Event - Left portrait image
Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Szurcsik József

Szurcsik József: Pszicho-szociális jegyzetek (agglutinációk a művészetemben)

Akadémiai székfoglaló előadás – 2015. március 13.
Szurcsik József képzőművész Pszicho-szociális jegyzetek címmel tartotta meg székfoglaló előadását a Magyar Művészeti Akadémián.
A művészetét bemutató előadás elején a „pszichoszociális jegyzetek" és az „agglutináció" kifejezésekről az akadémikus azt mondta, szándékosan választotta ezt a két idegen kifejezést. Ennek kapcsán kifejtette: mindig érdekelték a társadalmi kérdések, melyeket igyekezett megformálni, az ember és környezete, az egyén és a hatalom viszonya, az egyén és a közösség változó, megújuló problémái mindig foglalkoztatták.
Műveinek alapkaraktereiről szólva kiemelte: azok jellegzetes vonásainak kialakításában az előző generáció neoavantgarde és konceptuális művészete által elhanyagolt területek felkarolása is szerepet játszott, az újítás mellé a tradíció, az elvont gondolatiság mellé a vizualitás, az érzékelés és a látványelemek alkalmazása, a műalkotás tárgyi, anyagi mivoltának rehabilitálása, a művészi megvalósítás igényessége került. Művei többrétegűen értelmezhetőek, és a pszichéből, a lélek mélyéről felmerülő képzettársítások sajátos alakzatokként öltenek formát.
Egészen korai műveiben is alkalmazott egy asszociatív képi eljárást, az úgynevezett agglutináció, amely nála az össze nem illő elemek, lények, tárgyak szerves összekapcsolásával létre jövő új szimbolikus tartalmat jelenti. Ez a következetesen alkalmazott képalkotás mód vált jellemzőjévé, változása pedig alkotói korszakait jelöli. Ez a kifejezési forma egyben a művész környezetében észlelt visszás jelenségek, bántó, irritáló emberi viszonylatok megjelenítése szolgál.
Első munkái párok, sorba rendezett alakok, profilsorozatok. Az első saját magával összenőtt figurám a Kétarcú Janus, 1986-ból. A Szónok című kisgrafika 1987-ből, a hatalomhoz ragaszkodó bürokrata első megjelenése volt a művésznél.
Következő grafikáin erősödik a sematikus kapcsolatoknak, az egyéniségükből megfosztott, panelekké szürkített társadalom víziójának megjelenítése.
Bizarr képzettársítások jellemzik az 1990-ben készített Tollrajz sorozatát, 1991-es Litográfia sorozata pedig összefoglalása a szocializmus idején besúgókkal, gondolatrendőrséggel működő, egyenszürke alattvalókká kényszerítő hatalommal való leszámolásnak.
Kapcsolatok, emberi közeledési formák változatait elemzik ekkoriban készült munkái (például a Békeharc, békeharc című kiállítás a Stúdió Galériában, 1992-ben). Külön egységet alkotnak a fellelkesített tárgyai, a 90-es évek közepén készített színes, játékos szerszámképei és szerszámszobrai is.
A motívumkapcsolások sorában az agglutinációk újabb elemeként 1995-ben megjelennek műveiben a halak, fájdalmas, gyötrődő, meghitt és elidegenedő viszonyokat rögzítenek az apró tusrajzokon látható embertestű, halfarkú lények.
A következő években a testnélküliség, illetve a geometrikus test válik uralkodóvá munkáiban, s az arc, mint a lélek legalapvetőbb szimbóluma kapcsolódik a lapos, panelként megjelenő formákhoz.
Ezután dadaista, mégis némileg patetikus kulturális kötődéseket mutató, abszurd irány jellemezte munkáit, majd tovább alakította az emberi arccal összekapcsolt geometrikus tömböket, hengereket és hasábokat, kockák és gúlák térbeli illúzióit keltő motívumokkal.
Amerikai útjai során gyűjtött látványélmények épültek be motívumkészletébe, a felhőkarcolók ablakrendszerét idéző kockás képeken a 2000-es évek elejétől az arc, az emberi jelkép, házformákkal összenőve tűnik fel, 2005-ben pedig a szürke, zárt geometrikus tömbökkel határolt tér mellett megjelenik a jellegzetesen új táji környezet.
2006-tól a táj ábrázolása általánossá válik a képein, a múltba vagy a kifürkészhetetlen jövőbe révedő szimbólumok, lepusztuló eszmék, és a magára hagyott múlt jelei ezek.
Motívumai, a geometrikus síkok, tömbök, plazmavágóval alakított, hegesztett szerkezetek, melyek emberi arcot hordoznak, jelen vannak 2006-tól készített acélszobrain is, kisplasztikái mellett Kisvárdai János emlékére a közelmúltban köztéri szobrot is készített.
Az elmúlt időszakban festett képein pedig jellemzően a következő témák jelennek meg: a teher, az idegenség, a szellemi gyötrelmek, a súly, amit cipelünk, ami meggátolja az empátiát, az együttérzést, a humánum kiteljesedését. Figurái a fejre megjelenítésére koncentrálódnak, groteszk kinövések, méltósággal vagy öntudatlanul viselt nehezékek terhelik a képen feltűnő alakokat. A fiktív, pozitív vagy negatív hősök egyre konkrétabban öltenek emberi formát, a realisztikus testeket a fejre koncentráló agglutináció, az agyi tevékenységet korlátozó kőhasábok koponyára épülő metaforája ellenpontozza. Figurái heroikus tájban, olykor zaklatott, felhős egek alatt jelennek meg, érzelmektől dúltan vagy akár hűvös távolságtartással.
Szurcsik József előadását azzal a gondolattal zárta, hogy még nem tudhatja, hogy a rá ható környezeti, társadalmi jelenségek milyen irányba vezetik majd munkáit. Valamit mindig megőriz, valamit átformál korábbi képalkotói metódusából. A társadalmi jelenségek és az emberi kapcsolatok folyamatosan alakítják motívumkészletét.
Végül kiemelte: alkotói pályáján mindig arra törekedett, hogy megértse a világot, és hogy kezelni tudja azokat a helyzeteket, ahol egyszerre több igazság is létezhet.

