Lakiteleki Filmszemle 2016

Díjakat adtak át a lakiteleki filmszemlén

Az Egy Isten, két nemzet című alkotást jutalmazták fődíjjal a XVI. Lakiteleki Filmszemlén. A Magyar Művészeti Akadémia csakúgy, mint korábban, idén is támogatta a szemlét, az MMA különdíját László Gábor rendező kapta Nemzetidegenek című dokumentumfilmjéért.
A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület idén 16. alkalommal hirdette meg a Lakiteleki Filmszemlét: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére és Morell Mihály tiszteletére. A versenyen részt vehettek falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek, magánszemélyek határon innen és túlról, minden olyan 2010 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi filmszemléinken nem szerepelt. A filmeket 6 kategóriában lehetett nevezni: Krónika, Korkép, Művelődés, Portré, Fikciós műsorok, illetve 1956 emlékezete kategóriában. A felhívásban kiírt határidőig a Kárpát-medencéből 84 alkotás érkezett. A 32 tagú zsűri elnöke Sára Sándor filmrendező, a Magyar Mozgókép mestere, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja volt. Az előzsűri döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 21 alkotás jutott. A Szemlének 2016. október 11. és 13-a között a Lakitelek Népfőiskola adott otthont.
A zsűri a XVI. Lakiteleki Filmszemle fődíját a székelyudvarhelyi rendező, Szabó Attila Egy Isten, két nemzet című alkotásának ítélte.
A Magyar Művészeti Akadémia különdíjával László Gábor „Nemzetidegenek" című alkotását jutalmazta. A film 2016. október 23-án, vasárnap 19:20-tól látható lesz a Duna World műsorán.

Nemzetidegenek

Rendező: László Gábor
Forgatókönyvíró: László Gábor
Operatőr: László Gábor


Herhoff György félig magyar – félig sváb családból származik. Családja ugyan elkerüli a kitelepítést, mivel a háború alatt egy zsidó nőt bújtattak, de a családi szikvízüzemet államosították. Néhány társával Békásmegyeren szervezkedni kezd a rendszer ellen, egyikük azonban besúgó és elárulja társait. A letartóztatást halálos ítélet követi, melyet később 13 évre változtatnak. '56-ban Nagy Imre felülvizsgáltatja az ügyet és amnesztiával szabadul. A forradalom kitörésekor édesanyja hiába kéri, hogy hagyják el az országot és csatlakozzanak a Németországba kitelepített rokonokhoz, Herhoff György úgy dönt, hogy inkább fegyvert ragad és harcol a magyar szabadságért. A Vérmezőn érte a halálos lövés… Testvére, Herhoff Mária 2016-ban úgy dönt, hogy megpróbálja kideríteni, hogy ki volt a testvére árulója. A kérdés, hogy sikerül-e neki.A film így Herhoff György történetén túl testvére személyes útkeresése is, mellyel megpróbálja megtalálni 60 múltán az igazát.

Magyar dokumentumfilm, 32 perc, 2016
A díjakat 2016. október 13-án Sára Sándor és Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke, valamint a zsűri tagjai adták át. Az ünnepségen azt is bejelentették, hogy a XVII. Lakiteleki Filmszemlét 2017 őszén rendezik meg, tavasszal pedig első alkalommal Rendszerváltó Filmszemlére hívják a Kárpát-medence filmes alkotóit.

A zsűri tagjai voltak még: Agócs Sándor költő, szerkesztő; Alexa Károly irodalomtörténész; Bakos István művelődéskutató, a Népfőiskola kurátora; Balajthy Henrietta nemzetközi kapcsolatok elemzője; Balogh László a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke; Bartók Csaba szerkesztő-rendező; Bolyáki Attila a Tudósítók.hu alapítója; Boros Bánk Levente politológus; Buglya Sándor filmrendező-producer; Dippold Pál író, a Magyar Hírlap munkatársa; Dulai Sándor a Szabadföld újságírója; a gödöllői Szent István Egyetem tanár; Farkas György rendező, producer; Gálfalvi György író, a Népfőiskola kurátora; Gulyás Gyula filmrendező; Harmatos Tamás forgatókönyvíró, rendező; Juhász Pintér Pál történész; Kovács Anita a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője; Lakatos Iván filmrendező-producer; Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke; Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. stúdióvezetője; Néző László a Magyar Idők főszerkesztő-helyettese; Novák Emil Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr; a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke; Ökrös Csaba a Petőfi Népe lapszerkesztője; Petrovszki Zoltán az MTVA filmszerkesztője; Pilhál György a Magyar Nemzet főmunkatársa; Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas operatőr-rendező; Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus; Szász András író, újságíró; Tanos Miklós szerkesztő-rendező; Tóth Erzsébet költő, író; Tuba Mariann filmvágó, a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezető szerkesztője; Zsigmond Attila rendező, operatőr.
A Csongrád, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Lakitelek, Nagykőrös, Tiszakécske iskoláiból álló diákzsűri, valamint környékbeli egyesületek és klubok képviselőinek különdíjait több mint 350 diák és közel 50 nyugdíjas ítélte oda.
2016. október 16.  |  sára sándor morell mihály filmszemle