fotó: Török Máté

A különösen időtálló dallamkincs nemzeti összetartozásunk bizonyítéka

Jánosi András akadémikussal beszélgettünk

Jánosi András népzenész, zenetanár, zenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Népművészeti Tagozatban tevékenykedik. A nevét viselő vonós­együttes (Jánosi Együttes) a magyarországi táncház­mozgalom kialakítói közé tartozik, 2019-ben pedig alapító tagja a háromtagú Hungaricus együttesnek, amelynek célja, hogy régi kéziratos gyűjteményeink dallamanyagát életre keltse a hangszeres népzene előadói tapasztalatainak segítségével. 1983-tól végez összehasonlító kutatómunkát, amelynek során több mint 2000, főként 18. századi, valamint még ma is vagy az utóbbi időkig – jórészt a Partiumban, illetve Erdélyben – élő népi tánc­dallamot hasonlított össze.

Jánosi András ars poeticája így hangzik: „Legégetőbb feladatunk, hogy tudás-hidat verjünk a még szájhagyomány kultúrába született és abban élő, lassan kihaló nemzedék és a jövő generációi közé." Az akadémikust eddigi pályájáról, terveiről kérdeztük.

– Mi az a vezérfonal, ami mentén a legendák, a kultúra birtokosai, a nagy öregek át tudják adni a fiataloknak ezt a hatalmas tudást?

– Először is hinni kell abban, hogy a népművészet alkotásai ugyanolyan értékű alkotások mint a „magaskultúra" alkotásai – ahogyan ezt Kodály Zoltán a népdalokkal kapcsolatban megállapította. Az azonban, hogy ez az axióma ne csak kimondott szó legyen, hogy ezt higgyük is, hogy gondolkodásunk, cselekedeteink zsinórmértékévé váljon, fáradságos tanulást, komoly önnevelést igényel. Ahogyan Andrásfalvy Bertalan mondta: hagyományos kultúránk ismeretébe nem növünk bele, mint ahogyan az anyanyelvünk ismeretébe sem. Ezt is meg kell, meg kellene tanulnunk. A zene, a mozgás, a kép-, illetve tárgyalkotó művészet, a hagyományos műszaki gondolkodás egy műveltség semmi mással ki nem fejezhető, jelentőségében csak a nyelvhez hasonlítható, azzal szorosan összefüggő összetevői, amelyek egy nép mentalitásának is kifejezői, hordozói. Ezek elfeledése, másra való cseréje éppúgy egy nemzet pusztulásához vezet, mint az anyanyelv elvesztése! Kulturális anyanyelvünknek kell tehát tekintenünk és ennek megfelelően ápolnunk kultúránk ezen részeit (a beszélt nyelvvel együtt), amelyek megőrzésének egyedüli lehetséges módja a mindennapi használat!

– Önnevelést említett, vagyis fontos, hogy igényünk legyen a népzenei gyökereink, hagyományaink megismerése iránt?

– Az emberi közösségek megmaradásának nélkülözhetetlen feltétele, hogy az újabb nemzedékek megismerjék a közösség, valamint a közösséget körülvevő világ szellemi, tárgyi és természeti értékeit. Ahhoz, hogy az új generációk ezeket értékeljék, tiszteljék, gyarapítani akarják, először is meg kell ismerjék.

– A Jánosi Együttes a magyarországi táncházmozgalom kialakítói közé tartozik. Ugyanakkor négy éve, 2019-ben alapított új együttesükkel, a Hungaricus-szal a történelmi Magyarország feledésbe merült hangszeres zenei emlékeit szólaltatják meg koncertjeiken.