Sturcz János: Laudáció Szurcsik József akadémiai székfoglalójához (pdf)


Szurcsik József (Budapest, 1959. március 3.) grafikusművész Az MMA levelező tagja (2013) Képzőművészeti Tagozat Díjak: Munkácsy Mihály-díj (1997)
Szurcsik József festőművész, grafikus, képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, egyetemi adjunktus saját és mások megfogalmazása szerint arcélfestőnek vallja magát. Pályafutásában fontos tényező volt a Képzőművészeti Főiskola, melyen, sokszorosított grafika szakon tanult 1980-tól 1985-ig. Majd ugyanitt 1985 és 1988 között művésztovábbképző mesterkurzuson vett részt és elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat. 1986-ban a Hangár című kiadvány számára készített arcélképeket, majd még ebben az évben megalakította az ArtReaktor nevű, művész-zenekart. Kortársaival, mint Gerber Pál, Gaál József, Rácmolnár Sándor, Gerhes Gábor, Kicsiny Balázs, sajátságos képi világot alakított ki, mely tartalmilag különböző, de logikailag többnyire azonos képi és esztétikai elemekre épül. Nagyon sokoldalú művész, litográfiákat, szitanyomatokat, rézkarcokat készít. A sokszorosító grafika valamennyi ágával foglalkozik. Nagyméretű pasztellképeket, egyéni technikával akril-olaj képeket fest, ceruza- és tollrajzokat készít. Kisplasztikákat, festett szerszámszobrokat alkot, kísérletezik a térbeliség lehetőségeit kihasználva, plasztikus, színes papírinstallációkkal. Jelentősek díszlet- és könyvtervezései, illusztrációi.

Jankovics Marcell, Stefanovits Péter, Sturcz János és Szurcsik József
March 31, 2016  |  szurcsik józsef