Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
November 5, 2020

Közszolgálatiság – média – kultúra

Mindannyian ismerjük a kifejezést: közszolgálati média. De vajon tudjuk-e, mit jelent? Hogyan függ össze a közszolgálat, a média és a kultúra? Hogyan adhat élményt a közmédia? Ezekre a kérdésekre is választ keresett az a konferencia, amelyet 2020. szeptember 11-én szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata, és amely eseménynek az MMA-irodaháza adott helyt Budapesten. A legtöbb ember a „közszolgálatiság" hallatán valószínűleg egy unalmas, számára megfoghatatlan és körülírhatatlan fogalmat képzel el. Pedig a közszolgálatiság lényege egy szóval kifejezhető: értékközvetítés. A közszolgálati média feladata tehát az értékek körül forog. Értékteremtés, értékek felmutatása és annak közvetítése.

September 14, 2020

Országos Színházi Évadnyitó – Földes Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat

Földes Tamás, a Budapesti Operett Színház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján. A díjazott nevét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott Országos Színházi Évadnyitón szeptember 11-én. A díjátadó gála előtt a Magyar Művészeti Akadémia színházi szakmai konferenciáját tartották meg a teátrumban. A rendezvényen – immár hetedik éve – a színházművészet szinte minden területéről érkező résztvevők fogalmazzák meg a szakma jövőjéről alkotott elképzeléseiket.

September 14, 2020

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 7.

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának kezdeményezésére és a Csiky Gergely Színház együttműködésében 2020. szeptember 11-én délelőtt megkezdődött a „Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 7." című előadó-művészeti szakmai konferencia a kaposvári teátrumban. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő találkozó célja, hogy áttekintse a hazai színházi élet aktuális kérdéseit, és konstruktív beszélgetések keretében lehetséges válaszokat adjon azokra. A rendezvényen a színházművészet szinte minden területéről érkező résztvevők fogalmazzák meg a szakma jövőjéről alkotott elképzeléseiket.

September 11, 2020

Elhunyt Szőcs István író

Szőcs István író, szerkesztő, művelődéstörténész (1928–2020), a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 93. évében elhunyt Kolozsváron. Munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre taksálható irodalommal (is) foglalkozó cikkeinek, kritikának száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, melyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott. Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához. Szőcs Istvánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

September 11, 2020
First Last
// ]]>