Beszélgetések Huszárik Zoltánról

A NAGYLÁTÓSZÖG, 120 éves a magyar film címmel látható kiállítás társrendezvényeként a Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Kiadó, és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közös rendezésében 2021. október 13-án mutatták be Mohi Sándor Huszárik Zoltán filmrendezőről szóló könyvét a Ludwig Múzeumban. Az Átmeneti idők az MMA Kiadó újabb vállalkozása, amely a Szindbád posztumusz Kossuth-díjas megalkotójának munkásságát teszi hozzáférhetővé visszaemlékező interjúk segítségével. A jelenlevők a délután folyamán Pécsi Györgyi felkonferálásával beszélgetés keretében ismerkedhettek meg a könyvvel, előtte pedig Czirják Pál filmtörténész vezette föl részben a könyvbemutató hátteréül is szolgáló kiállítást.
A tárlatvezetéssel egybekötött könyvbemutató résztvevői között ott volt a kötet szerzője Mohi Sándor operatőr, rendező, Huszárik Zoltán lánya Huszárik Kata színművész, Mátis Lilla, Rózsa János filmrendező, valamint Megyeri József tanár. Itt megemlítendő még Pintér Judit neve, aki az MMA kiadó filmes tematikájú könyveinek szerkesztője. Lelkes és hozzáértő munkája nagyban hozzájárult ezen könyvek elkészültéhez és sikeréhez, amit Pécsi Györgyi és Mohi Sándor is többször kiemelt. Ennek a műnek ugyancsak ő adta meg végleges szerkezetét, a közel 50 beszélgetést úgy szerkesztette meg, hogy azok olvasható alakot öltsenek. A Huszárik Zoltán egykori munkatársaival, színészeivel, filmesztétákkal és filmtörténészekkel – köztük jó néhány akadémikusunkkal készült beszélgetésekből összeálló könyv, a magyar film eklatáns képviselőjéről szóló második munka amit a Kiadó jegyez. Az interjúkötet a rendező életútját ragadja meg, személyes élmények, emlékek történeteit felelevenítve. Végigkísér a baráti, szakmai kapcsolatok alakulásán, elmélkedéseket, véleményeket, észrevételeket tartalmaz szakmabeliektől, tisztelőktől, aminek a végén egy ars poetica olvasható ki, és maga az ember is megjelenik számunkra átszűrve az elmondottakon. „A zseni azt csinál amit akar, a tehetséges azt amit tud, a középszerű azt amit elvárnak tőle." Ezzel a példával írta le Megyeri József Huszárik Zoltánt, akit természetesen az első kategóriába sorol. Mint mondja Huszárik filmjeit mindaddig nézni fogják, ameddig lesznek filmek. Érvényessége örök. Rózsa János a pozitív jelzők és minősítés ellenére is, megidézve a filmrendező szellemét azt mondta, ő sosem akarta volna, hogy szobrot készítsenek róla, átvitt értelemben sem, ezért minden hozzá illesztett kategória már szobor faragásnak minősül. Autodeterminált alkotó, mint sokan mások, nem egy műfajnak alkot, hanem alkotásait lehet ide vagy oda sorolni.
Mátis Lilla szerint Huszárik egész életében kereste elhívását. Egészen pontosan azt, mi is annak a kifutása. Tudta, hogy van, alkotásai kísérletek arra, hogy felkutassa a módját miként tudna eleget tenni, megfelelni ennek a belső megszólítottságnak. Lánya szerint viszont nem erről volt szó, elhivatottságának kereteit nem kereste, az mindig is volt, és ösztönösen élt is vele. Mint mondta apja puszta személye engedelmeskedett elhívásának, az élet bármilyen területén a profántól a szentig magát adta, természetes megnyilatkozásai oldottak és fesztelenek voltak. Bármilyen helyzetben otthonosan mozgott, mindenkivel meg tudta magát értetni. Egy példával érzékeltetve, mint amikor a kuktában forr a víz és a szelepen keresztül kijön a gőz, így találta meg apja is az utat kifelé, legyen szó egy beszélgetésről, egy rajzról vagy történetesen egy filmről. Életműve korai halála miatt nem nagy terjedelmű de annál fajsúlyosabb, mondta Pécsi Györgyi.
A könyv három egységből áll. Az első harmadban az egyén, a közepén a szakember, és az utolsó harmadban civil emberek szólalnak meg. Mindegyik megszólalóból külön-külön készült a szerző, mindenki hozzátette a maga élményét a kialakuló Huszárik Zoltán kép árnyalásához. Ezek közül az egyik legérdekesebb észrevételt Dárday István filmrendező és Dobai Péter író, forgatókönyvíró „szállította" (mindketten a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai). Ők rávilágítottak ugyanis azokra az emberi hibákra, ami miatt Huszárik nem tudta megismételni a Szindbád sikerét. Jancsó Nyika pedig arról mesélt, hogy Huszáriknak olyan széles képzőművészeti referenciái voltak, olyan látásmódja és tudása, ami kortársai tekintetében is egészen egyedülálló volt. Minden érdekelte, munkáiban azokra a képzőművészeti elődökre, ősökre hivatkozott akik őbenne éltek.
A beszélgetés végén szóba került a Huszárik Zoltánról elnevezett alapítvány. Ez egy kis szövetkezés, a filmrendező barátait, rajongóit, művészetének kedvelőit tömöríti azzal a céllal, hogy szülőházát Domonyt megmentsék a pusztulástól, és egy múzeumot hozzanak létre benne az ő tiszteletére. Ez még az őt évtizedekkel túlélő édesanyja kívánsága volt. Az emlékház egyelőre még nem valósult meg, de az alapítvány számos kiállítást szervezett már ott, pl. a filmrendező rajzaiból. A múzeum tehát őrzi Huszárik Zoltán szellemi örökségét, azonfelül kis alkotóházként is működik azért, hogy a nehéz sorsú fiatal magyar és határon túli magyar filmeseket segítse. Itt lehetőségük van felkészülni egy-egy filmre, tapasztalatokat cserélhetnek, megismerkedhetnek a filmalkotás világába vezető lehetőségekkel.
 
