész egész Európában. Sajnos ezt bizton lehet állítani. Egy régi európai hagyomány, a lélek rezdülését követő kifinomult kéz hagyományának utolsó nagyformátumú mesterét vesztettük el. Eszelős korban, ésszel bütykölnek immár a „kézművesek" is.
Lapozzuk föl ezeket a mesés képeket, bámuljunk rá hosszan, mert pont az általa ábrázolt világ tűnik el most szemünk elől, hosszú időre. Az emberi léptékű, ráérős, álmodozós, mosolygós, örömben létező, játékos világ. Lapozzunk bele, hiszen szinte minden könyvtárban sorakoznak könyvek Gyulai Líviusz-illusztrációkkal.
Ez egy másvilág – írja Orosz István Gyulai Líviusz rajzairól.
Ezt a másvilágot őrizte halálálig, vállaltan élte e derűt, az örök barátkozást őrző életét az utolsó pillanatig, a halál árnyékában is.
Azt mondják, a halálban nincs semmi fölemelő. Hit kérdése, de az magáért beszél, hogy az emberi tapasztalat az átlépés módjáról, mikéntjéről csak a legmagasabb rezgéssel tud szólani. És ha van ebben a mai piszkos világban valami fölemelő, akkor számomra az, hogy Líviusz mester végig élhette saját életmódját, méltón élt az utolsó pillanatig. (Pedig manapság az idősek többsége élő halottként vegetál, szívszorító állapotban.) Példaértékű, ugyanakkor vigasztaló is tudni – még ebben a nehéz búcsúpillanatban is (noha tudjuk, megszűnés nincs, csak átlépés) –, hogy valakinek az élet méltósága fontosabb volt a szinte meghívott haláltól.
 
Gyulai Líviuszt 2021. április 1-jén, nagycsütörtökön 12 órakor a Fiumei úti sírkertben evangélikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra. A gyászjelentés itt olvasható.
2021. március 20.  |  orosz istván gyulai líviusz bicskei zoltán emlékezés