„PályaStart" Rost Andreával

ÖSSZETETT MESTERKURZUSON KÉPZIK ŐSSZEL A JÖVŐ OPERASZTÁRJAIT
A Rost Andrea Művészeti Alapítvány kuratóriumának fő célja, hogy a világszerte ismert és elismert operaénekesnő, Rost Andrea, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja átadhassa sokszínű szakmai tudását. A fiatal, pályakezdő énekesek, a jövőben az alapítvány által szervezett kurzusokon, fesztiválokon nem csupán magyarországi, de nemzetközi ismertségre is szert tehetnek. Az alapítvány szeptember 26-a és október 2-a között rendezi meg a PályaStart Mesterkurzust, mely többek között a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. 
Az intenzív, egyhetes mesterkurzus során a Magyar Állami Operaházban a képzés résztvevőinek lehetősége nyílik a közös napi munkára Rost Andreával, a mesterkurzus művészeti vezetőjével és a kurzus megálmodójával, illetve olyan ismert szakemberekkel, akik a pályájuk korai szakaszában tudnak segíteni egy művész szakmai életének elindításában. A résztvevők W. A. Mozart: Figaro házassága című operájának szerepeit Rost Andrea operaénekesnő és Béres Attila rendező vezetésével tökéletesítik.
„Pályám során számos operaénekessel, rendezővel és menedzserrel dolgoztam együtt. Tanultam, inspirálódtam! Általuk gazdagodott a tudásom, ének technikailag és zeneileg, valamint a gyakorlati szakmai döntésekben egyaránt. Úgy érzem, most érkezett el az ideje annak, hogy az elmúlt harminc évben megszerzett tapasztalatot és tudást átadjam a fiatal, pályakezdő operaénekeseknek. Ismert és elismert rendezőt, zenetörténészt, korrepetitorokat, menedzsereket kértem fel a kurzuson való oktatásra, hogy a "pályastartnál" az arra érdemes énekesek, értékes tudás és „a lehetőség" birtokosai lehessenek. A kiművelt szép hang és muzikalitás fél siker. Ez a kurzus támogatást ad a teljes siker felé vezető úton!" – fogalmazta meg gondolatait Rost Andrea a képzés kapcsán.
A szeptember végi képzést megelőzően, a felvételt nyert énekesek részt vehetnek Batta András Erkel és Széchenyi-díjas zenetörténész elméleti, az operát elemző előadásán a Magyar Zene Házában. A hallgatóknak a kurzus során lehetőségük nyílik menedzsmenttel kapcsolatban Lőrinczy György kulturális menedzserrel és Meczner Vera művészmenedzserrel egyeztetni a karrierépítés lehetőségeiről, valamint brand-építéssel, illetve kommunikációval kapcsolatban is kapnak segítséget egy-egy szakembertől. Az összetett kurzus színpadi mozgás, styling, és egyéb más fontos területeken is fejleszti majd a résztvevőket.
A közös heti munka végén október 2-án a Zeneakadémia Solti-termében nyilvános koncerten lesz alkalmuk az énekeseknek a mű áriáit és jeleneteit félszcenírozott formában a közönség, és számos más szakmai meghívott előtt is bemutatni. Jelentkezési határidő: 2022. június 10.
 
További információk a https://andrearost.com/hu/mesterkurzus/ honlapon érhetőek el.
2022. május 18.  |  opera rost andrea mesterkurzus