„Készülök szembenézni az árnyékommal…"

„Kíváncsi vagyok: mit tesznek ki azok az éhező darabok, amiket az 1970-es 80-as évek világából táplálok a mindennapjaimmal" – így viszonyul készülő önéletrajzi ihletésű regényéhez Iancu Laura. A József Attila-díjas költő, író – aki a napokban Ratkó-díjas lett – idén egy új verskötettel is meglepte olvasóit. Erről és legújabb néprajzkutatói munkájáról is vallott. (Kurucz Éva interjúja.)

„András érkezésére" című tavaly megjelent verskötetedben az anyaság van a fókuszban, ez a motívum mind az édesanyádhoz való kötődésben, mind a saját gyermekeidhez fűződő viszonyodban megjelenik. Most viszont már egy új könyvön dolgozol, sőt, már a nyomdában van az Oratórium. Az „Amikor öltözöl" című vers nekem személyes kedvencem a kötetből, de mit tudjunk még a kiadványról?

– Úgy érzem, ez a nyolcadik verskötet az „írástörténetbe" valahová kitett egy pontot, és egy új mondat hangját ütötte meg. Az Oratórium, a korábbi kötetektől eltérően, formai szempontból teljesen egységes versekből komponált könyv. Persze, a küzdelem és a vergődés ezúttal is mondja fáradhatatlanul a magáét. Szerepel benne az Este a faluban című, a zsoltár és a ballada „keresztezéséből" nőtt vers mind a húsz darabja is.

– Úgy hírlik, következő irodalmi munkád egy önéletrajzi regény lesz, de addig is idén még egy riportkötet is elkészült, a „Földi dolgokról..." címmel. Szépirodalmi ihletettségű ez is vagy inkább dokumentarista jellegű?

– Igen, valóban készülök szembenézni az árnyékommal; ez az utazás még hátravan… A „Földi dolgokról…" egy beszélgetéskönyv, a szerző- és beszélgetőtárs Bodnár Dániel író, újságíró. Bodnár úr kötetről kötetre, témáról témára haladt a kérdésekkel és közben az elmúlt négy évtized eseményeit is feltártuk. Dokumentarista jellegűnek nem mondanám, bár volna rá okom, de az biztos: nem mitológiát írtunk. Szubjektív értelmezése egy sereg „földi" kérdésnek. És igen, a hitelesség mellett törekedtünk arra, hogy a könyvtáros kollégák lehetőleg a „szépirodalom" polcain szorítsanak neki helyet.

– És vajon szépirodalom lesz az önéletrajzi regény is vagy a kutató önvizsgálata?

– Amivel ezen a téren gazdálkodhatok, az nem egy szép kerek történet, amit egyszerűen csak le kell írni. Egy olyan múlt vallatása, amire még rápillantani is félek. Egy olyan kút, amiből csak foszlányok, töredékek, képek, morzsák, ízek, színek, szagok, kézmozdulatok, szavak törnek és jönnek fel, és ebben a pillanatban nem tudom, hogy ezek együtteséből hogyan lesz elbeszélhető múlt; és egyáltalán: múlt lesz vagy a jelen? Régészeti feltáráshoz hasonló eljárást alkalmazok. Kíváncsi vagyok: mit tesznek ki azok az éhező darabok, amiket az 1970-es 80-as évek világából táplálok a mindennapjaimmal.

Írói, költői alkotásaid mellett néprajzkutatói munkásságod is legalább olyan jelentős: egyszerre kutatod és megverseled szülőföldedet. Ha jól tudom, most éppen a „bűn a népi vallásosságban" című tanulmányon dolgozol. A bűn motívuma a művészetben is érdekes téma lehet, de az objektív kutató hogyan fog hozzá egy ilyen kérdéskörhöz?

– A bűn nagyon összetett jelenség, és mélységében érinti az embert; keresztény kultúrkörben ugye egyidős az emberiséggel. A Bibliában is és a történelemben is azt látjuk, hogy tulajdonképpen a történések főszereplője. Nem tudom, van-e olyan diszciplína, művészeti eszköz, aminek ne volna mondanivalója a bűnről?! A polgári törvénykezésben, a jogrendben is fő helyen van. Ebben a tanulmányban azt próbálom feltárni, hogy – a paraszti közösségek vallásosságában – az istenkapcsolatban milyen szerepet tölt be a bűn. Ez azért lényeges, mert ezáltal az istenképről is és az emberképről is ismeretekhez juthatunk. Azzal pedig nem árt tisztába lenni, hogy kik vagyunk és Kié vagyunk.

– Végezetül: adventre, karácsonyra készülünk. Ebben a nehéz, embert próbáló, járványos időszakban milyen lelki-szellemi útravalót tudsz nekünk adni művészként, emberként?

– Ember- és életidegennek élem meg a körülményeket. Az élet elveszítette az ízét. Ezzel együtt is, legbelül hálát érzek. Éspedig azért, mert a sárkányfejű félelem két tűzlángja között rendíthetetlenül felvillan a János 16,33: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot." Nekem nincs más bizodalmam.

Iancu Laura író, költő, néprajzkutató vehette át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kötödő Ratkó József-díjat dr. Karádi Zsolt főiskolai tanártól és Seszták Oszkártól, a megyei közgyűlés elnökétől. „A mai költészet, a mai magyar irodalom egyéni hangú, munkássága tematikai gondolati gazdagságában máshoz nem hasonlítható néprajzkutató nagy utat tett meg, műveiben termékenyen találkozik a tudomány és a művészet." A moldvai Magyarfaluban született író, költő és etnográfus kutatóként a moldvai magyarság vallásosságának kérdését vizsgálja, a témában számos könyve is megjelent, emellett sok más jeles művét is méltatták a díjátadón.
2020. november 23.  |  interjú iancu laura