– Igen, valóban a táncházmozgalom kialakítói közé tartozunk, hiszen a Bartók Táncegyüttes kísérőzenekaraként, néhány hónappal a Muzsikás együttes megalakulását követve alapítottam meg együttesemet, és nagyjából 18 éven keresztül volt hetente táncházunk. Volt idő, hogy Budapest egyik legjobb táncháza volt a miénk. Hetente 2-300-an jártak hozzánk úgy, hogy aznap még a Kalamajka együttesnek is volt táncháza a Duna túlsó partján. A rendszerváltás után ez a táncházas élet tönkrement, ahogyan az egész kulturális élet is összeomlott a hirtelen megváltozott gazdasági és társadalmi körülmények miatt, így a mi táncházunk is bezárt, de a 2000-es évek elején egy ideig újra folytattuk a Magyarok Világszövetségének épületében és alkalmanként másutt is.
Több évtizede zenélek, gyűjtöm és kutatom hangszeres dallamainkat. Az 1970-es évek közepétől jártam a falvakat, főleg az erdélyi Mezőségen, de Erdély más vidékein is, meg itthon is. A mezőségi Szék egyik cigányzenészétől, Dobos Károlytól tanultam a széki hegedülés stílusát, akit mesteremként tisztelek. Egyaránt nagyszerű ember és muzsikus volt. Sajnos már elég idősen ismerhettem meg, de az ő előadás- és játékmódja a széki zene régi, hagyományos stílusát őrizte meg, azt a hangzásvilágot, amit még Lajtha László széki hegedűsétől, Ferenczi Mártontól is hallhatunk a vele készült felvételeken. Amit Dobos Károlytól tanultam, sokat segített más zenei dialektusok hegedűmuzsikájának megtanulásához is. Amellett, hogy a népzene játékmódjának, előadásmódjának tanulmányozása foglalkoztatott, ami gyűjtő-, kutatómunkát kívánt, mindig is érdekelt az európai műzene is, illetve annak egy-két korszaka: főként a barokk, talán a benne megmutatkozó viszonylagos stílusbeli egység miatt. Ebben éreztem hasonlóságot a népzenével. Az is foglalkoztatott, szinte népzenészi pályafutásom kezdetétől fogva, hogy a magyar népzene miért volt oly nagy hatással az európai műzenére. Így születtek együttesem népzene-műzene kapcsolatát megvilágító koncertjei, amelyek közül az elsőt, az 1981-ben bemutatott Zene húros hangszerekre …dudára és furulyára című, Bartók-forrásokat bemutató műsorunkat határainkon túl, Európa több városában, sőt a New York-i Lincoln Centerben is bemutattuk és CD is készült belőle. Még a 80-as évek közepe előtt kezdtem el tanulmányozni a 18. századi magyar kéziratok dallamanyagát és keresni a megismert hangszeres népzenei anyaggal való lehetséges hasonlóságokat, dallampárhuzamokat. Az összehasonlító munka eredményeit vonószenekarommal, a Jánosi Együttessel is felhasználtuk. Közel 28 tematikus koncertműsorunk volt, amelyek nagy része a régi zenei anyag bemutatását célozta, vagy ennek műzenében való megjelenését mutatta be. Ezek közé tartozott a Liszt Magyar rapszódiáinak forrásait, meg a Haydn-művek magyar zenei forrásait bemutató műsorunk is, később pedig a Kodály-művek zenei forrásait bemutató koncertünk, amelynek anyagából szintén CD készült. Lassacskán kezdett körvonalazódni, hogy Haydn és Liszt is a 18. század vége felé, a magyar nemesség körében indult és még a reformkorban is virágzó magyar táncdivatnak volt tanúja, amely más, európai zeneszerzőkre is nagy hatással volt. Több évtizedes zenei összehasonlító munkám eredményeként jelent meg 1997-ben a Jánosi Együttes 77 magyar tánc (1730 –1810) című lemeze. A lemez (CD) létrejöttéig nagyjából 1400, a 18. századi magyar kéziratos zenei gyűjtemények anyagából való, illetve a Kárpát-medence, főleg magyarok lakta tájain még ma is, vagy az utóbbi időkig élő hangszeres dallamot hasonlítottam össze. Az összehasonlító munka azt igazolta – amit a lemezhez írott tanulmányban le is írtam –, hogy az erdélyi és partiumi falvakban megmaradt szép hangszeres zenei hagyomány a régi, az egész Kárpát-medencét magába foglaló történelmi Magyarország zenéjének maradványa. Ezt akkor egy MTA által szervezett konferencián is elmondtam, és a hivatalos zenetudomány is elfogadta, a témáról írott tanulmányom egy akadémia tanulmány-gyűjteményben is megjelent. (A magyar hangszeres népzenei hagyomány 18. századi öröksége, Szemerkényi Ágnes [szerk.] Folklór és zene, Budapest: Akadémiai Kiadó, 2009, 327–343.)
A dallamok összehasonlítását tovább folytattam, mára már több mint 2000 dallamnál tartok és folyamatosan kutatok tovább újabb hasonlóságok, párhuzamok után. 2021 elején a 18. századi magyar táncokat tartalmazó hangszeres gyűjtemények már addig is, számos alkalommal átvizsgált dallamanyagának újbóli áttanulmányozása a korábbinál is érdekesebb és fontosabb felismeréshez vezetett: az erdélyi és partiumi falvakban az utóbbi időkig, illetve helyenként a mai napig hallható szép, archaikus hangszeres zene, a források tanulsága szerint, elsősorban a Felvidék századokkal korábbi hangszeres zenéjének maradványa, amely zenei örökség azonban mind ez idáig nem kapott kellő figyelmet, emlékét csak kéziratos gyűjtemények őrzik. 18. századi kéziratos zenei gyűjteményeink szinte kivétel nélkül felvidéki eredetűek, vagy eredetük Felvidékhez köthető. Míg a csekély számú korabeli erdélyi kéziratokban csupán egy-két tucat táncdallam található, addig a felvidékiekben több száz. Közöttük a 290 évvel ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában lejegyzett dallamokban fölfedezhetjük az erdélyi Mezőség zenéjében még ma is hallható díszítmények kottaképét, valamint mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatait, Erdély-szerte hallható hangszeres közjátékok korabeli formáit. E gyűjtemények dallamai között találtam rá többek között Kodály Zoltán Marosszéki táncok című művének egyik dallamára, egy magyarvistai legényesre, amely Martin György Táncdialektusok című könyvében is megtalálható, Lajtha László kőrispataki gyűjtésének egyik marosszéki forgatósára, Bartók Béla által Maros megyében, román hegedűsöktől gyűjtött duda dallamok változataira. Ritka és sűrű magyarok, mezőségi sebes csárdás közjátékok, az erdélyi táncdallamok tipikus, összetett díszítményei, illetve ezek változatai is megtalálhatók a régi, 1730-as évekbeli felvidéki gyűjteményekben. Ez varázslatos dolog, hiszen a gyűjtemények keletkezése óta csaknem három évszázad telt el.

