Vásárhelyi Őszi Tárlat – 2019

Október 5-én, szombaton 66. alkalommal nyílt meg a Vásárhelyi Őszi Tárlat, mely nemcsak Hódmezővásárhely, hanem a magyar művészeti élet kiemelkedő eseménye is. A megnyitó alkalmából számos díjat adtak át az Alföldi Galériában, köztük a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját, és kiosztották a Rudnay-ösztöndíjat is. Szabó Klára Petra kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, Keserü Ilona, a nemzet művésze életműdíjat vehetett át. A december 1-jéig tartó kiállításon 115 festmény, 35 plasztika 33 grafikai mű mellett kilenc egyéb kategóriájú, más műfajba nem sorolható alkotással találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Szabó Klára Petra képzőművész vehette át a Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. Szabó Klára Petra előbb reklámgrafikusi végzettséget szerzett, majd Sopronban formatervező szakon diplomázott. A hódmezővásárhelyi születésű művész sokat utazik, az elmúlt években rezidencia programokon vett részt több európai ország mellett Japánban és Dél-Koreában. 2007 óta az őszi tárlatok rendszeres résztvevője, 2014-ben elnyerte a Rudnay-ösztöndíjat.
A kiállítás történetében immár második alkalommal odaítélt életműdíjat Keserü Ilona, a Nemzet Művésze vehette át. Keserü 1933-ban Pécsett született, Szőnyi István tanítványa volt a budapesti Képzőművészeti Főiskola freskószakán. 1967-ben kezdett vászondomborítással foglalkozni, de díszleteket és jelmezeket is tervezett. A pécsi tudományegyetem rajz tanszékén tanított, 1991–2003 között tanszékvezető egyetemi tanár, a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítója, azóta professor emeritus az egyetemen. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, a Kossuth-díjat 2000-ben kapta életműve mellett a művészetoktatásban elért eredményeiért. A Tornyai-plakettet 2017-ben vehette át.
A Magyar Művészeti Akadémia és Hódmezővásárhely Önkormányzata 2013-ban állapodott meg az egy évre szóló, majd azóta évről évre meghosszabbított együttműködésről, amelynek értelmében a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije a benyújtott pályaművek alapján egy fiatal pályakezdő részére odaítéli a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat. Az ösztöndíj egy évre szól, s havi nettó 100 000 forintot biztosít egy 35 év alatti pályakezdő művész számára. Az Akadémia és az önkormányzat fele-fele arányban biztosított díját idén Kármán Dániel képzőművész nyerte el.
Paráda Zoltán szobrászművész a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját vehette át, a fiatal festők nívódíját Gresa Márton kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Szurcsik József festő- és grafikusművész, utóbbi nívódíjat Kósa János festőművésznek ítélték oda. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Verebes György festőművész kapta. Az MMA Képzőművészeti Tagozat szakmai különdíját Szabó Tamás, az MMA rendes tagja adta át Paráda Zoltán szobrászművésznek.
A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját Jagicza Patrícia Linda festőművész vehette át, melyet követően a Mártélyi Alkotóházban rendezett művésztalálkozón a MANK átadta a Hódmezővásárhelyi Művésztelep műtermeinek kulcsait: Kotormán Norbert, Radics Márk, Sonkoly Tibor és az Őszi Tárlaton Tornyai-plakettben részesült Szabó Klára Petra költözhet be.
Idén sok, korábban is pályázó alkotó jelentkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra, közöttük nagy számban vannak fiatal művészek, és a résztvevők stílusbeli skálája is szélesedett. Pogány Gábor művészettörténész, a zsűri elnöke korábban kiemelte: a tárlaton a hagyományos értelemben vett ábrázoló jelleg hangsúlyozása mellett helyet kapnak a legújabb törekvések is.
A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, amelyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.
Hagyomány, hogy a képzőművészeti seregszemle megnyitóját követően az előző évi Őszi Tárlat kiemelt díjazottjai önálló tárlattal mutatkoznak be. A Tornyai-plakettes Ámmer Gergő szobrászművész, a Fiatal Festők Nívódíját elnyert Rózsa Luca Sára és a Rudnay-ösztöndíjas Kaliczka Patrícia festőművész alkotásait a Tornyai János Múzeumban láthatja a közönség.

Forrás: MTI / kultura.hu