fotó: pecsvarad.hu

Bencsik Istvánnak állítottak emléktáblát Pécsváradon

Két évvel halála után, 2018. augusztus 12-én, emléktábla-avatással emlékezett a város Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművészre, az MMA néhai tagjára pécsváradi otthonánál. Az avatóünnepséget a városi önkormányzat kezdeményezésére rendezték meg. Emlékező beszédet mondott Nyári Zsolt szobrászművész, Bencsik István egykori tanítványa, aki több olyan történetet felelevenített, mely bepillantást engedett a művészeti kar, a művészélet mindennapjaiba. Bencsik István fia, Bencsik Gábor elmondta, édesapja lelki otthonra talált a pécsi művészeti karon, fizikai otthona pedig Pécsvárad volt.
Bencsik István több évtizedes művészi pályája a budapesti Művészeti Középiskola elvégzése után indult, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán töltött évek alatt már rendszeresen vett részt kiállításokon. A budapesti évek után élt és alkotott Nagyatádon, majd Pécsen, ahol 1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója lett. 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa programban életmű-kiállítása volt Pécsen, emellett számos köztéri munkája látható ma is szerte az országban, sőt Görögországban és Japánban is.
2018. augusztus 15.  |  bencsik istván