A Hungaricus együttes célja, hogy az említett, feledésbe merült dallamkincset hangszeres zenénk archaikus játékmódja és előadásmódja szerint szólaltassa meg és minél szélesebb körben megismertesse. A dallamanyag kíséretének kidolgozásához a 18. századi zenei kéziratok, valamint a népi táncdallamok műfajainak, műfajtípusainak kíséretmódja nyújt támpontot. 2021 karácsonyára a szóban forgó zenei anyagból jelent meg válogatás a Hungaricus együttes Rozsnyói farsang 1730 című hangoskönyvének (Magyar Kultúra Kiadó) hangzóanyagában, amit a könyvben megadott QR kód segítségével lehet letölteni az internetről.

– Több koncertet is adtak a Hungaricus együttessel, határon túl is. Milyen koncepcióval indultak, illetve indulnak e koncertekre és hogyan fogadja a hallgatóság, amikor az évszázadokkal korábbi magyar dallamokat élő népi tánczeneként szólaltatják meg?

– Megalakulásunk határon túli koncertjeinkhez kötődik. Úgy indult közös munkánk 2019-ben, hogy jótékonysági koncerteket szerveztünk Felvidéken és Délvidéken (két alapító muzsikus társam e területekről származott), amelyeken Berzsenyi-kori zenét játszottunk hegedű, koboz, ének felállásban. Tulajdonképpen ezeken a koncertsorozatokon váltunk együttessé és vettük fel a 18. századi táncaink elnevezését idéző Hungaricus nevet – kicsit már a jövőre is gondolva. A koncertek szervezése önerőből indult, de végül az MMA támogatásával valósultak meg. Határon túli koncertjeinket 2020-ban is szerettük volna folytatni, de a pandémia ezt lehetetlenné tette és még 2021-ben is nagyon megnehezítette. A kényszerű bezártság azonban kedvezett a műhelymunkának, aminek a zenei összehasonlító munka már említett eredménye köszönhető, és így jelenhetett meg ezen eredményeket megszólaltató hangoskönyvünk is 2021 karácsonyára, amelynek megjelenését ugyancsak az MMA támogatása tette lehetővé. 2022 tavaszán a Művészeti Akadémia javaslatának köszönhetően Magyarországot képviselhettük Dél-Koreában egy zenei fesztiválon, valamint az ahhoz kapcsolódó koncertsorozaton. Az év során folytathattuk külhoni koncertjeinket az Akadémia támogatásával. Koncertsorozatunk volt Kassa környékén és Gömörben, valamint Csíkszeredában, Gyimesbükkön, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is felléptünk és részt vettünk a MMA által szervezett Tamási Áron emlékünnepségen Farkaslakán. A legtöbb helyen templomokban szerepeltünk, egyrészt az akusztika miatt, másrészt a hely szellemiségét tekintve itt találtuk meg a legméltóbb helyét annak, hogy ezt a csodálatos régi magyar zenei világot életre keltsük. A Hungaricus együttes másik két tagja, Apró Anna és Légrády Eszter a Zeneakadémia Népzene Tanszékén végzett népzenetanárok és országos, valamint nemzetközi zenei versenyek díjazott előadói. Mindhárman elhivatottságot érzünk arra, hogy egyrészt a még most is vagy az utóbbi időkig élő népzenénk, másrészt századokkal korábbi hangszeres zenénk máig élő vagy ható kincseit minél több Kárpát-medencében élő nemzettársunkkal megismertessük, hiszen e különlegesen időálló dallamkincs talán nemzeti összetartozásunk egyik legkézzelfoghatóbb relikviája. Az utóbbi évben, az összehasonlító munka folytatása jelentős mennyiségű, az Erdélyben megmaradt zenével rokonítható dallamanyag felfedezését eredményezte, amelyből minél többet szeretnénk közreadni további kiadványokban (hanglemezen, hangoskönyvben). Évszázadokkal korábbi dallamainknak a népzenénk által megőrzött archaikus hangzásvilág és előadásmód szerinti megszólaltatása igazi szakmai kihívást jelent mindhármunk számára, ami lelkesedésünk és elhivatottságunk táplálója is.

2023. március 21.  |  interjú jánosi andrás jánosi együttes hungaricus együttes