8. Savaria Filmszemle

Június 18-án délután a legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével kezdődik Szombathelyen a 8. Savaria Filmszemle, amelyhez péntektől kétnapos szakmai konferencia is társul. Idén a koronavírus-járvány keltette bizonytalanság és a szokottnál rövidebb beküldési határidő ellenére száz film érkezett a hazai és a Kárpát-medencében élő, a magyar kultúra értékei iránt elkötelezett alkotóktól – tájékoztatott Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Savaria Filmakadémia egyesület elnöke, a Göcsej Filmszemle és a Savaria Filmszemle alapítója. Ettől az évtől változik a Savaria Filmszemle szerkezete, a Magyar Művészeti Akadémia tagozataihoz igazítva hirdették meg a kategóriákat.
Triennálé-szerűen rendezik meg az eseményt, idén fotó- és filmművészet, irodalom, valamint színházművészet lehetett a téma, a következő években pedig az építészet, a formatervezés, a képzőművészet, a zene és a népművészet is a középpontba kerülhet.
Június 18-án délelőttől egy kétnapos szakmai tanácskozás kezdődik a filmszemléhez kapcsoltan, amely a Kárpát-medence egykori és mai filmszemléit elemzi. A konferencia előadói között szerepel a kiadott program szerint például Fülöp József animációsfilm-rendező, a MOME rektora, dr. Kollarik Tamás producer, rendező, dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára – aki a zsűriben is helyet kapott – és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál alapítója is.
A Magyar Művészeti Akadémia már a kezdetektől támogatója a Savaria Filmszemléknek, a zsűri munkájában több éve részt vesz András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező is.

A filmszemle honlapján megtekinthető és letölthető a konferencia műsorfüzete, valamint a részletes vetítési rendet is tartalmazó információs kép és füzet is.


Június 19-én megtartották a Savaria Filmszínházban a díjkiosztó gálát. A film- és fotóművészet kategóriában első díjat kapott Zajti Balázs, Zajti Ferenc és Zajti Gábor Autóstoppal a szabadság felé című alkotása. A második Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék, a harmadik pedig Zsigmond Dezső Apám, Esterházy János című filmje lett.
Az irodalom kategóriában első díjat nyert Bicskei Éva, Sipos Áron és Kántor László alkotása, a Berda József trilógia, amelynek része Az újpesti Villon, A hatalom és a költő, valamint A zarándok angyal. A második helyen végzett Greksa Gábor, Kurucz Dániel, Noll-Batek Kristóf és Nahimi Botond Az új Közép-Európa című alkotása, harmadik lett Medgyesi Gabriella és Ordódy Judit (Orosz Istvánról forgatott) Utisz útjai című munkája.
A színházművészet kategóriában első lett Medgyesi Gabriella és Ordódy Judit (Sinkovits Imre életműve előtt tisztelgő) Szelíd szeretettel élni életünket című filmje, a második Ordódy György és Ordódy Judit (Cserhalmi Györgyről készült) Színész csak színházban légy című alkotása, a harmadik pedig Emesz Lilla, Balla Gábor és Nagy Roland A fekete ágy című munkája.
Az Orosz Istvánról, Sinkovits Imréről és a Cserhalmi Györgyről készült filmportrék egyaránt a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából készült alkotások.
Az irodalom kategóriában különdíjas lett Gulyás Gyula Kifutás és Herczeg Zsolt Radnóti nyomában című alkotása.