Huszárik emberi és szakmai nagyságát reprezentáló könyv bemutatóját a NAGYLÁTÓSZÖG, 120 éves a magyar film című kiállítás atmoszférájába helyezték, amiről szintén érdemes pár szót ejteni, hiszen jelenlegi és néhai akadémikusaink teremtő aktivitással vettek részt ebben az időszakban.
A nagyközönség számára a már 2021. július 23-tól egészen november 14-ig személyesen is látogatható tárlat rendkívül informatív, mondhatni történelmi kordokumentumként szolgál, több tematikus egységre tagolódik, felöleli a magyar filmes szakma összes komponensét. Kronologikus, legfontosabb eleme éppen ezért a „timeline" (idősor), amely végigfut a kiállítás majd összes termén. A magyar filmgyártás eseménytörténete hosszas feldolgozási munkálatok eredményeképpen időrendben, a mozi hőskorától („pre cinema"), azaz a némafilmes kezdetektől, a hangos filmeken keresztül, egészen napjainkig, a számítógépes képalkotás különböző válfajainak kialakulásáig jelenik meg. A kiállítás az adott történelmi korra jellemző különféle technikai megoldások, filmes eszköz- és kelléktárának, illetve a társadalom lelki életére ható folyamatoknak összegző csoportosítása – a filmkészítés technikai-történelmi-lelki-művészi kivonatát adó események összeállított gigászi montázsa. A kurátorok külön korszakonként terelték egységbe a szakma evolúcióját jelképező hazánkra jellemző fő eligazodási pontjait, a filmkészítést-filmművészetet körülvevő protokolláris világ velejét, és a magyarokat érintő fontosabb eseményeit. Ezeket foglalják össze falszövegeken, hatalmas kivetítőkön és monitorokon, beleértve a magyar filmgyártás-forgalmazás intézménytörténeti múltját is. A cél egy asszociatív kiállítási szerkezetet, asszociatív struktúra kialakítása volt. Bizonyos témakörök, kulcsszavak, hívószavak köré szerkesztették meg a kiállítás vázát, a bonyolultabb szakmai zsargont elkerülve közérthető, jól átlátható formában.
A több termen felsorakoztatott tárlat továbbá bemutatja az érdeklődőknek az ihletmerítés, motívumgyűjtés, helyszínkeresés, új technikák fejlődéstörténetét, láthatunk jelenetkompozíciókat, híres filmek kellékéül szolgáló tárgyakat, interaktív installációkat, dramaturgiai összefüggések leképezése során megszületett művészi értékkel bíró fényképeket, vagy infografikát a világ filmes központjai közötti kapcsolatokról, a rendezők alkotómunkájának folyamatát bemutató állomásokról. A palettát a magyar film legjavából történő válogatások, kisfilmekből, nagy játékfilmekből szemezgetett részletek, rendhagyó snittek színezik, amelyeket óriás kivetítőkön, kis monitorokon, tv-ken, képeken lehet megnézni. Egy külön teremben pedig az idő múlását érzékeltető fényjátékkal megvilágított plakátok láthatóak, melyek sok esetben az egyetlen forrásként szolgálnak egy film létezésével kapcsolatban. A kiállítás szinopszisa tehát a film világát felölelő, azokban kifejeződő egy országra vonatkoztatott szocioportré és szociometria, az épp aktuális uralkodó trendekről mikor- és makro szinten, azt beszéli el hogyan került celluloidra a kozmikus érvényességű élettér szűk magyar keresztmetszete az elmúlt 120 év során. A világlátásunkat is formáló tizenkét évtized magyar filmes merítéséért egy egész kurátor csoport volt felelős, az ő elképzeléseikből állt össze az említett kritériumok szerint a magyar mozgókép történetét részletesen végigkövető kompozíció a kezdetektől napjainkig.

Átmeneti idők – Mohi Sándor beszélgetései Huszárik Zoltánról
Terjedelem: 320 oldal, keménytáblás borító, cérnafűzött kötés, MMA Kiadó, 2021
Megrendelhető az MMA Kiadó honlapján ide kattintva: katt